Kiderült, honnan indultak Feröer viking lakói

A 18 szigetből álló észak-atlanti régió első lakói valamikor időszámításunk szerinti 300 körül kelta szerzetesek voltak, azonban a szigeteket a vikingek népesítették be, 872-930 között. Erről számol be a Feröeriek sagája, amelynek történeteit 1200 körül vetették papírra. A saga elmondása szerint Grímur Kamban vezette a szigetek első vikingjeit ide, azt azonban nem lehet tudni, vajon Skandinávia mely részéről érkezett Grímur a követőivel.

Egy újonnan, a Frontiers in Genetics  folyóiratban közzé tett kutatásban ennek jártak utána, genetikai nyomok segítségével. A kutatást a kiadóvállalat ismertette.

A kutatók 139 feröeri férfi Y-kromoszómáját vizsgálták meg, a férfiak Borðoy, Streymoy és Suðuroy szigetéről valók voltak. Minden egyes férfit besoroltak egy-egy európai haplocsoportba. Eztán összevetették őket 412 ír, izlandi, svéd, norvég és dán férfi hasonló adataival, így sikerült rekonstruálni a feröeri viking csoport eredetét.

A haplocsoport olyan genetikai jegyeket képvisel, amelyet az ember (és más élőlény is) egyik szülőjétől örökölt. Az ide tartozó gének általában együtt öröklődnek, s a változásaik is átöröklődnek az utódokra. Ez segíti elő azt, hogy a különböző vérvonalakat vissza lehessen nyomozni a haplocsoport segítségével. Az ember esetében az apától örökölt Y-kromoszóma haplocsoportjait, illetve az anyától örökölt mitokondriális haplocsoportokat lehet meghatározni.

Az elemzések alapján Skandinávia sokszínű, tágabb környezete képviseltette magát a feröeri férfiak közt, s ez a csoport eltért attól, akik Izlandon telepedtek le. „Sokáig az a feltételezés élt, hogy Izlandot és a Feröer-szigeteket ugyanazok az északi germán emberek népesítették be. Az elemzéseink alapján azonban Skandinávia különböző genetikai összetételű népességeiből származtak a két régiót meghódítók” – magyarázta Christopher Tillquist, a kutatás egyik résztvevője. A két területet egy-egy, egymástól eltérő, kis létszámú csoport népesítette be, amelyek mindmáig különbözőek a genetikai jegyeik alapján.

A kutatók úgy találták, hogy a két csoport között a földrajzi közelség ellenére se volt később genetikai keveredés. Úgy tűnik, az észak-atlanti térség viking hódításai komplexebb folyamatot jelentettek, mint eddig gondoltuk. „Minden, a távoli partok felé útra kelt hosszúhajón nemcsak vikingek, hanem eltérő genetikai örökség is utazott Ma már nyomon követhetjük a hódítók és telepesek útjait, és feltárhatjuk a viking felfedezések azon részleteit, amelyek a történelemkönyvekből kimaradtak” – zárta a gondolatait Tillquist.