Tódor, Rómeó, Richárd2025. február 07., péntek
Tudomány

Dinoszauruszok jártak Oxford megyében 166 millió éve

National Geographic Magyarország

A jura időszak közepén élt állatok rendkívül jó állapotban fennmaradt lábnyomait egy kőfejtőben találták meg.

Fantáziakép
Forrás: mark witton/ university of birmingham

A Birminghami Egyetem paleontológusai az Oxfordi Egyetem szakemberei közös munkában tárták fel azt a rendkívüli jelentőségű lelőhelyet, ahol egy 9 méteres ragadozó, és egy kétszer akkora növényevő dinó hagyta lábnyomsor látható. A felfedezést a BBC is bemutatja, és egy oxfordi múzeumi kiállítás központi témája is lesz.

Az Oxford megyében, Oxfordtól mintegy 18 kilométerre északra található Dewars Farm kőfejtő területén bukkantak rá. Ezt a felfedezést egy 1997-ben a környéken talált, szintén hatalmas jelentőségű lábnyomsor már megelőzte. Akkor volt olyan nyomsor, amit 180 méteren át tudtak követni a szakemberek. A leletek története azonban jóval korábbra nyúlik vissza.

Jó 200 évvel ezelőtt, 1818-ban az Oxford közeli Stonesfield falu határában bukkant rá az egyetem akkori geológusa, William Buckland egy különös ősállat maradványaira. Éveken át át tartó feltárási munkák és a korabeli szakemberek közös vizsgálatai vezettek el ahhoz, hogy kiderülhessen: egy ősi, hatalmas termetű, gyíkszerű lény hagyta a csontokat. 1824-ben ez volt az első olyan (nem madár) dinoszaurusz, amely tudományos nevet kapott: Megalosaurus, vagyis hatalmas gyík.

Ma az állatot a felfedezője-leírója után Megalosaurus bucklandii néven ismeri a tudomány. A felfedezést aztán továbbiak követték és követik mindmáig a régióban (de a Megalosaurus-féléket a magyar Nopcsa Ferenc is kutatta ). Ezeket a viktoriánus korban felfedezett ősmaradványokat és kutatásokat képviseli a most bemutatott lábnyom-sorozat is.

Míg az 1997-es lábnyomokról még nem készülhettek digitális felvételek, mára a technika fejlődése ezt is lehetővé tette. Több száz lábnyomot azonosítottak, amelyek legalább négy különböző dinoszauruszhoz tartozhattak. Sajnos a kőfejtő területén azt a réteget, amelyben a lábnyomok is vannak, a rutin munkálatok során be fogják temetni, ugyanez történt a korábbi lábnyomsorokkal is. Feltehetően nincs pénz arra, hogy az önkormányzatok, a múzeumok vagy az egyetemek megvásárolják a területeket.

A kontinensek helyzete a jura középső időszakában, kb. 170 millió éve.
Forrás: Wikimedia Commons

A jura időszak középső szakaszában a mai Brit-szigetek és Nyugat-Európa nagy része is egy hatalmas kiterjedésű szigetvilág volt, amely a későbbi skandináv és az észak-amerikai régiók közt helyezkedett el, a mainál délebbi szélességen. Ekkor kezdett feldarabolódni a Pangea és kezdett megnyílni az Atlanti-óceán későbbi medencéje.

Az éghajlat ekkor a mainál melegebb volt, bolygónk nem rendelkezett állandó sarki jégsapkákkal. A mai brit terület is trópusi éghajlatú volt akkor, amikor a lábnyomokat hagyó ősállatok itt sétáltak, a konkrét lelőhely egy lagúna mocsaras-iszapos területén volt.

A kutatók a lábnyomok közt
Forrás: University of Birmingham

A felfedezett öt lábnyomsor alapján a kutatók arra jutottak, hogy azok tovább folytatódnak (a kőfejtő területén kívül is), a leghosszabb nyomsor meghaladja a 150 métert. Négyet a hatalmas termetű, hosszú nyakú növényevő Cetiosaurusok hagytak. Ezek az állatok, amelyek a jól ismert Diplodocus rokonai voltak, 18 méteresre nőttek. Az ötödik nyomsort a jellegzetes karmokat viselő, három ujjú lábáról is jól ismert, 9 méteres és 2 tonnás Megalosaurus hagyta.

Azt nem lehet tudni, hogy az állatok ugyanabban az időben jártak-e itt, és volt-e egymással kapcsolatuk, azonban az egyik növényevő és a Megalosaurus nyomai keresztezik egymást, így a kutatók kizárni se tudják ezt. Az egyes nyomok olyan részletesek, hogy még az is látszik, ahogy a besüppedő láb alatt miként deformálódott az iszap.

A ragadozó egyik lábnyoma a feltárások idején.
Forrás: OUMNH

A nyomokat a kőfejtő egyik munkatársa vette észre véletlenül, míg azokat sár borította, majd az üzem vezetője értesítette a két egyetem munkatársait. A kutatók 2024 nyarán egy hetet tölthettek el a kőfejtőben, és több mint 100 fő vett részt a rohamléptekkel zajló feltárásokban, dokumentálásban.

E munkákban a kőfejtő szakemberei mindenben segítették őket, szakértelemmel és eszközökkel egyaránt. Több mint 200 lábnyomot szabadítottak ki és dokumentáltak rendkívül részletesen (mintegy 20 ezer fotó készült), így később is lehet majd ezen adatok és mérések, felvételek alapján vizsgálni a helyszínt és az ősállatok számos tulajdonságát.

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

Kapu Tibor különböző kísérleteket fog elvégezni a Nemzetközi Űrállomáson.

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Négy nappal korábban szintén magyar képet jelöltek ki a nap asztrofotójának.

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Első alkalommal hajtottak végre robotasszisztált műtétet egy magyarországi gyermeken.

Pontatlanok az önbevallásos étkezési adatok

Pontatlanok az önbevallásos étkezési adatok

Nem túl meglepő, de egészen pontatlannak tűnnek azok az adatok, amelyeket az emberek adnak arról, hogy mit ettek egy meghatározott időszakban.

Hemzsegtek a ragadozók 130 millió éve

Hemzsegtek a ragadozók 130 millió éve

A kréta időszak elején élt csúcsragadozók megették volna reggelire a mai kardszárnyú delfineket.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket