Ezért tartott sokáig a szárazföld meghódítása

A földi élővilág komplex létformáinak ma a 98,8 százaléka a szárazföldeken él, a növények elődei már 2,7 milliárd éve léteznek, de csak mintegy 450-500 millió éve léptek ki az első élőlények a szárazföldekre. A Yale Egyetem kutatói vezették azt a vizsgálatot, amely feltárta, minek köszönhető, hogy a légköri oxigén is rendelkezésre állt, mégis csak meglehetősen későn tudta meghódítani az élet a szárazföldeket.

Arra jutottak, hogy az ózonpajzsunk stabilitására volt ehhez szükség.

Az eddigi elképzelés szerint egyszerűen az evolúció sajátossága az, hogy ilyen hosszas késleltetéssel jöhettek csak létre a komplex szárazföldi létformák.

A víz az ultraibolya sugarak jelentős részét kiszűri, így a vízi élőlények számára (a legsekélyebb rétegektől eltekintve) nem jelent veszélyt az UV-sugárzás miatti DNS-károsodás. Azonban a szárazföldön közvetlenül éri a sugárzás az élőlényeket, ha csak nincs a bolygó légkörében ózonréteg.

Azt az elmúlt évtizedek tapasztalataiból már jól tudjuk, hogy vannak olyan, ember által előállított vegyületek, amelyek a légköri ózont lebontják. Vannak azonban természetes folyamatok is, amelyeknek hasonló az eredménye.

Az volt az elfogadott elképzelés eddig, hogy miután a légköri oxigén mennyisége elért egy bizonyos szintet, egyszerűen kialakult az élővilágot védő ózonrétegünk is – az élővilág azonban nem használta ki ezt a lehetőséget. Az új kutatás azonban azt sugallta, volt valami, ami a késlekedés hátterében állt. A kutatók arra jutottak, hogy a tengerekben lévő nagy mennyiségű jód a légkörbe kerülve egyszerűen megakadályozta azt, hogy stabillá, állandóvá váljon az ózonréteg!

A jód hasonló módon képes az ózonpajzs károsítására, mint az ember által kibocsátott klórozott-fluorozott szénhidrogének (CFC-k): a napfény hatására ezekből felszabadult klór reakcióba lép az ózon molekuláival és felbontja azokat. A jód ugyanezt a folyamatot segíti elő, ám jóval gyorsabban, mint a klór, s a kutatók számításai szerint ez a mainál is sokkal nagyobb mértékű ózonbontást eredményezhetett.

Ez az instabil ózonpajzs kb. 2,4 milliárd éve létrejött ugyan, ám csak mintegy félmilliárd éve vált kellően állandóvá, és adott megfelelő védelmet. A köztes időszak során, hiába volt magas a légköri oxigén szintje, a jód miatt egyszerűen nem tudott elegendő ózon képződni ahhoz, hogy folyamatosan megóvja a felszínt a Napból érkező ultraibolya sugaraktól. Ez pedig érthető okokból szigorú korlátot jelentett az élőlények szárazföldi léte előtt.