Meghódítja a világunkat a mikroműanyag

A parányi szennyeződések gyakorlatilag már mindenhol megtalálhatóak.

A műanyagokat mindenki ismeri, hiszen az élet minden területén megtalálhatóak. Ha kell, kemények és könnyűek vagy éppen sterilek, de leginkább az adott feladatra olcsók, tulajdonságaik miatt pedig sokrétűen felhasználhatók. Érdemes ugyanakkor hozzátenni: minden előnyükért komoly kompromisszumokat kötünk.
A műanyagok mennyisége az 1920-as években kezdődött tömeggyártásuk után az 50-es években szinte „kilőtt”, de a kutatók már tíz évre rá, a 60-as években felhívták a figyelmet a műanyagokkal kapcsolatos gondokra. Mivel az anyag és vele együtt a probléma is ismert, így már csak időt kell szánnunk a vele való felelős munka kialakítására.
Ha végiggondoljuk a mindennapi életet, be kell látnunk, hogy egyszerűen nem tudunk műanyagok nélkül élni, nincsenek azonnal „szögről leakasztható” helyettesítő anyagaink. A józan ész is azt diktálja, hogy nem az a megoldás, ha betiltjuk a gyártást, hanem az, ha jobb felhasználást és hulladékkezelést alakítunk ki.
Mikroműanyagok világa
2022-ben a tudósok mikroműanyagokat – azaz öt milliméternél kisebb darabokat – találtak az emberi vérben. Azóta már az egész emberi testben felfedezték a szemcséket, beleértve az összes szervünket.
Immár az egész bolygót beterítette a szennyezés, mivel évente 440 millió tonna műanyagot állítunk elő világszerte, amely napjainkban a legdinamikusabban növekvő mennyiségű anyag. Előállítása nemcsak a környezetre káros, azaz hozzájárul a globális felmelegedéshez, hanem káros a felhasználás után megmaradó hulladék kezelésének módja is. A világ műanyaghulladékának csak körülbelül 9% -át hasznosítják újra, míg 19% -át elégetik. A többi hulladéklerakókba kerül (50%) vagy egyszerűen kezeletlen és mindennapos szemétté válik (22%).
Noha a kutatók már évtizedekkel korábban tudták, hogy a műanyaghulladék problémát jelent, egy 2004-ben történt felfedezés világított rá a baj valódiságára. Richard C. Thompson tengerbiológus és kollégái a Science folyóiratban mikroszkopikus műanyagtöredékek és szálak felfedezéséről számoltak be óceáni környezetben.
Ezekre a szennyező anyagokra hivatkoztak legelső alkalommal mikroműanyagokként.
Aztán 2024-ben Thompson egy új tanulmányt publikált. Ezúttal csapata átnézte a 2004-es felfedezésüket követő közel 7000 mikroműanyag-publikációt, hogy vajon mennyivel bővült a tudásunk az eltelt két évtized alatt.

A válasz megdöbbentő volt: az elmúlt két évtizedben nemcsak az óceánokban lévő mikroműanyagok mennyisége nőtt, hanem rengeteg más helyen is megtalálták azokat, például a levegőben, amelyet belélegzünk, a vízben, melyet megiszunk, haszonállatainkban, melyeket megeszünk, valamint a táplálékláncunkon kívüli fajok százaiban. A helyzet aggasztó, mert sajnos az élelmiszereinkben is megtalálhatók a zöldségektől a fagylaltig.
Sokféle forrás
A mikroműanyagok származását illetően Thompson csapatának igaza volt, sok közülük egykor nagyobb műanyagdarab részét képezte. A poliészter ruházat és a szintetikus gumiabroncsok különösen nagy vagy éppen a műanyag pelletek, melyeket nagyobb műanyag termékek előállítására használnak szintén jelentős forrásoknak bizonyultak.
A mikroműanyagok és forrásaik azonosítását követően megkezdték a környezetre és az élő szervezetekre gyakorolt hatásaik meghatározását. Sorban érkeztek a rossz hírek.
Tudatosult bennük, hogy a műanyag sajnos nem pusztán egy termék, mert a gyártásban több mint 13 000 különböző vegyi anyagot használnak. Ami tovább bonyolítja a helyzetet: nem tudjuk, hogy melyik milyen egészségi hatást idéz elő, így azt sem, hogy egy adott problémát okozó vegyi anyagot szabályozni vagy tiltani kellene-e. Ugyanis ezeket az anyagokat embereken nem tesztelik, következésképpen a műanyag termékekben használt számtalan lehetséges kombinációjukat sem.
A tudósok emberi sejtkultúrákat tettek ki bizonyos típusú, a műanyaggyártásban használt vegyi anyagoknak és mikroműanyagoknak, majd feljegyezték, hogy a sejtek milyen gyakran szenvedtek el gyulladást, DNS károsodást vagy halált. Ellenőrzött vizsgálatokat végeztek állatokon, és rögzítették azok hatásait, megjegyezve, hogy bizonyos szintű mikroműanyagoknak való kitettség az egerek szervi elégtelenségét okozhatja, immunrendellenességeket alakíthat ki, demencia jeleit mutathatja az alany és így tovább.
Levegőn és vízen keresztül szennyez
Már tudjuk, hogy a környezetben lévő műanyaghulladék, legyen az kicsi- vagy nagyméretű, megöli a vadon élő állatokat, károsítja az ökoszisztémákat, így általában véve csak rosszabb hellyé teszi a világot. A gumiabroncsok kopás által keletkezett részecskéi, amelyek közé többek között műanyagok is tartoznak, régóta ismertek a szennyezés fő forrásaként.
Széles körű kutatásokat folytatnak a műanyagokban található toxinok, a tüdőbetegségek, az asztma, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) és a rák közötti összefüggések igazolására, melyek világszerte több millió ember halálát okozzák évente. Az American Lung Association 2022-es jelentésében a krónikus gyulladásból eredő COPD-t az Egyesült Államokban a negyedik vezető haláloknak nyilvánította.
Az emberi szervezet általában két módon szennyeződik leginkább a mikroműanyagokkal, egyrészt a beltéri levegő belégzésével, másrészt az ivóvíz műanyag palackokból történő fogyasztásával.
A nap 24 órájában mindannyian különféle idegen részecskéket lélegzünk be, és ez az ipari forradalom hajnala óta így van. Testünk első reakciója, hogy valamilyen módon megtalálja a lehetőséget azok eltávolítására. A légutainkban lévő nagyobb részecskéket általában kiköhögjük. A tüdőnkbe mélyebbre kerülő részecskékkel már másabb a helyzet, ott ugyanis azok körül nyálka alakul ki, mintegy nyálka „liftet” hozva létre, mely visszahajtja azokat a felső légutakba, hogy végül kiköhögésre kerüljenek.

A sejt- és állatkísérletek eredményei azt mutatták, hogy a mikroműanyagok hatással lehetnek az emberi test különböző rendszereire, beleértve az emésztő-, a légzőszervi, az endokrin, a reproduktív és az immunrendszert. Az emésztőrendszert tipikusan a mikroműanyagok lenyelése érinti, miközben a gyomor-bél traktus fizikai irritációja által végül gyulladást okozhat, ami különböző gyomor-bélrendszeri tüneteket eredményez.
A mikroműanyagok változásokat idézhetnek elő a bél mikrobiomjában, ez pedig egyensúlyhiányt okozhat a ránk nézve hasznos és káros baktériumok között. A folyamat különböző gyomor-bélrendszeri tünetekhez, például hasi fájdalomhoz, puffadáshoz és a bélrendszeri folyamatok megváltozásához vezethet.
Az emésztőrendszerre gyakorolt fizikai hatásuk mellett a mikroműanyagok kémiai toxicitást is okozhatnak, ez magában foglalja a környezeti toxinok, például a nehézfémek és a policiklusos aromás szénhidrogének felszívódását és felhalmozódását. Ezek a mérgező anyagok a mikroműanyagok lenyelése által a gyomor-bél traktuson keresztül juthatnak be a szervezetbe, és különböző gyomor-bélrendszeri tünetekhez vezetnek, beleértve az émelygést, hányást és hasi fájdalmat.
A vizsgálati módszereket bonyolítja, hogy jelenleg nem található olyan csoport, sőt egyén sem, mely kontrollként lenne használható, mivel kvázi mindenki rendelkezik a szennyezés valamely szintjével. Mindenesetre a kutatások remélhetőleg a szervezetünkben történő lebonthatóságra is fókuszálnak, hiszen ez egy kézenfekvő irány lenne.
Magunk ellen küzdünk
A „mikroműanyag-szennyezés” gyakorlatilag egy magunk ellen indított háború neve, amelyet jó lenne minél hamarabb lezárni. Ezért a célért világszerte sokan küzdenek, a mikroműanyagokkal történő szennyeződés elkerülése érdekében egyesek jobb műanyag újrahasznosítási technológiát és fenntartható műanyag alternatívákat fejlesztenek ki. Mások összegyűjtik és újrahasznosítják a már a környezetben lévő hulladékot, és lépéseket tesznek annak megakadályozására, hogy új hulladék kerüljön ki a természetbe.
Ezek még mindig viszonylag kis léptékű megoldások, de 2022- ben az ENSZ tagjai elkötelezték magukat egy jogilag kötelező érvényű megállapodás létrehozása mellett, amelynek célja a műanyagszennyezés megszüntetése. Ez a megállapodás konkrét terveket tartalmaz a műanyaggyártás csökkentésére, a különösen problémás műanyagok fokozatos kivonására, a jelentős mikroműanyagot létrehozó termékek újratervezésére és egyebekre. Sajnos végül nem született megállapodás 2024. december 2-án a globális műanyagszerződés ügyében, így a tárgyalások további folytatása várható idén, azaz a 2025-ös évben.
Ami biztos, hogy az elmúlt 50 évben nőtt a műanyagok globális termelése, csakúgy, mint a túlsúly és az elhízás előfordulása az általános népességben. Ezért a számtalan szükségszerű kutatás mellett, tesztelések tucatjai folynak annak igazolására, hogy vajon felelőssé tehető-e értük a műanyagszennyezés.