Pontatlanok az önbevallásos étkezési adatok

Ha a táplálkozáskutató szakemberek szeretnének képet kapni arról, hogy milyen egészségügyi hatásai vannak bizonyos élelmiszereknek, akkor meg kell ismerniük, mivel jár ezek elfogyasztása. Ez leginkább csak úgy lehetséges, ha az emberek beszámolnak arról, mit is ettek (vagy ittak), és az efféle felmérések adatait elemezve vonnak le következtetéseket.

Úgy tűnik azonban, és ezt már számos kutató eddig is sejtette, hogy az önbevalláson alapuló táplálkozási adatok távol vannak az igazságtól. Valamiféle olyan módszerre volna szükség, amellyel ez a hiba átléphető.

Egy újonnan a Nature Food folyóiratban közzé tett kutatás taglalja ezt a témakört, és megoldást is kínál a rossz emlékezetű alanyok problémájára. A kutatást a Science ismertette. Bár laborkörülmények közt végzett vizsgálatokban kiderülnek az efféle eltérések, de a kutatások zömét nem lehet hosszú időn át laborban tartott embertömegeken elvégezni.

Amikor vissza kell emlékezni arra, mit is evett valaki, három oka is lehet annak, hogy nem valós adatokat ír le: vagy rosszul emlékszik, vagy nem tudja megítélni, hogy mennyit evett valamiből, vagy szándékosan ferdíti el az adatokat.

Az efféle rossz emlékezet miatt gondolták például azt sokáig, hogy lehet valaki úgy is elhízott, hogy nem az energiabevitele magas, hanem az energiafelhasználása hibás és ezért marad a nyakán (vagyis inkább deréktáján) a felesleges energia. Az efféle következtetési hibák miatt persze sok kutató úgy gondolta, egyáltalában nem szabadna az önbevalláson alapuló adatokból kutatási eredményeket publikálni, vagyis erre alapozni a tudományos következtetést.

Nem biztos, hogy mindenki emlékszik egy séta közben elnasizott ételre.

Forrás: Pixabay

Van azonban egy módszer, amellyel leleplezhető az az eltérés, amely a bevallott és a valóban elfogyasztott élelem között fennáll. Ehhez olyan vizet kell inniuk az alanyoknak, amelyben a hidrogént és az oxigént is speciális izotópokkal jelölték meg. Az oxigént felhasználják az energia kinyerő folyamatok (az elfogyasztott szénből szén-dioxid válik, amit kilégzünk, az oxigén ebbe beépül), a hidrogént viszont nem.

Emiatt a víz ivását követően a vizelettel kiürülő izotópok aránya elárulja, végül is mennyit fordított energia felhasználására a szervezet, ez pedig már összevethető a bevitt élelem adta energiával, és így valós energiamérleg készíthető. Az így végzett ellenőrző mérések azt mutatták, hogy az emberek több energiát fogyasztanak, mint amennyiről beszámolnak.

A kutatók most olyan adatokat ellenőriztek, amelyben több mint 6000 fővel elvégzett izotópmérést elemeztek, 4-96 éves kor közti alanyok esetei alapján. Ebből azután, az alanyok kora, neme, testtömege alapján olyan egyenletet tudtak megalkotni, amit általánosan alkalmazni lehetett. Az egyenlet segítségével végigellenőrizték aztán az étrendi felmérések sok ezer alanyának adatát, hogy kiderítsék, mekkora is a hézag az adatok és az egyenlet alapján kiszámított energiamérleg között.

Az ellenőrzésből kiderült, hogy az alanyok 50-60 százalékban kevesebb elfogyasztott ételről (bevitt energiáról) számoltak be, mint amennyit a szervezetük normális esetben felhasználna. Kiderült, hogy egyes felméréseknél nagyobb volt az eltérés, míg másoknál kisebb.

Ezek az eredmények arra is magyarázattal szolgálnak, hogy miért van oly sok hibás következtetés az étrend és az egészséggel kapcsolatos hatásai terén, miért kell ezeket a következtetéseket adott esetben megváltoztatni. Könnyen érthető, ha hibás alap adatok állnak a kutatók rendelkezésére, abból lehetetlen helyes végkövetkeztetéseket levonni.

Ma már azonban sok kutatásban számításba is veszik az efféle tévedéseket, illetve a mostani kutatástól független szakemberek úgy vélik, a felhasznált egyenlet nem alkalmazható számos esetben, Ilyen különleges esetet jelentenek például a sportolók, vagy a kismamák, akiknek az energiafelhasználása eltér az átlagostól. Az izotópmérésekből az sem derül ki, hogy miféle élelem vagy ital marad ki a bevallottból, így nem tudni, hogy például az ultrafeldolgozott élelmiszerek mekkora mértékben járulnak hozzá a vizsgált összefüggéshez.

Jó módszernek tűnik az is, ha az alanyok fotós étkezési naplóval számolnak be a kutatóknak az elfogyasztott dolgokról, de volt olyan próbálkozás is, amelyben viselhető kamera rögzítette, mint evett az alany. Kevésbé sérti a magánéletet az, ha valakinek a vizeletében lévő anyagcseretermékek alapján próbálnak helyes adatokat kapni a táplálkozásáról ám e módszer még fejlesztés alatt áll. A friss kutatás arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy a várható mérési hibával tisztában legyen, aki az önbevallásos adatokat feldolgozza, így már ez is nagy előrelépést jelent.