Parkinson-kór: ezért olyan nehéz a kezelés

A kór a betegség kifejezés szinonimája, széles körben minden olyan állapotra utal, amely károsítja a test normális működését, az pedig, hogy éppen melyik kifejezést részesítik előnyben, azt az adott egészségügyi helyzet dönti el. A Parkinson-kór története 1817-re nyúlik vissza, amikor is James Parkinson angol orvos közzétette a betegség első teljes leírását, melyben neurológiai szindrómaként hivatkozott rá. Azonban a névadás csak később, 1877-ben történt meg, ugyanis Jean-Martin Charcot akkor nevezte el Parkinsonról azt a betegséget, mely mindig is jelen volt az emberek körében.

Olyannyira, hogy a történelem során többször is leírták a tipikus tüneteit, sőt az ilyen legelső utalások több mint kétezer évre tekintenek vissza.

Napjainkban – amikor a Föld lakossága egyre nagyobb, és becslések szerint már átlépte a 8,2 milliárd főt – egyre több a dokumentált eset. Az elmúlt 25 évet különösen rossz eredményekkel zártuk, hiszen megduplázódott a betegségben szenvedők száma, és mintegy 329 ezer halálesetet is a kór számlájára írhatunk, derül ki az Egészségügyi Világszervezet legutolsó 2019-ben végzett becsléséből.

De, amíg ezek a számok mindössze számoknak mutatják magukat, a valóságban minden egyes adatpont mögött emberek és családjaik fájdalmas küzdelme reprezentálódik. Ráadásul, ahogy a világ népessége öregszik, valószínűleg látni fogjuk, ahogy a Parkinson-kór esetei és a halálesetek gyakorisága párhuzamosan tovább nő.

Amit jelenleg tudunk, hogy ez a kór egy olyan neurodegeneratív (idegsejtek károsodásával járó) agyi állapot, mely különféle egészségügyi problémákat okoz, ezek pedig az idő múlásával csak rosszabbodnak. A rendellenességnek ismert gyógymódja nincs, de a terápiák és gyógyszerek csökkenthetik a tüneteket, melyek közé például a remegés, a fájdalmas izom-összehúzódások és a beszédnehézség tartozik.

Sajnos a kór egyre nagyobb fogyatékossági arányt és gondozási szükségletet eredményez, ráadásul sok ebben szenvedő embernél demencia is kialakul. Általában idősebbeket érint, ám fiatalabb életkorban szintén megjelenhet, emellett a férfiak között gyakoribb, mint a nőknél.

Oka ismeretlen, azonban akinek a családjában már előfordult a betegség, nagyobb eséllyel számíthat a megjelenésére. A légszennyezésnek, a növényvédő szereknek és az oldószereknek való kitettség tovább növelheti a kialakulás esélyét, azonban a legjelentősebb kockázatoknak valójában továbbra is az életkor és a genetika számítanak.

Bonyolult szerv

Amíg a társadalmak, az orvosi kutatócégek vezetői és persze mi, hétköznapi emberek végül mind felismertük, hogy a rákos sejtburjánzás ellen fel kell lépni és törekedni kell gyógyszerek kifejlesztésére – amiben folyamatosan sikereket érünk el –, addig a Parkinson-kórra nem fókuszáltunk kellőképpen, ennek az oka azonban közel sem a véletlen.

Amiért a Parkinson-kór és más neurodegeneratív betegségek kezelése elmarad a többi betegséggel szemben az az, hogy az agy ördögien összetett szerv.

Az emberi agy 100 milliárd neuronnak (idegsejt és nyúlványainak együttese) ad otthont, és ráadásul ezek az agyi neuronok rengeteg egyedi kapcsolatot alakítanak ki más neuronokkal – olyan kapcsolatokat, amelyek létfontosságúak egészségük és működésük szempontjából.

Az agy más szempontból is kivételes, például a bőrben található hámsejtekkel ellentétben az idegsejtek túlnyomó többsége nem lép „szintet”, azaz ebben az esetben nem osztódik tovább mitózissal, így az agynak korlátozott lehetőségei vannak az önjavításra. Ahhoz, hogy az idegsejtek életben maradjanak, energiára és védelemre van szükségük.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Forrás: Pixabay

Segítség nélkül azonnal neurodegeneratív betegségek alakulnak ki, még ha tüneteik majd csak később vagy jóval később jelentkeznek is. Parkinson-kór esetén ennek a pusztulásnak a fő területe a substantia nigra, a középagyban található struktúra. Dopamintermelő neuronok halmazait (klasztereit) tartalmazza, amelyek szükségesek az egészséges agyhoz és tágabb értelemben a jól működő testi funkciókhoz, különösen a mozgás összehangolásához is.

Bár a dopamin híres arról, hogy az egyik „boldogsághormon”, nem merül ki csak és kizárólag a boldogság témakörében, mert a szerepe a testben és az agyban sokrétű. Agyunkban neurotranszmitterként (ingerületátvivő anyagként) szolgál, ezeket a neuronok a kommunikációhoz és a koordinációhoz használják fel. A dopamin jutalmazó érzéseket idéz elő olyan élmények esetében, amelyeket kellemesnek találunk, segít szabályozni az alvást, a hangulatot, a motivációt és a véráramlást.

A betegség kialakulásával ezek a középagyi neuronok károsodnak és elveszítik a dopamin termelésének képességét. Szinaptikus kapcsolataik (idegsejtek közötti kapcsolat az ingerület továbbítására) megszakadnak, és mivel nem tudnak összehangolódni a több millió más neuronnal, amelyekre támaszkodnak, pusztulni kezdenek. Ez létrehoz egy lépcsőzetes hatást – hiszen, ahogy a neuronok meghalnak, a betegség előrehaladottabb állapotba kerül, ami több idegi halálhoz és további progresszióhoz (súlyosbodáshoz) vezet.

A betegek ezt a szemmel láthatatlan veszteséget gátolt mozgásként élik meg, továbbá folyamatosan szenvednek a remegéstől, a görcsöktől és az izommerevségtől. Ezek egyszerűen olyan szinten idegenítik el őket a testüktől, hogy még az olyan egyszerű tevékenységet, mint az ágyból történő felkelés is, fájdalmas törekvéssé teszik.

Ám, ahogy a dopamin vezető szerepe is sugallja, a betegek más gyengítő tünetek skáláját is tapasztalhatják.

• Ezek közé tartozik az álmatlanság, székrekedés, szédülés, fogszuvasodás és különféle fájdalmak.
• Néhány, bár nem minden betegnél apátia, impulzusszabályozási problémák vagy vad hangulatváltozások alakulhatnak ki.
• Elveszíthetik figyelmüket, motivációjukat, sőt még emlékeiket is.

Végül bármilyen tünetegyüttes alakul is ki, mindegyik károsítja a beteg életminőségét, és ennek a tüneti lottónak a puszta jelenléte az első diagnózistól kezdve súlyosan nehezedik rájuk és szeretteikre.

Tüneti kezelések

A kutatók világszerte keresik a neuronok „újjáélesztésének” módját. Annak ellenére, hogy számukra ennek a megtalálása jókora kihívást jelent, természetesen ezen a göröngyös úton azért mindig akad néhány siker, néhány ígéretes gyógyszer a betegség tüneteinek kezelésében – azonban ezektől függetlenül a mai napig nem érhető el a kezelés végső célja.

Ma a Parkinson-kórban szenvedő betegek standard kezelése a levodopa, ez egy dopaminpótló szer, melyet a betegek gyakran tablettaként szednek. Miután felszívódott a bélen keresztül a vérbe, a gyógyszer belép az agyba, ahol dopaminná alakul, melyet a neuronok használhatnak. Sajnos a levodopa csak a tünetek kezelésében segít, és előnyeit kissé árnyalja a szedése során fellépő hányinger.

Mindazonáltal elengedhetetlen a Parkinson-kórban szenvedő betegek számára, mert ez a gyógyszer a legtöbbtől eltérően átjuthat a vér-agy gáton. Azon a gáton, melyet például úgyis elképzelhetünk, mint egy biokémiai falat, amely megakadályozza a kórokozók bejutását az agyba. Természetesen ez egy szükséges védelem, mely ugyanakkor megnehezíti az életmentő gyógyszerek számára, hogy elérjék idegi rendeltetési helyüket.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Forrás: Pixabay

Más kezelések a neurotróf tényezőkre összpontosítottak – olyan specifikus fehérjékre, amelyek támogatják a neuronok fenntartását a „neuroprotektív mechanizmusok” aktiválásával. Ezzel viszont van egy kis probléma: a specifikus fehérjék (GDNF – gliasejt-eredetű neurotróf faktor) molekuláris értelemben izmosak. Tömegük nagyjából 32 000 dalton (a dalton (Da) a vegyészek és fizikusok által használt tömegegység). Ez túl nagy ahhoz, hogy átjusson a vér-agy gáton – amely mindössze 400-600 dalton határértékben határozható meg – ami azt jelenti, hogy a GDNF nem vehető be tabletta vagy injekció formájában.

Ahhoz, hogy ezek a fehérjék eljussanak a degenerálódó neuronokhoz, a kutatóknak ezekben a vizsgálatokban közvetlenül agyműtéten keresztül kell oda helyezniük azokat. Azonban a GeneCode, egy észt gyógyszerfejlesztő cég (2024 októberében az Európai Unió legígéretesebb biotechnológiai vállalatai közé választották) gyógyszerei már valahol félúton léteznek.

Kifejlesztettek egy úgynevezett „GDNF mimetikát”, ez olyan molekulákból áll, melyek utánozzák a neurotróf faktorok hatását az agyban. A nagy fehérjékhez hasonlóan kötődnek az idegsejt axonján (az idegsejt sajátos szerkezetű, leghosszabb nyúlványa) lévő GDNF receptorokhoz, és kémiai jeleket továbbítanak, amelyek stimulálják a dopamin termelését. Ez segít abban, hogy az axonokkal rendelkező idegsejtek aktívak maradjanak és fenntartsák a szinaptikus kapcsolataikat.

A nagy fehérjékkel ellentétben ezek a molekulák kicsik, körülbelül 500 dalton tömegűek. Ez azt jelenti, hogy a GeneCode gyógyszere potenciális tablettaként vagy injekcióként átjuthat a vér-agy gáton. Ez lehetővé tenné a kezelést azokban a korai szakaszokban, amikor még több neuron van életben, és így a magasabb életminőség értelemszerűen sokkal hosszabb ideig lenne fenntartható.

A GeneCode nincs egyedül ebben a munkában, hiszen erőfeszítéseit kutatók és egészségügyi szakemberek nemzetközi közössége is támogatja. Ezek közé tartozik a francia ArgoBio startup, mellyel közösen dolgoztak gyógyszerük kifejlesztésén, valamint európai és amerikai laboratóriumok sokasága, beleértve a londoni Francis Crick Intézet Neil McDonald laboratóriumát.

A további kutatások és az idő gyógyír lehet erre a betegségre is. Mert még ha nem is működne ez az ígéretes gyógyszer, ez a fajta együttműködés és tudásmegosztás átalakíthatja a tudományos gondolkodást, mely úgy abban a formában már valóban a megoldást fogja jelenteni a Parkinson- kórban szenvedő betegek és szeretteik számára.