A műtrágyázott legelőkön fele annyi a beporzó

A mezőgazdaságunk kritikus időszakot él át: valahogy meg kell oldani az egyre gyarapodó népesség élelmezését, olyan módszereket kell alkalmazni, amelyek segítik a klímaváltozás elleni fellépést, és minél jobban csökkenteni kell a természetes ökoszisztémákat érő ártalmakat. Emellett a talajok rémes gyorsaságú leromlását, és a vizek elszennyeződését és a biológiai sokféleség drámai csökkenését is meg kell állítani. A feladat óriási, hiszen mindannyiunk jövője ettől függ, ezért mindenféle tudásra szükségünk van a helyes döntésekhez.

Az NPJ Biodiversity folyóiratban látott napvilágot az az új kutatási eredmény, amelyet egy hosszú távú kísérlet alapján tettek közzé.

 Jelenleg az emberiség a Haber-Bosch eljárással több nitrogént köt meg, mint amennyit a szárazföldi élővilág egésze, ez az eljárás ma a globális szén-dioxid-kibocsátás 1,4 százalékát adja (ez több mint a teljes légi közlekedéshez kötött kibocsátás fele).

A nitrogén jelentős része a mezőgazdaságnak szükséges a növények növekedését serkentő műtrágyákhoz. Habár a Zöld Forradalom néven ismert mezőgazdasági technológiaváltás emberek százmillióit mentette meg az éhhaláltól a 20. század második felében, a mezőgazdasági vegyszerhasználat mára ugyanolyan súlyos veszélyt jelent a jövőnkre nézve, mint az éhezés.

A Zöld Forradalom a mezőgazdaság széles körű gépesítése, öntözés, olcsó műtrágyák és növényvédő szerek használata, nagy terméshozamú növényfajták tömeges és monokultúrás termesztése a fejlődő országokban gyors termésnövekedést jelentett. Gyakorlatilag tekinthetjük az intenzív mezőgazdálkodással azonosnak is. Azonban ma már tudjuk, hogy ezek a módszerek nem alkalmazhatók büntetlenül, a jövőnket éljük fel így.

A legelők eredetileg természetes füves területek voltak, ahol a klíma, a domborzat vagy a vízjárás másféle mezőgazdasági hasznosítást nem tett lehetővé. Ez egészen addig rendben is működött, míg az ember megelégedett a természetes növénytakaróval, no de tudjuk, hogy ami van, az sose elég.

Számos vad rétet beszántanak, és a természetes füveket olyan fűfajtákkal váltják fel, amelyek gyorsabban nőnek, nagyobb mennyiségű vagy nagyobb tápanyagtartalmú szénát adnak, ehhez persze műtrágyázásra is szükség van. Az ilyen „réten” nincs helye a harangvirágnak, a margarétának vagy az imolának, holott egy természetes rét rendkívül gazdag élővilágú, mind a növényeket, mind az állatokat illetően. Sok helyen, ahol korábban a zárt gyep nem adott lehetőséget rá, a bolygatás után a parlagfű is megjelenik.

Az egészen könnyen érthető, hogy a műtrágyázás befolyásolja egy terület növényi összetételét, azzal, ahogy átalakul miatta a növények egymással zajló versengése. Az is világos, hogy a növényzet összetétele befolyásolja a beporzók jelenlétét – a műtrágyák és a beporzók közvetlen kapcsolatát mégse vizsgálták eddig. A kutatók most erre kerítettek sort egy 1856 óta folyamatosan vizsgált területen Anglia déli részén.

A területen eredetileg azt akarták kideríteni, miként lehetne növelni a legelők hozamát, ám az eredeti kísérlet kinőtte magát, és egy sokkal komplexebb, ökológiai, környezeti, evolúciós kérdéskört vizsgálnak ma már e helyszínen.

Ha a mezőgazdasági kezelésben lévő legelőn növelték a nitrogén, a foszfor és a kálium műtrágya kiszórását, a növényfajok száma ötödére esett vissza, a beporzó rovarok száma pedig megfeleződött.

Annak függvényében alakult át a terület növényvilága, hogy milyen műtrágyát használtak, mindegyik más növények számára jelentett előnyt vagy épp hátrányt. A nem műtrágyázott részeken a beporzók mennyisége 95 százalékkal több volt, a sokféleségük pedig 84 százalékkal volt nagyobb, mint a műtrágyával kezelt gyepterületeken.

Ez a különbség leginkább a méhféléknél mutatkozott meg: közel tízszer volt több a kezeletlen területen a méh, mint a műtrágyával kezelt részeken! A kezelt területeken lévő rovarvilágot a legyek uralták – bár ezek a második legfontosabb beporzóink, a növényvilág és az ökoszisztéma csak akkor lehet egészséges, ha minden típusú beporzó jelen lehet.

Ez azt jelenti, hogy a biológiai sokféleséget csak úgy lehet megőrizni, ha nem műtrágyáznak, és ezzel csökken a terület terméshozama. Azonban ahhoz, hogy ezt megvalósítsák a gazdák, a támogatási szabályokon is változtatni kell, ez pedig politikai döntésen múlik. A nem műtrágyázott terület nemcsak természetközelivé válik, hanem egészségesebb a talaj élővilága, és ellenállóbb az időjárási (és éghajlati) viszontagságokkal szemben is. Igen fontos lenne mielőbb irányt váltani a jövőnk érdekében!