Mi történik, ha erdőtűz tombol egy radioaktív szennyezett területen?

2020-ban erdőtüzek alakultak ki a csernobili atomerőmű környezetében, amelynek hatásairól nemrégiben az Environmental Science & Technology folyóiratban számoltak be japán és ukrán kutatók. Az erdőtüzek idején feléledt az aggodalom: vajon a terület radioaktív szennyeződése helyben marad, vagy útra kel, és ismét veszélyezteti az embereket?

Az erdőtűz igen nagy volt, a tiltott zóna területének harmadát érintette, nem az első, és nem is az utolsó tűz volt a területen. Hasonló tűz egyébként Fukusimában is volt 2017-ben, ahol szintén aggodalmat keltett a környező lakosságban.

A kutatók a cézium 137-es és a stroncium 90-es izotópjainak mozgását vizsgálták meg a csernobili patakok, folyók rendszerében. Annak ellenére, hogy a tűz igen nagy területet érintett, a hatása korlátozott maradt, szerencsére. Jaszunori Igarasi, a Cukubai Egyetem környezetkutatója vezette csoport arra jutott, hogy a tűzvész következtében kimozdult radioaktív anyagok nem okoztak a lakosság számára többlet veszélyt.

A szennyezett területen számos olyan esemény lejátszódhat, amelynek köszönhetően például a levegőbe jut a szennyezett por, ha nagy szél van. Azonban az is ismert, hogy a megelőző tüzek során végzett mérésekből, hogy az erdőtüzeknél kis mennyiségű radioaktív anyag a levegőbe kerülhet.

„Az emberek megijednek ezen látványos eseményektől, azonban a belélegzett dózis elképesztően kevés” – magyarázta Jim Smith környezetkutató az EOS földtudományi hírportálnak . A kutató hozzátette, a tűzoltók számára jelent csak fokozottabb veszélyt egy ilyen helyzet.

Azonban a radioaktív anyagok nemcsak a levegővel, de a vizekkel is terjedni tudnak. A számítások szerint a folyók a légkörbe jutó szennyeződés tízszeresét, ezerszeresét is képesek elszállítani, azonban az eddig nem volt ismert, miféle mértékben változik ennek mennyisége a tüzekkel együtt.

Az erőműbaleset után a két nevezett radioaktív izotóp lerakódott a tereptárgyakon, növényeken, talajon, és egy része be is épült a növényekbe, és évtizedekig bennük maradhat. Az erdőtüzek során azonban felszabadulhat, majd a hamuval, korommal bemosódhat a vizekbe.

A kutatócsoport hat olyan helyszínen vett mintát elemzett, ahol a 2020-as erdőtűz pusztított. Megvizsgálták mind a talaj, mind a hamu, és az elégett növényi maradványok helyzetét. A kísérleteikből arra jutottak, hogy a hamuban lévő cézium és a stroncium radioaktív izotópjai könnyebben juthattak a vizekbe, mint ugyanott a talajban lévő.

Ezen mérések mellett megvizsgálták a Szahan-folyó (ez a Pripjaty-folyóba torkollik) vízgyűjtőjében hosszú ideje végzett mérések adatait is. Ezek feltárták, hogy míg a tűzvész előtt a cézium szintje a folyóban alacsony volt (az egészségügyi határérték alatti), addig a stronciumé változott.

A tűzvész előtt, 2001-2020 között 4 alkalommal haladta meg a határértéket, ám a tűz utáni két évben 7 alkalommal is túllépte. A koncentrációja ugyan az erőműbaleset óta fokozatosan csökkent a folyóban, de a tűzvész után ideiglenesen magasabb értékeket mértek.

A két izotóp közti különbség abban rejlik a kutatók szerint, hogy a cézium könnyebben épül be a talajba, annak agyagszemcséibe, mint a stroncium. Azonban nem lehet bizonyosan a tűzhöz kötni minden változást, amit egy folyón mérnek. Igarasi hozzátette, hogy a Szahan-folyón csak 2 hetente mérnek, így nem lehet minden változást megfogni, és akár egy nagyobb csapadék, áradás, de akár egy hóolvadás is befolyásolja, mi kerül a folyóba.

Mindezektől függetlenül az a mértékű változás, amit a stroncium esetében tapasztaltak, habár mérhető, de egészségügyi szempontból elhanyagolható hatású. A folyó a tiltott zónában van, embereket nem érint a helyi változása, és miután kijut a zónából ez a víz, már rendkívüli módon felhígul. A világ más területein, szintén radioaktív szennyezett területeken dolgozó kutatók számára azonban így is értékes adatokat sikerült gyűjteni arról, hogy mi történik egy erdőtűz után egy szennyezett régióban.