Meglepő ősökkel dicsekedhet a londoni metró szúnyogállománya

A szúnyogok vérszívásukkal embernek-állatnak kellemetlenséget okoznak, s számos fajuk eközben súlyos betegségeket is terjeszt. Európa őshonos szúnyogfajai közt a dalosszúnyogok (Culex pipiens) a legelterjedtebbek, amelyek bár rendkívül gyakoriak, de nem zaklatják az embert.

Ugyanakkor égövünkön az a normális, hogy ezek a rovarok a nyári időszakban jelennek meg, a felszíni vizekben nagy tömegben szaporodnak, és csak akkor tudnak petét rakni, ha előtte a madarak vérét szívták. Azonban a londoni metróban élő alfajuk nem ilyen kényes, bár külsőre nem igazán lehet őket megkülönböztetni.

A Culex pipiens molestus nevet viselő londoni alfajnak nincs szüksége vérszívásra a peterakáshoz, a föld alatt él, egészen szűk helyen is szaporodik, egész évben vígan él, és emlősökből szív vért. Ez meglepően sok különbség – emiatt az 1990-es években azt gondolták, hogy a molestus alfaj kimondottan a londoni metróban alakulhatott ki. Amióta a londoni alfajt felfedezték, a világ számos más pontján is rátaláltak, hasonló körülmények közepette. Ez pedig kizárja, hogy Londonban alakult volna ki.

Azt azonban már akkoriban is észrevették, hogy e viselkedéshez hasonlót produkál a faj a Közel-Keleten is. Egy új kutatásban egy mintegy 200 kutatóból álló nemzetközi csoport arra jutott, hogy nemcsak hasonlít rájuk, hanem egyenesen onnan erednek a londoni metró szúnyogjai. A kutatás eredménye egyelőre nem esett át szakmai ellenőrzésen, és nem jelent meg hivatalos tudományos folyóiratban, csak preprintként ismertették a kutatók. Az eredményekről a Nature közölt beszámolót.

A kutatók több mint 350 dalosszúnyog londoni típusú, molestus alfajába tartozó egyed genomját mérték fel és hasonlították össze. Voltak köztük ma élő egyedek és korábbi múzeumi gyűjteményi egyedek is, a világ számos tájáról. A genom elemzése és összehasonlítása révén a szúnyog rokonsági, leszármazási adatait tárták fel. Arra jutottak, hogy a molestus mintegy 2000 évvel ezelőtt különült el genetikailag is az alap, madarak vérét szívó dalosszúnyogoktól. Az alfaj először még a felszín felett élt és alkalmazkodott az emberi közelséghez a mai Egyiptom területén, talán pont a mezőgazdálkodásnak köszönhetően, évezredekkel ezelőtt.

Mivel a terület ekkoriban már eléggé száraz volt, úgy tűnik, hogy az ember teremtette meg a szúnyog életéhez szükséges vizes környezetet.

A kutatók szerint az emberi tevékenység biztosította víz volt ehhez a vonzalomhoz a fő ok, nem pedig az, hogy a vérünket adtuk a szúnyogoknak. A szerves anyagokkal teli csatornák, a latrinák vizei olyan helyszínt jelentettek, ahol a szúnyogok már lárvakorukban bőségesen hozzájutottak a kellő tápanyagokhoz, így hagyhatták el a peterakáshoz szükséges felnőttkori vérszívást. Valószínűleg az tette lehetővé a metró meghódítását, hogy az emberi környezethez, építményekhez alkalmazkodott az alfaj már egyiptomi, ősi lakhelyén.

Úgy tűnik, hogy már az ókori kelet emberi tevékenysége is elegendő volt ahhoz, hogy egy szúnyog számára kedvezőbb életfeltételeket teremtsen, és ezzel átalakítsa a szúnyog életmódját. Ma is tanúi lehetünk hasonló változásoknak, ám valószínűleg csak a jéghegy csúcsa lehet az, amit eddig észrevettünk ezekből. Emiatt is fontos megérteni, hogy milyen körülmények hatnak a szúnyogokra, amelyek vérszívásukkal a fertőzések révén még ma is sok százezer ember haláláért felelősek.