Magyar kutatók segítenek az űridőjárás megértésében

Az űridőjárás potenciális veszélyt jelent a műholdakra, ezért fontos alaposabb megismerése.

A soproni HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársai által kifejlesztett űridőjárási adattermékek nagyban segíthetik az Európai Űrügynökség (ESA) munkáját – olvasható a HUN-REN közleményében. A fejlesztésnek köszönhetően biztonságosabbá válhat a Földhöz közeli világűr az űripari szereplők számára.
A bolygónk körüli térben zajló, elsősorban a Nap által vezérelt folyamatokat összefoglalóan űridőjárásnak nevezzük. A naptevékenység aktívabb időszakaiban – éppen ilyet élünk most is – rövid idő alatt nagyon szélsőséges változások is végbemehetnek, ami veszélyeztetheti a műholdakat és az azokra épülő technológiákat, így a GPS alapú navigációt.
Az ESA ezért számos olyan műholdat üzemeltet, amelynek célja az űridőjárási folyamatok folyamatos megfigyelése.
Az így kapott mérési adatok segítségével jobban megérthetjük ezeket a folyamatokat, javíthatjuk azok előrejelezhetőségét, és ezáltal biztonságosabbá tehetjük a Föld körüli térséget az űripari szereplők számára
– mondta Bozóki Tamás, az intézet tudományos munkatársa.
A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet a régióban elsőként, 2022 őszén vált az ESA Swarm DISC (Data Innovation and Science Cluster) konzorcium tagjává, ennek célja az ESA által üzemeltetett Swarm műholdcsalád mérési adatainak feldolgozása. A magyar kutatók most azt próbálják megérteni, pontosan milyen folyamatok mennek végbe a szélsőséges körülmények kialakulásakor és lecsengésekor, ezek ugyanis javíthatják az események előrejelezhetőségét.
„Továbbá segíthetjük a műholdak üzemeltetőinek a felkészülését ezekre az extrém (pl. sugárzási) eseményekre, akik például vészhelyzeti forgatókönyveket dolgozhatnak ki, vagy ellenállóbb műholdakat tervezhetnekaz új űridőjárási adattermékeknek is köszönhetően ” – tette hozzá Bozóki Tamás.
Csoportjuk ezúttal az úgynevezett ultra alacsony frekvenciás (ULF) hullámtevékenységet jellemző adattermékek fejlesztésére kapott megbízást. Ezek a hullámok kiemelten fontos szerepet játszanak a műholdakat fenyegető nagyenergiás részecskék energizálásában.
„Azt találtuk, hogy ezeknek a hullámoknak a jellemző megjelenési helye jól leköveti a Földet körülvevő hideg plazmaburok (a plazmaszféra) külső határának mozgásait. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a plazmaszféra külső határának kiemelten fontos szerepe van ezen hullámoknak a keletkezésében és/vagy terjedésében”– emelte ki a szakember.
Az általuk létrehozott algoritmus nemcsak megbízhatóan detektálja ezeket a hullámokat, hanem széleskörűen jellemzi is azokat. Az így kapott adatrendszer és a kapcsolódó dokumentáció ma már szabadon elérhető az ESA erre a célra dedikált honlapján. Az első tudományos eredményeket bemutató cikkük a Journal of Geophysical Research (JGR) lapcsalád Space Physics című folyóiratában jelent meg.
„A HUN-REN FI kutatóinak feladata azonban itt nem ér véget, tovább dolgoznak a Swarm mérések innovatív hasznosításán, és nagy erőkkel készülnek az ESA hamarosan felbocsátandó NanoMagSat és SMILE misszióira is” – emelte ki Heilig Balázs, a HUN-REN FI űrkutatásért felelős igazgatóhelyettese.
A kínai-európai SMILE misszió célja a magnetoszférának és az ionoszférának a geomágneses viharokra és szubviharokra adott válaszának vizsgálata helyszíni (in-situ) mérésekkel és újonnan fejlesztett távérzékelési képalkotó eljárásokkal. A HUN-REN FI kutatói a Swarm és a NanoMagSat konstellációk, valamint Földről végzett mérések alapján a szubviharok kialakulásának, lefolyásának és hatásainak megértéséhez járulnak majd hozzá.