Megfejtették a hunok rejtélyes eredetét

Végre fény derülhetett az európai hunok származására – derül ki az ELTE közleményéből. Az intézmény kutatói messzire nyúló genetikai kapcsolatokat tártak fel Belső-Ázsia és a Kárpát-medence között.

A hunok a 370-es években lépték át a Volgát, és létrehozták Európa egyik legbefolyásosabb, bár rövid életű nomád birodalmát. A kutatókat régóta foglalkoztatja, milyen kapcsolat állt fenn az ázsiai hunok (hsziungnu) és az Európában feltűnő csoportok között, miközben a népnevek egyezését széles körben elfogadják. Az ázsiai Hun Birodalom Krisztus után 100 körül felbomlott, így több mint 250 évnyi űr tátong a két birodalom fennállása között.

A jókora hézagot a szakértők 370 olyan személy DNS-ének összehasonlításával igyekeztek kitölteni, akik a Krisztus előtti 2. század és a Krisztus utáni 6. század között éltek három nagy földrajzi régióban: Belső-Ázsia mongol sztyeppéin, Közép-Ázsia különböző területein, valamint a Kárpát-medencében.

A kutatás eredményei szerint néhány magyarországi egyén leszármazotti kapcsolatban állt a mongóliai, az ázsiai Hun Birodalom késői időszakából származó magas rangú személyekkel.

A teljes korabeli Kárpát-medencei népességben ugyanakkor csak kevesen voltak kelet-ázsiai származásúak, és az újonnan érkező népesség tagjai is meglehetősen vegyes eredetet képviseltek.

A Kárpát-medencében a hunok érkezése után tehát nem élt nagyobb ázsiai vagy sztyeppei származású közösség, mindössze a népesség 7 százaléka sorolható ide.

A magyarországi minták közül egy Budapesten talált férfi és egy-egy Tiszagyendán és Tiszabura-Pusztataskonyon feltárt női, valamint egy Marosszentgyörgyön és egy Kecskeméten feltárt férfi temetkezés kapcsolható össze közvetlenül ázsiai hun személyekkel.

A most felfedezett kapcsolatok bizonyítják, hogy az európai hunok közül néhány személynek egészen a mongol sztyeppékig, késői hsziungnu temetkezésekben nyugvó előkelő személyekig vezethető vissza a származása.

A Hun Birodalom lakossága genetikailag azonban rendkívül sokszínű volt. Még a sztyeppei jellegzetességeket mutató temetkezésekről is elmondható, hogy mind kulturálisan, mind genetikai örökségüket tekintve rendkívül változatosak, akadnak közöttük keleti szarmata és kaukázusi népességekkel összefüggésbe hozható személyek is. A keleti genetikai szálak, ugyan jóval kisebb mértékben, de a hun korszakot követő időszak temetőiben is nyomon követhetők még, ami a keleti származású és európai személyek közös utódait, egyben a hun kori népesség továbbélését bizonyítja a Gepida Királyság idején.

Az új eredmények arra is rámutatnak, hogy a hunok Európába érkezése eltérő módon játszódhatott le, mint két évszázaddal később az avarok megjelenése. Az avarok csupán néhány évvel azután, hogy belső-ázsiai birodalmukat a türkök elpusztították, már új otthonra leltek Európában, és számos leszármazottjuk jelentős kelet-ázsiai genetikai örökséget hordozott egészen uralmuk végéig. Attila hunjainak ősei azonban sok nemzedéknyi idő elteltével alapítottak új birodalmat Európában, amelybe számos más eurázsiai csoportot beolvasztottak. És bár drámaian átalakították a politikai tájat, tényleges genetikai lábnyomuk korlátozott maradt.

Tágabb perspektívából nézve a tanulmány megmutatja, hogy a legmodernebb genetikai kutatások a régészeti és történelmi környezet gondos feltárásával kombinálva hogyan oldhatják meg a múltbeli népességek összetételével és eredetével kapcsolatos évszázados vitákat. Bár számos kérdés továbbra is fennáll, a munka meggyőző bizonyítékot nyújt a hun kori népesség, az eurázsiai sztyeppék és az ázsiai Hun Birodalom közötti közvetlen kapcsolatra, segítve ezzel a Kelet- és Nyugat-Eurázsiát a múltban összekötő dinamikus hálózatok megértését.