Lehet, hogy a farkasok magukat háziasították

Kétféle elmélet él jelenleg a kutyáink háziasításáról. Egyik szerint az ember kiválogatta a kevésbé félős farkaskölyköket és szaporította őket, a másik szerint viszont a farkasok maguk szelídültek meg az ember közelében, afféle ön-háziasítás révén, például az ember potya falatjait lesve. Ez utóbbi kapcsán viszont felmerült: vajon volt-e elegendő idő arra, hogy a természetes kiválasztódás révén kutyává váljanak a farkasok?

Egy újonnan, a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban közzé tett kutatási eredményben amerikai szakemberek arra jutottak, hogy elég lehetett az idő az ön-háziasításhoz, és akár 8000 év alatt is lejátszódhatott ez. Márpedig legalább 30 ezer éve egymás közelében élt az ember és a kutyák elődeit adó farkas.

A kutatók matematikai modellezés módszerével keresték a választ a kérdésre, egy úgynevezett virtuális ökoszisztémában. Ez egy valós helyzet leegyszerűsített változata, amelyben szerepelnek a legfontosabb tényezők, amik hatni tudnak egy-egy élőlénycsoportra, beleértve a vizsgált élőlények tulajdonságait is. A modellszámításokban figyelembe vették az ember közelében elérhető, a farkas számára élelmet nyújtó ételmaradék mennyiségét, és azt, hogy az emberi maradékon élő, társaiknál szelídebb (mondjuk úgy inkább, hogy kevésbé félős) farkasok hasonló párt választottak-e maguknak, vagy teljesen vadat.

E változók alapján futtatták le a modellszámításokat, 15 ezer éves időtartamra. A farkasok esetében olyan adatokat alkalmaztak, amelyek a modern kor farkasai esetében valósak, pl. hány évesen kezd el szaporodni egy egyed, milyen a koreloszlása a falkának.

A megadott időn belül az esetek 37-74 százalékában kutyákká háziasították magukat a farkasok.

Az adatok elemzéséből világossá vált, hogy az elérhető élelem mennyiségén túl ebben nagy szerepe volt a szexuális szelekciónak is. Ha a farkasok a magukhoz hasonlókkal párzottak, vagyis az emberhez szelídülő egyedek más, szintén szelídülőkkel, akkor elkülönült a kutyaszerű populáció.

Amennyiben azonban a szelídek és a vadak egymással párosodtak, akkor erre nem került sor. Ehhez arra is szükség volt, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon az ember mellett kapott maradék, annak a mennyisége ne csökkenjen.

Nem zárhatjuk ki, hogy önháziasítás zajlott, de ez nem bizonyíték

A kutatók arra jutottak, hogy nem szabad elvetni az ön-háziasítás elméletét az alapján, hogy nem volt ehhez elég az idő. A modellszámítások szerint megfelelő körülmények esetében bőven elég volt. Megfelelő körülményt az jelent, hogy az emberi élelemmaradék folyamatosan rendelkezésre állt, és ha az ember létszámával együtt nőtt annak mennyisége, egyre több farkas szokott rá. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy egyre több farkas szelídült meg és vált az évezredek alatt kutyává, míg a hagyományos vadászstratégiát fenntartó farkasok pedig farkasok maradtak.

Voltak persze tényezők, amelyeket a kutatók az egyszerűség kedvéért kihagytak a modellből, így például a klíma alakulását az adott időszakban. Nem számoltak azzal sem, hogy nem mindenhol azonos a rendelkezésre álló élelem mennyisége az ember számára, és nem vettek figyelembe a fajképződést segítő földrajzi akadályokat sem.

Azt sem számolták bele a modellbe, hogy az eltérő termetű farkasok mennyire követhetnek eltérő élelemszerzési stratégiát. Jó néhány tényező van még, amivel később lehet még új modellszámításokat is végezni.

Könnyen lehet, hogy az egész ötlet elvethető, ha nem volt elegendő és folyamatos ételmaradék, azonban ha ez nem hiányzott, akkor nem szabad kizárni a farkasok ön-háziasításának elméletét sem. Valószínűleg bonyolultabb folyamatról lehetett szó, az is könnyen elképzelhető, hogy az ember szándéka és a farkasok viselkedése együttesen tett arról, hogy esténként sétálni vihessük Rexet a parkba.