Így élték túl egyes állatok a legnagyobb kihalási hullámot

A perm időszak végén a bolygónk fajainak 90 százaléka kipusztult, azonban egy ősi, a kétéltűek rokonságába tartozó csoport túlélte. A világszerte elterjedt Temnospondyli nevű állatcsoport számos tulajdonsága a kétéltűekéhez hasonló volt, de nem voltak közvetlen elődei a maiaknak, mintegy 120 millió éve haltak ki.

Addig azonban, több mint 200 millió éven át, a karbontól a krétáig taposták bolygónk felszínét és úsztak vizeiben. Egy újonnan, a Royal Society Open Science folyóiratban közzé tett kutatási eredményben a Bristoli Egyetem szakemberei feltárták, minek is köszönhették ezek az őslények a túlélésüket.

A kutatók arra jutottak, hogy e csoport sikere abban rejlett, hogy generalista táplálkozásúak voltak (vagyis nem ragaszkodtak egyféle típusú élelemhez, zsákmányhoz), ez pedig lehetővé tette, hogy szinte bármit megehessenek az élővilág és a környezet legnagyobb átalakulása közepette is. A triász időszaki ökoszisztémák átfogóbb vizsgálata azt is kimutatta, hogy e kétéltű jellegű ősállatok az édesvizeket részesítették előnyben, a vizek pedig ellátták őket élelemmel. Eközben a szárazföldeken élő állatok küszködtek a szegényes és nem folyamatosan elérhető zsákmányaikért.

Az őskétéltű Temnospondyli (a szó vágott csigolyájút jelent) ragadozókból álló csoport volt, alapvetően vízhez kötött életmódúak voltak, hasonlóan a mai kétéltűekhez. Halakra és más állatokra vadászva tartották fenn magukat. Tudjuk azonban, hogy főként a kihalást követően igen forró volt a klíma, így joggal merült fel: miként élhették ezt túl ezek a vízhez ennyire kötődő állatok ezt a kort?

A triász első felében ismétlődő, további vulkánkitörések hatására számos hosszabb időszakban meleg és száraz volt az éghajlat, csökkent a légköri oxigén szintje, és savas esők hulltak, mindezeket kiterjedt tüzek tetézték. Egyszóval igazán könyörtelen volt a bolygónk arca, a trópusi régiók élettelenné váltak (bár vannak ennek ellentmondó kutatási eredmények is), e forró égövi halálzóna jelentősen korlátozta mind a szárazföldi, mind a tengeri élővilág elterjedését. A szakértők most 100 olyan őskétéltűt vizsgáltak meg, amelyek a triász időszakban éltek, felmérték, miféle élőhelyeken fordultak elő, s miként változtak az élőhelyeik.

A felmérés alapján furcsamód nem sokat változtak ezek az állatok, miközben a környezetük gyökeresen átalakult. Hasonló méretűek voltak, mint a perm időszakban élt elődeik, egyes fajok aprók voltak és rovarokkal táplálkoztak, míg más fajok hosszú orrúként halra vadásztak vagy éppen széles orrúként generalista táplálkozásúak voltak. A kutatók viszont igazán furcsának találták, hogy a perm végi kihalást követő első 5 évmillió során nőtt ezeknek az állatoknak a sokfélesége, majd ezt követően csökkenni kezdett.

A szakemberek kimutatták, hogy az őskétéltűek valami módon képesek voltak átkelni a trópusok halálzónáin, valószínűleg a rövidebb, kevésbé forró időszakok során. Ennek köszönhetően mind a déli, mind az északi féltekén sokfelé megtalálhatók a maradványaik.

A kutatók szerint ezt az tehette lehetővé, hogy nem voltak igazi versenytársaik, és a legkisebb vizeket is ki tudták használni. Azonban később, a triász időszak közepére kedvezőbbé váltak a körülmények, s megjelentek a dinoszauruszok és az emlősök ősei, a Temnospondyli csoport lassú, de biztos hanyatlásnak indult.