Jégkori vulkánkitörésben pusztult el ez a keselyű

A vulkánkitörések katasztrófákká válhatnak, ha az élővilág valamely része érintett. Bár mi leginkább csak az emberi katasztrófákra gondolunk, az állatokat (és persze a növényeket is) ugyanúgy megsemmisítheti egy-egy heves kitörés. Míg egy lassan haladó lávaár elől a legtöbb állat képes elmenekülni, vannak olyan vulkáni jelenségek, amelyek elől nincs menekvés: ezek a forró gázok és törmelékek keverékékéből álló izzófelhők, piroklasztárak. Egy ilyen vetett véget egy fakó keselyű (Gyps fulvus) életének, ezelőtt mintegy 30 ezer évvel.

Albano ma békés dombjait leginkább onnan ismerhetjük, hogy keleti peremén található a pápai nyaraló-palotakomplexum, a Castel Gandolfo. Azonban egykor sokkal viharosabb volt a terület sorsa.

Az összetett vulkáni régió nevét az Albano-tó adja, amely maga is egy egykori kitörés eredményeként született, az elmúlt jó félmillió évben azonban számos kitörés is zajlott itt. Ezekről, és a fosszilis keselyűről egy olasz-ír kutatócsoport számolt be majd pedig ismertette a kutatást a The Conversation hasábjain.

A madár maradványait 1889-ben találta meg egy helyi szőlőtermesztő, aki épp új szőlőjének a helyét ásta fel. Ásás közben az aljkőzetben képződött különleges üregre bukkant, amelyben a madár csontváza hevert, és a kőzetben a tollak lenyomatát lehetett látni.

Az ültetvény létesítésén dolgozók a köveket persze félredobálták, mire a tulajdonos által kihívott geológus megérkezett, ám néhány darabot így is meg tudtak menteni. A szakember felismerte, hogy egy keselyűről van szó, és megjegyezte, hogy a tollak elképesztően jó állapotúak ahhoz képest, hogy vulkáni kőzetben maradtak fenn.

Mára sajnos ennyi se maradt az ősmaradványból, csupán a fej lenyomatát tartalmazó tömb, illetve egy másik tömb a szárnytollakkal. A fejről már jó 10 éve készült egy tanulmány Dawid Iurino jóvoltából, aki alaposan, modern eszközökkel (CT) megvizsgálta a madarat, amely minden valószínűség szerint nagyjából 30 ezer éve élt. A vizsgálat olyan finom részleteket tárt fel, mint a madár szemhéja, vagy épp a nyak bőrének mintázata – ezek még a pompeji áldozatok részleteinél is jóval többet mutattak meg az egykori élőlényből.

Érdemes abba is belegondolni, hogy 30 ezer éve még vulkánkitörés volt Rómától néhány kilométerre.

A friss kutatásban a tollak kerültek sorra, és rögtön kiderült, hogy valami egészen különös dologra sikerült rábukkanni. A sötét színű kőzetbe zárt, narancsos árnyalatú tollak ugyanis három dimenzióban őrződtek meg. Ilyen állapotú, 3D tollakat csak borostyánban szoktak találni, míg a kőzetekben fennmaradt darabok sötét színűek a szervesanyag-tartalmuknak köszönhetően, és emellett kilapítottak, két dimenziósak. A keselyűtollak kapcsán e különös helyzetet a kutatók szerették volna jobban megérteni, ezért részletesebb vizsgálatokba fogtak.

A további mikroszkópos elemzések feltárták, hogy egészen finom, egy mikron (ezredmilliméter) részletek is megőrződtek, és még a sejtek a bennük lévő színtestekkel is fennmaradhattak. E melanoszómák adták a tollazat egykori színét.

Mindennél különösebb volt viszont a fosszília anyaga, az ugyanis zeolit volt. Ezt a vulkáni ásványt talajjavítóként ismerik sokan, mások pedig a belőle készült macskaalomra asszociálhatnak az ásvány nevéről. Ez az alumínium-szilikát ásvány járulékos összetevőket is tartalmaz, valamint meglehetősen sok kötött vizet. Ősmaradvánnyal soha korábban nem sikerült összefüggésbe hozni.

A tollak anyagát a madár pusztulása után a vulkáni hamuszemcsék és üveg oldódása nyomán létrejött zeolit váltotta fel. A tollmaradványok kémiai összetétele és szöveteinek részletei fontos különbségekről is árulkodnak a Pompejiben pusztító piroklasztárakhoz képest. Az ókori városban 500 Celsius-fokot meghaladó hőmérsékletű ár temette be élve az embereket, e hőmérsékleten a lágy szövetek egyszerűen elpárologtak, csak csont és szén maradt utánuk.

Az albanói keselyű pusztulásáról egészen pontos elképzeléseket alkothattak a kutatók. Vagy a mérgező vulkáni gázoktól, vagy a piroklasztártól fulladt meg, azonban ez az ár viszonylag hideg volt, mire a madárhoz eljutott. Ez abból derül ki, hogy az árnak vízzel átitatottnak kellett lennie, így jöhetett létre az anyagából a zeolit, alig néhány nap alatt. E gyorsasághoz köthető, hogy a tollak ennyire jó állapotban őrződtek meg.

A lelet egyúttal azt is felveti, hogy a világon másutt is lehetnek hasonlóan kiváló állapotú ősmaradványok vulkáni rétegekben – nemrégiben találtak is effélét egy félmilliárd éves lelőhelyen. Most azonban kimondottan olyan fosszíliákra céloztak a kutatók, amelyek a keselyűhöz hasonlóan, zeolit formájában maradhattak ránk.