Sötét bundájuk lehetett az ősi emlősöknek

Az emlősök testét borító szőr számos feladatot ellát, szabályozza a hőmérsékletet, segíti a fajtárs felismerését, a rejtőzködést, a párválasztást. Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy mindez, a mára igencsak sokfélévé és szó szerint sokszínűvé vált szőrzet miként is jutott ezekhez a színekhez.

A Pekingi Földtudományi Egyetem (CUGB) kutatója, Li Kuankuo professzor (angolos átírásban Quanguo Li) vezette csoport és nemzetközi együttműködő partnereik igazi áttörést értek el az őslénytan terén. Most először sikerült azt feltárni, hogy voltaképp milyen színük is volt azoknak az emlősöknek, amelyek még a dinoszauruszokkal egy korban éltek.

A kültakaró színét adó színtestecskék, melanoszómák alakja azonban arról árulkodik, miféle színe is lehetett az egykor élt élőlénynek – dinoszauruszok esetében erről már több esetben sikerült is megbizonyosodnunk, a tollaikban talált melanoszómák alapján. Ehhez arra volt szükség, hogy kivételesen részletgazdagon őrződjön meg e tollak szerkezete.

Sajnos az emlősök szőre kapcsán kevésbé voltunk szerencsések, eddig nem sikerült a színeiket azonosítani, mivel csak a közeli múltban kerültek elő megfelelő ősmaradványok.

Az egészen hosszúkás, rudacska alakú melanoszómák fekete bundát jeleznek, a gömbölyűek sárgás-vöröset, az átmeneti tojásdad formák pedig a sötétbarna, sötétszürke színért felelősek.

A kutatók most két kínai lelőhelyről származó 6 ősi, a középső jura és a korai kréta időszakokban élt emlős szőrlenyomatát vizsgálták meg elektronmikroszkóp alatt. Mindegyik mintában azonosítani tudták a melanoszómákat, így sor kerülhetett ezek alapos elemzésére.

Az elemzések eredményeit azután 116 ma élő, különféle csoportokat képviselő emlős szőrének melanoszómáival vetették össze, így nagy biztonsággal meg lehetett állapítani az egykori ősemlősök színét. Az eredményeket a Science folyóiratban publikálták a szakemberek.

Nagyjából egyformák voltak e színtestecskék, elnyúlt alakjuk arról árulkodott, hogy az állatok egészen sötét, barnás-szürkés bundát viseltek e korokban.

Ez pedig azt a korábbi elképzelést erősíti meg, hogy az emlősök ekkor még a dinók árnyékában éltek. A sötét szőrzet a sötéthez alkalmazkodó életmódról árulkodik, arról, hogy így próbálták meg elkerülni a végzetet jelentő ragadozó dinókat, ebben a mai éjszakai emlősök egy részére hasonlítanak.

A további, kémiai összetételt feltáró vizsgálatok szerint az ősi színtestecskék bővelkedtek a rézben, ez szintén a sötétbarna, fekete színt adó melanoszómákra jellemző tulajdonság, ám a sárgás árnyalatokhoz kapcsolható cinket nem találtak bennük. A szőrszálak teljes hosszát ugyanezek a sötét színek jellemezték a vizsgálatok szerint, vagyis az állatok egyszínű bundát viseltek, foltok, csíkok nélkül.

A sötét szőrzet amellett, hogy éjjel rejtőszínt is jelentett, talán abban is segített, hogy több hőt nyelhessen el az állat teste a hűvösebb éjszakák során. A korabeli emlősök sötét színe éles ellentétben áll a velük egy időben élt dinoszauruszok, pteroszauruszok színpompás, mintás küllemével. Valószínű, hogy az emlősök csak a mezozoikum végén, vagyis a kréta végi kihalást követően váltak apránként színpompássá és mintássá, ahogy az életmódjuk is egyre inkább nappalivá vált.

Azonban ne feledjük, hogy most is csupán hat ősi emlős színére derült fény. Könnyen lehet, hogy előkerül majd olyan ősmaradvány is, amelyből más eredmény is születhet, így nem zárható ki, hogy voltak világos színű emlősök is, csak még nem sikerült őket megismernünk.

Bár a nappali életmódra alapvetően a dinók kihalása után álltak át az emlősök, már ezt megelőzően is lehettek kivételek. Ahhoz, hogy az átalakulást jobban megértsük, a kihalási eseményt megelőző időkből is kellene találni megfelelő minőségű ősmaradványt.