Miért érezzük másnak ugyanazt a meleget tavasszal és ősszel?

Valószínűleg mindenki előtt ismert, hogy a tél végén már nagyon várt enyhülésre vetkőzéssel reagál az ember. Amint a hőmérséklet átlépi a 10 Celsius-fokot, a kabát megy a szekrénybe, és vagy csak egy kardigánban, vagy akár pólósan flangálunk az utcán. Ha ugyanezzel a hőmérséklettel ősszel találkozunk, akkor viszont rögvest vesszük is a kabátot magunkra.

Mi lehet az oka ennek a furcsa kettősségnek? A Scientific American kiderítette: nem csak képzeljük, hogy melegebb a tavaszi napsütés, mint az őszi: a hosszú, hideg tél során a szervezetünk olyan átalakulásokon esik át, hogy már a 10 Celsius-fokot is melegnek érezhetjük.

Cara Ocobock antropológus maga is rendszeresen átéli ezt, ugyanis a lappföldi rénszarvaspásztorok hideghez alkalmazkodását kutatja, így gyakran utazik a sarkvidékre. „Az emberi szervezet kiválóan alkalmazkodik a különböző környezeti körülményekhez, ha azok nem állandóak, és ha az általuk kiváltott testi változások sem válnak véglegessé.”

E változások némelyike ahhoz a hőtermelő szervhez köthető, amelyet felnőttekben nem túl rég fedeztek fel. Az, hogy mennyi idő alatt áll át a szervezetünk egy új hőmérsékleti helyzetre, egyéntől függően 1-10 nap közt változik. Ez persze nemcsak a hőmérsékletre érvényes, de például a párára, vagy a tengerszint feletti magasságra is.

Szervezetünk feltekeri a termosztátot, ha hidegbe kerül: felgyorsítva az anyagcserét gyorsan tud reagálni a lehűlésre. Ez a több energia elégetésével járó módszer azonban nem a tartós alkalmazkodás.

Emellett a hidegben az ember erei is összehúzódnak, ezzel csökkentve az átáramló vér mennyiségét, és a hőveszteséget. Hidegben a testfelszín közeléből elhúzódik, és a test belsejébe áramlik a több vér – hőségben ez a folyamat megfordul.

A barna zsírszövet, amit ma már külön szervnek tekintenek, kimondottan a hőtermelést szolgálja, és nem nyújt például az izmok számára elérhető energiát. Korábban úgy gondolták, hogy csak a kisbabák rendelkeznek barna zsírszövettel, azonban ma már tudjuk, hogy végigkíséri életünket, és a test egyre több helyén felfedezik a szakemberek.

Ráadásul nemcsak a hideg égövben élőknél, hanem például a trópusi szamoai népességben is kimutatható. A barna zsírszövet, ami valószínűleg igen ősi eredetű evolúciós örökség lehet, teli van mitokondriumokkal, ezek pedig elképesztő hatékony kazánként működnek. A segítségével a szervezet hatékonyabban, kevesebb energia felhasználásával képes fenntartani a szükséges hőmérsékletét.

Ehhez is kötődhet, hogy az első langyos tavaszi napon hirtelen izzasztóan meleggé válik a kabátunk. A nyugalmi anyagcserénk magasabb fordulatszámon pörög a barna zsírszövetnek köszönhetően, és amikor odakinn melegedni kezd az idő, ez már soknak bizonyul. Szó szerint túlfűtötté válik a testünk. Ahhoz, hogy ez a nagy fokú fűtés leálljon, alkalmazkodásra van szükség – a korábban említett 1-10 napos időszakra.

Ha azt látjuk, hogy a langyos tavaszi napokon számos ember már pólóban jár, míg mások továbbra is pufidzsekit viselnek, az amiatt lehet, hogy az illető emberek eltérő hőmérsékleti viszonyok közt nőttek fel. Akinek hideghez szokott a szervezete, azt a 10 Celsius-fokos langyos tavasz megizzasztja, míg a meleghez szokottak ilyenkor is fáznak még.

Amikor nyár végén hirtelen lehűl a levegő, akkor a meleghez alkalmazkodott szervezet találkozik – ismét – a 10 Celsius-fokos hőmérséklettel. Ekkor azonban, amíg csak nem sikerül akklimatizálódni, míg nem sikerül felpörgetni az anyagcserénket és a barna zsírszövetek képezte kazánt, hidegnek fogjuk érezni.

A testi változásokhoz természetesen a lelkiek is hozzátartoznak. Míg a tél sokak számára kellemetlen, túl hosszúnak érzik, és még a fűtött szobában is fáznak, a langyos tavaszi napok felüdülést jelentenek. A nyár végi lehűléssel a lelkünk is számítani fog már a közelgő télre, és ezért érthető, hogy a testünkhöz csatlakozva szintén kellemetlen, fázós hangulatba kerül.