Újabb gyenyiszovai leletet azonosítottak

Az első gyenyiszovai maradványokat alig 15 éve, a névadó barlangban találták Szibéria déli részén, később előkerült egy tibeti barlangban, a harmadik pedig a most igazolt tajvani lelet. Ez az emberfaj a neandervölgyiekhez hasonlóan nyomokat hagyott az emberi genomban, vagyis keveredtünk velük, ez leginkább a mai pápuákban és a filippínókban mutatkozik meg, de az ausztrál és az észak-amerikai bennszülöttekben is jelen van.

A modern genetikai kutatások szerint e faj széles körben elterjedt volt egykor Ázsia területén. Mivel elképesztően kevéske a rendelkezésre álló lelet, ezért minden újabb adat óriási jelentőségű. Ezért is kerülhetett a friss felfedezés a rangos Science folyóiratba.

A lelet azt is bizonyítja, hogy igen széles környezeti viszonyokhoz tudott alkalmazkodni ez a rokonunk, a szibériai hidegtől a Tibeti-fennsík száraz, magashegyi környezetén át a szubtrópusi Tajvanig. Tajvan a jégkorban is meleg, párás éghajlatú hely volt, ahol találtak már vízibivaly-maradványt is ebből a korszakból, márpedig ez az állatfaj ma Dél-Ázsia meleg vidékein él csak. A gyenyiszovaiakkal való keveredésnek köszönhető például a mai tibetiek magashegyi alkalmazkodása is.

A tibeti állkapocs és bordatöredék esetében a csontok fehérjemaradványai alapján bizonyították be, hogy gyenyiszovai emberhez tartoztak. A fehérjenyomok a DNS-nél jobban, hosszabb ideig és nem csak hideg klímán maradhatnak fenn. Különösen a csontok védelmében lévő fehérjemaradványok alkalmasak a vizsgálatokra, így olyan esetekben is azonosítási lehetőséget nyújtanak, amikor nincs megfelelő minőségű DNS-töredék ehhez.

Ráadásul a fehérjék már a „működő” emberről mesélnek, nemcsak a „tervrajzról”, mint a DNS, így árulkodóbbak számos valódi tulajdonságot illetően. A fehérjékből is pontosan ugyanúgy azonosíthatók a rokoni szálak, ahogy a génekből.

A most vizsgált állkapocsra még 2008 előtt bukkantak rá Tajvan partja mentén, a sekély tengerben, egy halászhajó emelte ki, majd 2014-ben került először az antropológusok elé. A legnagyobb valószínűség szerint 10-70 ezer éves maradványon akkor alaktani vizsgálatokat végeztek. Ezekből már sejthető volt, hogy gyenyiszovai emberről van szó, a csontok eléggé hasonlítottak a tibeti állkapocsra.

A kutatók először két, ugyanott előkerült állati csonton végezték el a tervezett vizsgálatokat afféle teszt céllal, hogy az emberi maradványból minél kevesebbet kelljen roncsolni majd. Az éles vizsgálatokkal aztán végül 51 fehérjét, és 4241 aminosav-maradványt azonosítottak az emberi csontból, illetve egyik fog zománcából. Ezeket azután össze tudták vetni a korábban már igazolt gyenyiszovai maradvány fehérjéivel, és persze más, környéken élt emberelődökkel és emberszabásúakkal is.

A fehérjevizsgálat igazolta, amit néhány éve az alaktani vizsgálatok már sejteni engedtek: gyenyiszovai a tajvani maradvány is. A fogban kimutatott egyik molekula azt is elárulta, hogy egy férfié volt az állkapocs. A gyenyiszovaiakra jellemző volt a nagy fogazat – szemben a kimondottan kis fogú neandervölgyiekkel; a két faj állkapcsának eltérései is jellegzetesek. Ezeket is megerősítették most a kutatók azzal, hogy a molekuláris adatokkal igazolták a csontmaradvány hovatartozását.