Megvan, mikor indul az űrbe Kapu Tibor

A magyar űrhajós az Axiom 4-es küldetés keretében éri majd el a Nemzetközi Űrállomást.

Május 29-én indul el a Nemzetközi Űrállomáshoz Kapu Tibor magyar űrhajós – számol be az MTI a Hunor – Magyar Űrhajósprogram által közzétett videóra hivatkozva.
Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, az Axiom 4-es küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére
– mondta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Mint hozzátette, e történelmi pillanattal egy közel kétéves magyarországi kiválasztási és kiképzési, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatott nyolc hónapos küldetésspecifikus felkészülési folyamat zárul le – tette hozzá a miniszteri biztos.
Ferencz Orsolya felidézte, hogy az amerikai kiképzési programban a NASA, a SpaceX és az Axiom Space legszigorúbb feltételeit is teljesítve Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula a világ élvonalába emelkedett.
„A kiképzést befejezve Kapu Tibor kutatóűrhajós készen áll a küldetésre. Magyarország ebben a tudományos programban ismét bizonyítani tudja kitartását és elkötelezettségét. A magyar zászló sok évtized után újra a világűrbe emelkedik. Kövessék velünk együtt figyelemmel ezt az új történelmi magyar sikert” – mondta.
Arról, hogy milyen feladatai lesznek a magyar űrhajósnak az ISS-en, ebben a cikkben írtunk bővebben.