Ez lehet a legősibb csillagatlasz

Olyan csillagképek, mint az uralkodó hintója, égi piactér, mészárszék, textilmérő, udvari őrség tisztjei, harci szekér, obszervatórium, palotakapu, öntözésért felelős tiszt, égi disznóól, rothadó tök és jó tök, vagy épp az egyetlen csillag által képviselt illemhely is helyet kaptak az égen, pontos égi koordinátákkal.

A kínai hivatalnokok feladatai közé tartozott az is, hogy az égi eseményeket és a földieket összefüggésbe hozzák, így segítve a császárokat abban, hogy azok megőrizzék a világ harmóniáját. Ehhez pedig pontos csillagászati ismeretek kellettek, tudni kellett, mely konstelláció, mely csillag hol is helyezkedik el az égen.

A csillagatlaszt Si mester csillagászati kézikönyve néven ismeri a tudománytörténet, és Si Sen, az ókor (időszámításunk előtti 4. század) nagy kínai csillagásza nevéhez kötődik. Ez Kína legrégebbi fennmaradt csillagatlasza, most a Kínai Nemzeti Csillagászati Obszervatórium kutatói arra jutottak, hogy nemcsak Kínában, de az egész világon ez a legrégebbi fennmaradt csillagatlasz. A kutatók úgy gondolják, mintegy 2400 éve készülhetett a mű.

Naptár vagy atlasz?

Ez nem azt jelenti, hogy ez a legősibb csillagászati mű, hiszen tudjuk, hogy a babiloni csillagászok már évszázadokkal korábban készítettek térképszerű csillagászati összefoglalókat, ám azok nem tartalmaztak égi elhelyezkedésre vonatkozó adatokat, koordinátákat, csupán felületes leírásokat, hogy egy-egy csillag mely évszak, mely hónap idején kel fel. A babiloni csillagatlasz afféle naptár-segédprogram volt, amelyből például a mezőgazdasági munkák időzíthetővé váltak.

Si mester alkotása 120 csillagról nagy pontosságú égi koordinátákat tartalmaz, a célja pedig kimondottan a csillagászati megfigyelés volt. Nagyjából egy évszázada vitáznak rajta a szakemberek, hogy mikor is készülhetett Si Sen csillagászati méréseken alapuló atlasza. E kérdés nem pusztán tudománytörténeti, hanem politikai kérdés is, hiszen a nemzetek elsőbbsége tüzelheti a nemzeti büszkeséget is, így egy-egy ország örömmel szerez ilyen címeket magának.

Egy új, kínai kutatók által végzett vizsgálat, amelyről a Research in Astronomy and Astrophysics  folyóirat számolt be, arra jutott, hogy a katalógus zöme az időszámításunk előtti 4. században készült, és az időszámításunk szerinti 2. században igazítottak egyes adatain. A nyugati világ legrégebbi csillagkatalógusát a Ptolemaioszhoz kötött Almagest jelenti, amely pontosságában a kínai katalógushoz fogható.

Az égbolt változik

Szeretjük azt hinni, hogy az égbolt felettünk állandó, de talán ma már sokan tudják, távolról sem az. Még az úgynevezett állócsillagok se állnak, csak épp az elmozdulásuk nem észrevehető számunkra, pusztán mérésekből ismerjük ezeket. Azonban a mérésekből ismerjük már azokat a szabályszerűségeket, amelyek „kimozdítják” helyükből a csillagokat.

Egy kis részért a csillagok úgynevezett sajátmozgása felelős (vagyis az, ahogy a csillag a galaxisban ténylegesen elmozdul, ilyen mondjuk a Sirius), más részükért viszont a Föld pályájának egyes tényezői. Ez utóbbiak közé tartozik a precesszió, az ahogyan a Föld tengelye imbolyog és így 26 ezer évente leír egy képzeletbeli kört az égi északi sark helyzete. Ez utóbbinak köszönhetően 12 ezer éve a Vega volt a sarkcsillagunk, ma a Polaris, 14 ezer év múlva ismét a Vega lesz.

A kínai kutatók a Si-féle csillagatlasz korának megállapításához olyan számításokat végeztek eddig, amelyek az egyes csillagok égi helyét az azóta eltelt idő függvényében visszafelé követte. A kutatók kifejlesztettek egy módszert, amellyel igyekeztek kiküszöbölni az évszázadok alatt a katalógusban felhalmozódó hibákat, majd ezt egy későbbi katalóguson tesztelték egy évvel ezelőtt. Miután sikeresnek bizonyult a munka, bevetették a Si mester-féle katalóguson is.

A katalógus időszámításunk előtt 355 körül – ekkoriban élt maga Si mester – készült eszerint, majd időszámításunk szerint 125 körül néhány csillag helyzetét újra megmérték és helyesbítették az akkori csillagászok. Mindez pedig egybecseng a történelmi feljegyzésekkel is. Az atlasz ezzel – a kínai kutatók szerint – a világ legrégebbi efféle precíz katalógusnak tekinthető atlasza is, hisz évszázadokkal megelőzte Ptolemaiosz Almagestjét, amely valószínűleg Hipparkhosz, időszámításunk előtt 130 körüli atlaszán alapult.

Tényleg olyan ősi volna?

Vannak olyan szakemberek is, akik szerint azonban nem lehet ilyen régi a Si mester-féle atlasz, hanem azért tűnik csak réginek, mert pontatlan volt a műszer, amellyel készültek a mérései. Ha a feltételezett 1 fokos eltérést veszik figyelembe, akkor viszont az atlasz „csak” időszámításunk előtt 103-ban keletkezett. Ez is jeles időpont egyébként, mert ekkor foglalták össze elődeik – így Si mester és tanítványai – csillagászati tudását egy teljes egésszé a kínai csillagászok.

Szintén a kevésbé ősi eredetet támogatja az a tény, hogy a csillagok koordinátáit éggömbre vetítve jegyezték fel. Ennek az lehetett a háttere, hogy ekkor, az időszámításunk előtti első században találták fel kínai csillagászok az armilláris gömb nevű műszert, amellyel modellezni és mérni is lehetett az égboltot.

Ez azt jelenti, hogy Si mester adatai jóval korábban készültek e gömb segítségével, mint maga a gömb megszülethetett volna. Azonban egy műszer sem a semmiből jön létre, lehettek olyan elődei, amelyekből kiszámíthatók voltak az égi koordináták.

Egyelőre tehát nem mindenki fogadja el, hogy tényleg ez volna a legrégebbi csillagatlasz, ám a lehetőség adott ahhoz, hogy különféle elképzeléseket teszteljenek, szimulációs számításokkal.