A vártnál olcsóbb lehet a bolygónk lehűtése

Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy esélyünk sincs arra, hogy a felmelegedést 2 Celsius-fok alatt tartsuk, ennek pedig katasztrofális következményei lesznek mindannyiunk életére néhány évtizeden belül. Az előrelátók egy ideje már keresik az alternatív megoldásokat, azokat a klímamérnöki módszereket, amelyekkel be tudunk avatkozni abba a hőspirálba, amit az elmúlt alig 200 év alatt a szennyező anyagainkkal létrehoztunk.

Az egyik, talán a leginkább ismert ilyen elképzelés az, hogy a légkör magasabb rétegeibe olyan fényvisszaverő szemcséket juttatunk fel, amelyek megakadályozzák, hogy a napsugárzás egy kis része elérje a felszínt. Mivel e szemcsék egy idő után kiülepednek a légkörből, ezért a kívánt cél érdekében ezt rendszeresen pótolni is kellene.

Sokan úgy vélik, ez az elképzelés gyökere a Nobel-díjas Paul Crutzen (aki az ózonromboló gázok reakcióinak azonosításáért kapta az elismerést) 2006-os tanulmánya volt. Azonban már az 1970-es évek elején felmerült a lehetőség a szovjet Mihail Budiko klímakutatóban, hogy a túlzott melegedést meg lehetne fékezni a kén-dioxid segítségével.

Ahhoz, hogy ezt kivitelezhessük, az eddigi elképzelések szerint különleges légi járműre volna szükség, amely legalább 20 kilométeres magasságban tud repülni a trópusok felett, és ott a sztratoszférába juttatni az árnyékoló aeroszolt. (A hírhedt U2 kémrepülő kb. 22 kilométeres magasságban tud repülni.) Ez azonban rendkívüli módon megdrágítaná a módszert, mivel e repülőkből is igen sokra volna ahhoz szükség, hogy hatékonyan hűteni tudjuk a Földet.

Egy újonnan, a University College London szakemberei által vezetett kutatásban azonban arra jutottak, hogy nincs szükség speciális repülőkre. A különleges, sztratoszférában közlekedő gép helyett különleges földrajzi helyszín volna a módszer lényege. A kutatók arra jutottak, hogy normál, a légi forgalomban dolgozó repülőgépek elegendőek volnának, ha a trópusok helyett a sarkvidéken alkalmaznák a módszert.

A bolygónk légkörének alsóbb rétege, az időjárásnak otthont adó troposzféra a trópusi vidékeken jóval nagyobb magasságba nyúlik fel, mint a sarkvidékeken. Ez azt jelenti, hogy a sarkvidéken kb. 8-10 kilométeren kezdődik a sztratoszféra, a trópusokon 15-16 kilométeren.

Az a légréteg, ahol a kiszórt aeroszolszemcsék már ki tudnák fejteni a hatásukat, ennél kissé még magasabban van. Mivel a trópusoknál a légkör keveredése miatt az itt a sztratoszférába kerülő anyagok a sarkok felé mozdulnak el, ezért ez lett volna az optimális környezet a klímamérnöki beavatkozáshoz.

Ha a sarkvidék felett juttatnák a légkörbe az árnyékoló aeroszolszemcséket, akkor nem kellene 20 kilométerre emelkednie a gépnek, elég volna csak 13 kilométerre – erre pedig a kereskedelmi légi forgalom gépei alkalmasak. A kutatók azt azért hozzátették, hogy bár a sarkvidéki beavatkozás egyszerűbb, a légkör működése miatt ott mintegy háromszor akkora aeroszol-mennyiségre volna szükség azonos hatáshoz. Emellett az esetleges mellékhatások rosszabbak lennének így – például az aeroszolból képződő savak savas esőként kihullhatnak.

A kutatók modellszámításokkal vizsgálták meg a lehetőséget. Az aeroszol anyaga a szimulációkban kén-dioxid volt (ez a vulkánkitörésekből természetes úton is feljut a sztratoszférába), ezt eltérő helyszíneken, eltérő magasságokban, más és más évszakok során „juttatták” a modellbéli légkörbe. A számítások szerint, ha a sarkvidék környezetében 13 kilométer magasságban, évi 12 millió tonna kén-dioxidot vinnének a légkörbe a gépek, akkor 0,6 Celsius-fokkal lehetne hűteni a bolygót. Ez nagyjából a Pinatubo kitörése során a légkörbe jutott mennyiséghez fogható és a hűtés mértéke is hasonló.

A helyzet így se lenne ingyen, mert azért a normál repülőket is alaposan át kellene alakítani, de mégis egyszerűbb és olcsóbb volna, mint évtizedes munkával tervezni, építeni és sok milliárd dollárt költeni a nagy magasságú gépre. És persze mindezek előtt nagyon nagy szükség volna végre arra is, hogy ne csak számítógépes modellezéssel, hanem kis területi és rövid idejű, de valós teszttel is vizsgálják a hatásokat. Az aeroszolokat csak apránként fokozatosan lehetne kijuttatni, hogy ezzel elkerüljék a hirtelen és kiszámíthatatlan változásokat. Ugyanilyen lassú módon lehetne befejezni is a hűtő akciót.

Természetesen ez a módszer nem azt jelenti, hogy nem kell ultra gyorsan csökkenteni az üvegházgáz-kibocsátásunkat. Ez pusztán azt tenné lehetővé, hogy legalább valamelyest emberi körülmények közepette éljünk (mi és az utódaink) azokban az évtizedekben, míg a hőmérséklet emelkedése le nem lassul eléggé. Mivel ez hosszú folyamat lesz, ezért is volna igen fontos mielőbb belekezdeni.