Az ember valóban tűzben edzett faj lehet

A Journal of Burn Care & Research folyóiratban, valamint egy égéssel kapcsolatos konferencián számolt be különös elméletéről egy angol kutatócsoport. A kutatók genetikai összehasonlító vizsgálataik során arra jutottak, hogy az emberelődökben, miközben megtanultak bánni a tűzzel, az elkerülhetetlen kisebb égések hatására genetikai változások alakultak ki. Ennek az lehet az oka a szakemberek szerint, hogy más emberszabásúakkal szemben elődeink körében jóval gyakoribbá váltak az égési sérülések, így ezek evolúciós nyomást gyakoroltak rájuk.

Az első egyértelmű bizonyíték arra, hogy az ember a tüzet képes szolgálatába állítani, egymillió éves, és egy dél-afrikai barlangban maradt ránk, de valószínűleg ennél sokkalta régebbiek a tapasztalataink. Akár az élelemkészítéshez, fűtéshez, akár a vadállatok elleni védekezéshez vagy a szerszámok készítéséhez volt szükség a tűz segítségére, mindig fennállt a veszély, hogy az ember megégeti magát.

A kutatók égési sérültekben és egészséges emberekben vizsgálták meg a génkifejeződést, vagyis azt, hogy milyen gének válnak aktívvá a sérüléskor. 45 égési sérült, és kontrollként 15 egészséges ember szerepelt a vizsgálatokban, az emberi adatokat patkányok vizsgálati adataival is kiegészítették. Összesen 94 gén esetében találtak eltéréseket.

Ezeket azután ellenőrizték mind az ember, mind a csimpánz genomjában, hogy ezek az érintett gének mutatják-e a szelekciós nyomás jeleit. Azt is megvizsgálták, hogy a Föld számos pontján élő népcsoport körében milyen gyakorisággal fordulnak elő az érintett gének.

A 94 génből 10 esetében találták annak nyomát, hogy ezeket az emberben szelekciós nyomás alakította ki – a csimpánzban viszont nem volt ilyen változás. Három ezek közül kimondottan erős szelekciónak volt kitéve, mindhárom a gyulladásos folyamatokkal és az immunreakciókkal kapcsolatos szabályozó. Ezekben kis eltérés volt a vizsgált népcsoportok körében, például a han kínaiak és a jorubák körében gyors sebzáródást tesz lehetővé az egyik, az európaiakban egy másik az immunsejtek toborzását és a membránjavítást gyorsítja meg.

Összességében e változások valószínűleg azt segítették elő, hogy az emberelődökben az égési sérülések hatékonyabban és gyorsabban gyógyuljanak, mint a csimpánzokban. Ez azzal együtt érdekes eredmény, hogy korábban már kiderült, hogy a Homo sapiensben kialakult egy speciális, a füstben lévő káros anyagokkal szembeni ellenálló-képesség, ami a neandervölgyiekből hiányzott. Úgy tűnik tehát, hogy a modern ember valóban tűzben edződött.

Sajnos azok a változások, amelyek a kisebb égések gyors gyógyulását elősegítik, a komolyabb égések esetében hátrányt jelentenek. E folyamatok alaposabb megismerésével azonban olyan gyógyító módszereket találhatunk majd, amelyek a súlyos égést elszenvedőkön is hatékonyabban segítenek majd.