Miért csak bizonyos állatok válhattak kövületté?

Az ősmaradványok esetében soha nem lehetünk bizonyosak abban, hogy mennyire nyújtanak teljes képet egy korról, vagy egy területről. Míg bizonyos állatok maradványai évmilliók sokaságán keresztül konzerválják az egykori élőlényt, más állatok elbomlanak, mielőtt megkövülhetnének a maradványaik.

Vajon mik azok a tényezők, amik alapján eldől, mi megy az őslénytani süllyesztőbe, és mi marad ránk? A Lausanne-i Egyetem szakemberek kísérletekkel vizsgálták meg az okokat. Az eredményeket a Nature Communications folyóiratban tették közzé.

A kutatók arra jutottak, az állat mérete és kémiai összetétele az elsődleges tényezők.

Bár általában csontokra gondolunk, ha fosszíliákról esik szó, rengeteg esetben szó sincs róluk. A kivételesen jó ősmaradványok belső szerveket, izmokat, emésztőrendszert, lágy szöveteket is tartalmaznak. A svájci kutatók laborkörülmények közt vizsgálták meg néhány állat maradványainak lebomlását: garnéla, csiga, tengericsillag és féreg.

Minden egyes tetemet speciális, előre meghatározott körülmények közé helyeztek el, és mikroszenzorokkal mérték a lezajló kémiai változásokat. Az volt a fő kérdés, hogy milyen szerepe van az oxigénszegény, vagy oxigéndús környezetnek, milyen egyensúlyra van szükség e téren.

A vizsgálatok feltárták, hogy a nagyobb termetű és több fehérjét tartalmazó állatok környezete gyorsabban vált oxigénszegénnyé. Ennek hatalmas szerepe van, ugyanis az oxigénszegény környezetben egyrészt lelassul a lebomlás, másrészt olyan kémiai reakciók indulnak be, amelyek során a szövetek anyagának helyére tartós ásványok épülnek be. Ez azt is jelenti, hogy két, egyszerre betemetődött állat sorsa gyökeresen eltérhet, ha a kövületté válás a kérdés.

Világossá vált, hogy a nagyobb termetű ízeltlábúak jóval inkább képesek megkövülni, mint például a kisebb planáriák (vízi férgek). Ez egyúttal arra is magyarázattal szolgál, hogy miért az ízeltlábúak uralják az egyes időszakok őslénytani leletegyütteseit.

A vizsgálatok azokba a kémiai folyamatokba is betekintést engedtek, amelyek lejátszódnak a fosszilizálódás során, így könnyebben megérthetjük, miért csak az egykori élővilág kis töredékeit látjuk viszont a kövületekben. Ez a megértés pedig elvezethet oda is, hogy ráébredünk: az egykori világ egyáltalában nem biztos, hogy olyan volt, amilyennek mi a kövületek alapján látjuk. Kiderülhet, hogy valóban hiányoztak-e bizonyos állattípusok egy ökoszisztémából, vagy éppen megvoltak, csak nem tudtak kövületté válni.

Számos körülmény segíti azt, hogy egy állatból ősmaradvány válhasson, de természetesen nem lehet a laborban minden egykori tényezőt, például klímát, pontos légkör-, üledék- vagy tengervíz-összetételt imitálni. De tudjuk, hogy bizonyos üledéktípusok kedveznek e folyamatoknak, és az is ismert, hogy a magas sótartalom, vagy az alacsonyabb hőmérséklet is ezt támogatja. A jelen kutatás kizárólag az oxigénre s az egyes élőlények testi tulajdonságaira koncentrált, így bőven van még feladata a kísérleti őslénytannal foglalkozóknak.