Így végződne száz férfi és egy hím gorilla harca

Az internet az idióta kérdések végtelen tárháza, ezek közül a közelmúltban terjedt el az, hogy ki győzne, ha egy felnőtt, hím gorilla és száz fegyvertelen, átlagos férfi összecsapna.

Számos közösségi platformon feltették ezt a kérdést, és persze mindenkinek megvan a véleménye a válaszról is. Van aki azzal érvel az ember mellett, hogy hiszen mamutra is vadásztunk, mások pedig úgy vélik, egy gorilla képes közel 1000 kilót megemelni, így egy embert rongybabaként hajítana el. Szerencsére senkinek sincs szüksége e kérdés valódi válaszára, még ha vitáznak is róla sokfelé.
A Southern Cross Egyetem evolúcióbiológusa, Renaud Joannes-Boyau ez alkalmat megragadva részletezte, mik azok az evolúciós különbségek az ember és a gorilla közt, amelyek befolyásolják egy ilyen képzeletbeli harc kimenetelét.
A közös evolúció két ága
Míg a csimpánzok és a bonobók DNS-e 98,8 százalékban egyezik a mienkkel, a következő legközelebbi rokon a gorilla, 98,4 százalékos egyezéssel. Az ember, a csimpánz és a gorilla közös őse 10 millió évvel ezelőtt élt (a csimpánzzal közös ősünk 6-8 millió éve).
Amióta a gorilla és az ember ágai elváltak, igencsak különböző evolúciós utat jártunk be. A gorillák a sűrű erdők és hegyvidékek lakói, míg az ember elődei nyílt terepen éltek, ami azonban valójában igencsak sokszínű, összetett környezetet jelent.
Számos tulajdonságon azonban osztozunk a gorillával, annak ellenére, hogy a környezetünk egészen eltér. A szembefordítható hüvelykujj, az arckifejezések, az összetett társas viszonyok mindkét fajt jellemzik.
A dzsungel ura
A gorillák szuperképessége az, hogy az erdőt, ahol élnek, valóban uralják. Ha a puszta fizikai erőt vesszük alapul, akkor a gorillák a győztesek: egy ezüsthátú minimum 160 kilós és képes egy tonnát felemelni anélkül, hogy naponta járna edzőterembe. A felsőteste egészen elképesztő izomzatú és felépítésű, annak az évmilliós küzdelemnek hála, amelyet a hímek a párzás lehetőségéért vívnak egymással.
Emellett a gorillák kitartóak és igen ellenállók is, miközben az idő legnagyobb részében gyengéd és nyugodt természetűek. Jól tudjuk, hogy más emberszabásúakhoz hasonlóan igen jó szociális képességeik vannak, hangokkal és gesztusokkal kommunikálnak, és persze jól ismert az ikonikus mellkas-döngetésük is.
Intelligenciájukról tanúskodik Koko esete, aki képes volt elsajátítani a jelnyelvet és aki kétszer is szerepelt a National Geographic címlapján (az 1978. októberi, és az 1985. januári számban). A gorillák képesek együttérzésre, gyászolják halottaikat, és igen összetett kognitív képességekkel rendelkeznek.
Izmokat cseréltünk agyra
Az ember a vadállatokhoz képest kimondottan gyenge, az izmokat illetően. Azonban az eszünk vág, rendkívüli az alkalmazkodó képességünk, ráadásul igen nagy csoportokban tudunk együttműködni. Az agyunk, a testmérethez viszonyított arányában háromszor akkora, mint a gorilláé, ez tette lehetővé az elvont gondolkodást és a szimbolikus nyelvhasználatot. Képesek vagyunk a tudásunkat sok generáción át egyre halmozni.
Azonban a legnagyobb lehetőségeinket az adja, hogy a közvetlen családon és rokonságon túl is képesek vagyunk rengeteg más emberrel együttműködve cselekedni. A gorillák jobb esetben is csak mintegy 30 fős csoportokat tudnak alkotni. Az ember tehát az izmait olyan értelmi és szociális képességekre cserélte, amelyek a bolygó legveszélyesebb fajává tettek minket.
A puszta erő szerint a gorilla győzne
Nem kétséges, hogy a gorilla olyan erővel bír, amellyel képes lenne a 100 férfit péppé verni. Az ökölharcban tehát abszolút esélytelenek volnánk vele szemben. Azt azonban jól tudjuk, hogy az ember nem igazán a becsületes harcról híres. Nem véletlen, hogy például a hegyi gorillák az 1980-as években a kihalás szélére kerültek.
Az ember azonban az egész bolygót belakta, mindenféle terepen és éghajlaton megél, modern technológiát épített, járt a Holdon, és átalakította a környezetet. A gorillák sikere azonban abban rejlik, hogy képesek voltak a természettel összhangban élni.
A képzeletbeli harc kérdése nem azért érdekes, hogy kiderüljön, ki győzne, hanem azért, mert így megérthetjük, hogy e közeli rokonuk, aki egészen más evolúciós utat járt be, mint mi, ugyanúgy a természet kiváló alkotása, ahogy mi magunk is.