Mit eszünk a világvége után?

1941. szeptember 8-án elkezdődött a korabeli Leningrád (régi és mai nevén Szentpétervár) blokádja, amely egészen 1944. január 27-ig tartott. Ebben az elképesztően hosszú időszakban a város magára maradt, s csak egészen elhanyagolható külső segítséget kapott a lakosság ellátására. A 872 napon át tartó blokád ideje alatt több mint egymillióan vesztek oda, legnagyobb részük éhen halt.

Különösen a blokád első telén aratott a halál a felkészületlen városban. 1942 tavaszán a város parkjait, illetve amennyire a hadműveletek lehetővé tették, a város közvetlen közelében lévő földterületeket is igyekeztek beültetni ehető növényekkel, azonban ez is kevés volt, bár kétségkívül életek sokaságát mentette meg. Ha ma történne hasonló esemény, még nagyobb bajban volna egy elzárt város lakossága.

A városlakók számára egyre több helyen alakítanak ki olyan közösségi kerteket ahol az elfogyasztott zöldségek egy részét meg lehet termelni. Könnyen érthető azonban, hogy a nagyvárosokban egészen egyszerűen nincs elegendő terület ahhoz, hogy a teljes lakosság élelemigényét fedezni lehessen. Egy frissen, a PLOS One folyóiratban közzé tett kutatásban azt taglalta két új-zélandi szakember, hogy mire és miként volna elegendő egy város és közvetlen környezete az élelmiszer-ellátásban.

Hobbiból túlélés

Amit ma sokan szabad idős tevékenységként, hobbiként űznek, vagy épp a vegyszermentesség miatt, az kényszerré válhat egy katasztrófa után. A petúniák helyét paradicsomok foglalhatják el, a dáliagumók helyett krumpli gumói kerülhetnek a földbe.

A kutatók számításai szerint a mérsékelt égövben egy közepes nagyságú városon belüli, optimálisan szervezett kertészkedéssel a lakosság táplálékigényének ötödét lehet fedezni. A város közvetlen közelében lévő földeken azonban megtermelhető a többi élelem, valamint a mezőgazdasági gépek üzemanyagául szolgáló bioüzemanyag.

A kutatók egy 92 ezer lakosú, mérsékelt égövi, óceáni klímájú várost – Palmerston North – vettek a kutatásukban alapul. E város évi középhőmérséklete 12 Celsius-fok (hazánké 10), és 1000 milliméternyi csapadékot kap egy évben (itthon ez 600-700 milliméter, már ha épp nincs súlyos aszály). Európai példával hasonló a klímája, mint Írország déli részének, vagy épp Délnyugat-Angliának, a kontinensen pedig például Bretagne-nak.

A kutatók számítása szerint a város körül 1140 hektár (11,4 négyzetkilométer) területtel kiegészülten már az egész lakosságot etetni lehetne, és az ehhez a mezőgazdálkodáshoz szükséges üzemanyagot további 1,1 négyzetkilométernyi repceföld már biztosítani tudná. Ezek az adatok egy „átlagos” világvégére vonatkoznak, egy atomháború utáni nukleáris tél esetén ennél sokkal nagyobb terület kellene, a hideg miatt várható rossz terméshozam okán.

A legfontosabb termény a borsó volna, ez mind a kalóriák, mint a fehérje terén a legjobban tudná fedezni a szükségleteket.

Ehhez búza, sárgarépa, krumpli, cukorrépa és spenót jöhetne. Ez utóbbi kettő atomtél esetében ideális termény volna, ezt a karórépa követi, majd a cikória (salátaként), a hidegtől függően eltérő arányokban.

Az egyes városokban a beépítettségtől, a telkek jellegéből adódóan jelentős eltérések is lehetnek. Egy laza szerkezetű, sok zöldfelülettel rendelkező városban jobb a helyzet, míg egy sűrűn beépítettben rosszabb, ez esetben a város körüli területekből többre van szükség.

A világ városai közül csak egészen kevés veszi figyelembe terveiben a városi kertművelést, holott semmibe se kerül felmérni és megtervezni ezt, felkészülve egy esetleges katasztrófára, ami bármikor beüthet. Ehhez szükség volna arra is, hogy legyen vészeseti tartalék műtrágya is, valamint szaktudás, természetesen. Minderre felkészülés nélkül semmi esélyünk sincsen.