Európában is léteztek egykor kannibálok

A modern európaiságot a civilizáció képviselőjének véljük, ami világítótoronyként ragyogja be más, barbár régiók sötétségét. A különbségek egyike, amely kiemeli az európaiakat, az a kannibalizmus hiánya: mi nem eszünk embert.

Azonban a legszörnyűbb, legkegyetlenebb dolgok közé sorolt tevékenységről egy nemrégiben publikált kutatás kiderítette, hogy mégsem állt olyan távol tőlünk.

Mind a régmúltban, mind későbbi századokban ettek emberi testrészeket a civilizált Európa területén is.

A kutatást Abel de Lorenzo Rodríguez történész ismertette a The Conversation  hasábjain.

A kannibalizmus okai közt a táplálékszerzés mellett a vallási és gyógyászati okok szerepelnek. A középkorban például az éhínségek, háborúk, felkelések idején maga az éhség vitte rá az embereket az emberhús fogyasztására. Volt azonban olyan típusú kannibalizmus is, amely azon a hiten alapult, hogy egyes emberi testrészek gyógyhatásúak.

Éhínséghez köthető kannibalizmusra került sor az első keresztes hadjárat idején: 1098-ban Ma’arra ostromát követően a keresztes hadak a legyőzött muszlimok testét feldarabolták s elfogyasztották, erre mind a keresztény, mind az arab források kitérnek.

Tiltás és tabu

A feldarabolt emberi test évszázadokon keresztül egyike volt a számos gyógyszernek, amellyel a különféle kórságok ellen tenni próbáltak elődeink. A római kor végén, a középkor elején törvénybe kellett iktatni, hogy a sírokat tilos megbontani, és tilos volt megszentségteleníteni őket azzal a céllal, hogy emberi testrészeket vagy vért vegyenek ki belőlük.

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a törvény ereje lesújtott azokra, akik a sírokat „gyógyhatású” emberi testrészek forrásának tekintették. E törvények egyértelműen azért kellett egyáltalán megszülessenek, mert létezett a gyakorlat, amelyet így lehetett csak tiltani.

A kereszténység térnyerésével a bűnöket és büntetéseiket taglaló művekben is helyet kaptak e tiltások. Például, aki emberi vért vagy vizeletet ivott, az 7 éven át kellett püspöki felügyelet alatt kenyéren és vízen éljen büntetésként. A 7. század végére azokat az állatokat is tisztátalanná nyilvánították, amelyek emberi testrészeket ettek, tilos volt ezek elfogyasztása.

Számos egyházi törvény tiltotta a vér vagy a sperma elfogyasztását, ételhez keverését, ezekhez mágikus, gyógyító erőket kötöttek ugyanis. Itt is igaz, hogy csak azért volt szükség a többszöri tiltásra, mert bevett gyakorlat volt ez.

Maga a kereszténység se volt mentes azonban ezektől a rítusoktól. A csodatévő szentek testrészeit is felhasználta az őket imádó nép gyógyászati célokra. Mindezt annak ellenére tették, hogy még az is tiltott volt, hogy a szentek testét vagy a relikviáikat megérintő dolgot elfogyassza valaki. Sok esetben a testek kenéséhez használt olajat, vagy a síron átszivárgó vizet, a port vagy a köveket tartották gyógyhatásúnak.

Hasonló volt az egyiptomi múmiák fogyasztása is: a porrá tört maradványokat alkalmazták gyógyszerként Európában, ennek azonban egy félreértés, félrefordítás lehetett az oka. Eredetileg a „mumiya” azt a bitumenszerű gyantát jelentette az arab szövegekben, amelyet ott gyógyszeként, például sebgyógyításra alkalmaztak.

A fordítók azonban nem voltak tisztában a különbséggel, összekeverték az egyiptomi múmiákkal a gyantát, ezért került aztán Európába az ókori holtak pora. Amikor ez világossá vált, akkor szűnt csak meg a szokás, nagyjából a 18. században.

A testrészek fogyasztása nem ért véget azonban a középkorban. Még 1759-ben is szó volt az emberi háj, vér és vizelet gyógyászati célú fogyasztásáról egy francia kiadványban. E szokással hozható összefüggésbe a romantika korának irodalmában felbukkanó vérfarkas vagy vámpír legendás alakja is. Nemcsak a vér, de a koponya is „gyógyhatású” volt.

A 17. századi Angliában a porrá őrölt koponyacsont kivonata afféle csodaszer volt, amellyel az epilepsziától a gyomorfájásig mindent orvosoltak. A koponyákon nőtt moha is gyógyszernek minősült.

A 20. században számos olyan éhínség tombolt, amelynek során táplálékul szolgáltak az emberi testek is a túlélés érdekében: a Szovjetunióban 1921-22, illetve 1932-33 során, majd a második világháború idején is. A kannibalizmus modern korunkban a thrillerek világába vonult (gondoljunk Hannibal Lecter alakjára), de még a 21. században is sor került rá Európában. 2001-ben egy német fiatalember meggyilkolta majd részlegesen elfogyasztotta áldozatát – életfogytig tartó börtönbüntetését tölti most is.