Az európaiak érkezése előtt is volt lepra az Újvilágban

Sokáig azt gondolták a szakemberek, hogy a lepra óvilági betegség, és Amerikába csak az európai hódítások során jutott el.

A lepra talán a történelmi idők egyik legismertebb betegsége, amelyről 1873-ban derült ki, hogy a Mycobacterium leprae nevű baktérium okozza. Egészen 2008-ig úgy tudtuk, ez az egyetlen kórokozója, ám ekkor felfedeztek egy közeli rokont, a Mycobacterium lepromatosis nevűt, amely leginkább közép-amerikai és karibi területeken okozott betegséget, de kizárólag az Újvilágban találtak fertőzötteket. Kivételt néhány brit és ír vörös mókus jelentett, valamint négy eset Ázsiában.
Évente mintegy 200 ezer új leprafertőzésre derül fény, a betegség ma már gyógyítható.
A lepra amerikai előfordulásáról egészen eddig úgy tudtuk, az óvilági baktériumhoz köthető, amelyet 500 éve a hódítók, illetve az Afrikából elhurcolt rabszolgák vihettek magukkal, az elméletek szerint. Vajon a frissen felfedezett baktérium is az óvilágból érkezett, vagy már helyben létezett a hódítók kora előtt?
2018-ban egy 1000 évvel ezelőtt a mai Nyugat-Kanadában élt ember maradványában is kimutatták, ez azt jelezte, a hódítók előtt is jelen lehetett. Egy újonnan, a Science hasábjain közzé tett tanulmányban a Pasteur Intézet kutatói vezette csoport új génelemzések révén adott biztos választ.
Korábban csak nagyon kevés genetikai adatunk volt a másodikként felfedezett baktériumról, ezekből nem lehetett a baktérium elterjedtségére, múltjára elegendő adatot kinyerni. A friss kutatásban újabb génelemzésekkel bővítették ki az információkat, ehhez amerikai őslakos közösségek is nagyban hozzájárultak. Közel 800 új minta elemzéséből sikerült a másodikként felfedezett Mycobacterium lepromatosis genomjából annak történelmét is megalapozott adatokként kiolvasni.
A lepra e változata már elterjedt volt Amerikában évezredekkel az európai hódítás előtt, és fertőzte a kontinens lakóit.
A régészeti leletek vizsgálatai során sikerült igazolni, hogy nemcsak Kanadában, de Argentinában is jelen volt a kór, azonosítottak két, 1000 éves argentin maradványt, amelyben kimutatható volt a baktérium. Ez pedig azt bizonyítja, hogy igen elterjedt lehetett, hisz egymástól tízezer kilométerre élt emberekben is jelen volt.
A mai genetikai adatok vizsgálata feltárta, hogy nagyjából 9200 éve jelent meg e baktérium Amerikában, és egyébként a lepra két kórokozója úgy egymillió éve vált el egymástól. Az egyelőre nem világos, hogy az újvilági változat helyben élő állatoktól váltott át az emberre, de az adatok arra utalnak, hogy „bennszülött”, amerikai baktérium lehet a Mycobacterium lepromatosis.
Szintén rejtély, miként került az amerikai kórokozó a brit vörös mókusokba – valószínűsíthető, hogy az Amerikából a Brit-szigetekre behurcolt szürke mókusok hozták magukkal. A mókusokban talált változat 3200 évvel ezelőtt vált el a fő ágtól egyébként, de csak jó száz éves a brit mókusok baktériumának közös őse – ez is a szürke mókusokkal való kontaktusra utal.
Amikor az európai hódítók az óvilági leprabaktériummal fedélzetükön megérkeztek, az óvilági baktérium hamarosan elterjedt és uralkodóvá is vált Amerikában. Nem tudjuk azonban azt, hogy az amerikai leprabaktérium miért nem betegítette meg az európaiakat.
Ahhoz, hogy egy betegséggel le tudjunk számolni, teljesen meg kell ismerni annak genetikai történetét, múltját is, a baktériumtörzseket, és mindazokat az állatokat, amelyek hordozói lehetnek. Az eddigi eredmények arra utalnak, hogy létezhet(nek) ismeretlen gazdaállata(i) is a kórokozónak. A korábban ismert óvilági leprabaktériumról már eléggé sokat tudunk, de az amerikai törzsről még rengeteg adatot kell gyűjteni ehhez a teljesebbnek nevezhető megértéshez.