Mi történik, ha valaki meghal a világűrben?

Mindez idáig a világűrben – szerencsére – kevés ember halt meg, egyetlen ilyen alkalomról tudunk. 1971-ben a Szojuz-11 háromfős, a Földre visszatérő legénysége, Dobrovolszkij, Pacajev és Volkov a kapszula nyomáscsökkenése miatt, még a légkörbe lépés előtt megfulladtak. Ezen felül indításkor, illetve visszatéréskor (a légkörünkben) további 16 embertársunk halt hősi halált, így összesen eddig 19 fő vesztette életét az űrhajózás során.

Fel kell azonban készülni arra, hogy bármikor bekövetkezhet egy újabb haláleset, ezért a Nemzetközi Űrállomáson 2012 óta megtalálható egy speciális holttest tároló zsák. A Scientific American  ismertette, mire számíthatunk egy esetleges űrbéli haláleset kapcsán.

A HRCU (Human Remains Containment Unit – emberi maradványokat tároló egység) azt a célt szolgálja, ha valakit szolgálata során az ISS fedélzetén érne utol a végzet, akkor méltó módon megőrizzék a testét, míg az a Földre visszatérhet. Ebben a speciálisan átalakított katonai holttest tároló zsákban mikrogravitációs környezetben is hatékony nedvszívó bélés van, a zsákot rögzíteni lehet a visszatérő űrhajó ülésébe, és csatlakoztatni lehet az ISS hűtőberendezéséhez is. A HRCU-t a visszatérésig olyan területen tárolnák az ISS fedélzetén, amely nincs nyomás alatt (magyarul, nincs levegő az adott egységben, ilyenek a külső rakterek).

Az űrhajósok életkora közel jár az 50 évhez, és mi magyarok sajnos különösen jól tudjuk, hogy ebben a korban már nem ritka, hogy egy napon váratlanul bekopogtat az emberért a halál. Még egy sportos, egészséges emberrel is megtörténhet azonban, különösen az űrbéli kihívások hatására, hogy végzetes egészségügyi esemény éri.

Don Pettit nemrég érkezett haza az ISS-ről, a veterán űrhajós már 70 éves. A magyar Kapu Tiborral utazó Peggy Whitson szintén veterán űrhajós, ő 65 éves jelenleg, és az Axiom Space-nél még aktívan dolgozik.

A hosszabb távú űrutazások, mint például a Trump álmaiban egyre élénkebben élő marsi emberes küldetés a Föld körüli, vagy épp a Holdon végzett eddigi űrhajósmunkánál sokkal veszélyesebb lesz. Nagyon hosszú ideig és igen erős sugárzás éri majd az érintetteket, és emellett rengeteg egyéb veszély is leselkedik majd rájuk.

Még az is kérdéses, hogy sok hónap mikrogravitáció után hogyan tudnak majd segítség nélkül kiszállni az űrhajóból. Mindenképp szükség van tehát arra, hogy felkészüljünk, nem a ha a kérdés, hanem a mikor.

Bár a HRCU-t a Földön alaposan tesztelték, még le is dobták sok emelet magasságból, hogy egy landolást szimuláljanak, ám természetesen nem tudhatjuk, hogy mikrogravitációban valójában mit ér majd. Nem tudni azt sem, hogy milyen állapotban tudja majd megőrizni a testet, például lehet-e majd azon orvosszakértői vizsgálatot végezni.

Amennyiben nem az Űrállomáson, hanem azon kívül, például űrséta során ér valakit a halál, ám a teste begyűjthető, azt egy speciális lepelbe burkolják. Ennek egyrészt az a célja, hogy elkerüljék a szükségtelen szennyeződést, másrészt pedig a test méltóságának megőrzése. Az űrbéli temetéseket a sci-fikből jól ismerjük: a testet a légzsilipen kibocsátva a világűrre bízzák. Amennyiben ilyenre sor kerül, a test az űrjárművekhez hasonló katalógusszámot kap, és követni fogják az útját (amennyiben ez lehetséges).

Az űrtemetésekkel kapcsolatosan az Űrjogi Egyezmény szerint mindössze annyi a kötelességünk, hogy olyan pályára kell állítani a szerencsétlenül járt űrhajóst, hogy a test ne veszélyeztessen más objektumokat, vagy más űrhajósokat. Egyébként egy fagyott emberi test a vákuumban akár évmilliós időtartamra is megőrizheti felismerhető alakját, persze mumifikálódva.