Csökken a felelősségérzetünk, ha utasításra cselekszünk

Agyi képalkotó technika segítségével sikerült belga kutatóknak igazolni, hogy az agyunk eltéréseket mutat, ha utasítás alapján hozunk döntéseket, vagy ha saját szabad akaratunkból. A kutatók 19 katonatiszti képzésben részt vevőt, valamint 24 civilt vizsgáltak meg funkcionális MRI segítségével, az eredményeket a Cerebral Cortex folyóiratban publikálták nemrégiben. A Neuroscience News számolt be az izgalmas tanulságokról.

A mindennapi életben sokszor jogi vagy társadalmi szabályok által meghatározott módon kell döntenünk, még ha ezt nem is mindig tudatosítjuk. Mégis alapvető szükségletünk, hogy úgy érezzük: a döntéseink a sajátjaink. A döntési szabadság korlátozása súlyos következményekkel járhat – ezért is fontos megérteni azokat az idegrendszeri folyamatokat, amelyek erkölcsi döntések során zajlanak, különösen a bűnelkövetések pszichológiájának jobb megértése szempontjából.

A kutatás azt vizsgálta, miként változik a cselekvésért érzett felelősség tudata, amikor valaki parancsra cselekszik, szemben a szabad döntéssel. Az agyban a cselekedeteinkért érzett felelősség, a cselekvéstudat csökken, ha parancsra cselekszünk – legalábbis a korábbi kutatások szerint. Most azt mérték, miként érzékeli az agy a cselekvés és annak következménye közti időbeli kapcsolatot. Ez az érzékelés attól függően torzul, hogy az adott döntést az egyén maga hozta-e meg, vagy csupán utasítást követett.

A kutatás fontos tanulságokat hordoz az erkölcsi nevelés, a vezetőképzés és akár az igazságszolgáltatás számára is: az engedelmesség nem mentesít az erkölcsi felelősség alól.

A vizsgálatok szerint mind a civilek, mind a kadétok esetében azonos módon zajlanak az agyi folyamatok: ha parancsra cselekszik valaki, akkor csökken a cselekvéstudata, a cselekedetéért való felelősségérzete. Magyarul, parancsra meghozott döntés esetében csökken az a belső érzet, hogy mi magunk vagyunk az adott cselekedetért felelősek.

Ez abban nyilvánult meg, hogy a cselekedet és annak következménye közti időt másként érzékeljük. Saját döntés esetén szorosnak érezzük az időbeli kapcsolatot a döntés és annak eredménye közt, utasításra hozott döntéskor viszont az agyunk úgy csap be minket, hogy időben elkülöníti a cselekedetet és a következményt. Ez pedig azt sugallja az embernek, hogy „nem is az én döntésem hatására alakult így a helyzet”.

Az, hogy a két csoport közt nem volt különbség, azt mutatja, az erkölcsi döntéshozatalban nincs különösebb szerepe a hétköznapi környezetnek, ezért általánosságnak lehet tekinteni ezeket az eredményeket.