70 évvel az atomrobbantások után is sok a plutónium ezeken a szigeteken

Az 1950-es évek brit atomtesztjei helyszínén mindmáig kiugró mennyiségű a plutónium szintje.

1952-56. között három brit atomtesztre került sor az Ausztrália nyugati partja közelében található Montebello-szigeteken. A Hurricane-hadműveletben 1952-ben egy 25 kilotonnás víz alatti atomrobbantásra (nyitóképünk), majd 1956-ban a Mosaic-hadművelet során egy 15 kilotonnás tesztre, ezt követően pedig egy 60 kilotonnásra került sor a szigeteken.
Ez utóbbiak légköri robbantások voltak igen jelentős radioaktív kihullással. A tesztek során többek közt plutónium, cézium-137 és stroncium-90 kerültek a környezetbe.
Az Edith Cowan Egyetem kutatói és munkatársaik nemrégiben felméréseket végeztek az egykori teszteknek helyt adó szigeteken. Azt vizsgálták meg, hogy a robbantások során a környezetbe került radioaktív anyagok milyen formában és mennyiségben mutathatók ki jelenleg. A vizsgálatok során különösen a növényzet, a talaj és az üledékek szennyezettségét mérték fel.
Nem meglepő módon arra jutottak, hogy még mindig igen magas a plutónium koncentrációja: egyes pontokon akár 4500-szorosa is lehet a kontinens partvidékén mért értéknek.
A radioaktív anyagok kémiai formája azonban átalakult, megváltozott a tesztek óta eltelt évtizedekben. Ennek az a jelentősége, hogy a különböző formák másképp viselkednek a környezetben, és eltér, hogy miként tudnak például az élő szervezetekbe bejutni. A plutónium például hosszú ideig a talajban maradhat, ám egyes formái mobilizálódnak, s akár az élőlények szervezetébe is beépülhetnek.
A plutónium jó része tengeri környezetbe jutva az üledékkel kirakódik, ám egy részét az áramlatok nagyobb távolságokba is elvihetik. A szigeteken ugyan nincs emberi település, tengeri természetvédelmi területet jelentenek, ám azok az állatok, amelyek ide járnak táplálkozni, elvihetik magukkal a környezeti radioaktivitást. A plutónium akkor vezet súlyos egészségkárosodáshoz, ha a szervezetbe jut – belégzés vagy lenyelés útján.
A mért plutóniumszintek ahhoz hasonlóak, amelyeket a Marshall-szigetek környezetében mértek annak ellenére, hogy az amerikai tesztek hatóereje 700-szor nagyobb volt a brit tesztekénél.































































































































































































