Sokat gyalogoltak a kőkoriak a megfelelő alapanyagért

Egy német vezetésű nemzetközi kutatócsoport tárta fel, honnan származtak azok a kőeszközök, amelyeket az utóbbi 40 ezer évben Dél-Afrika kőkori lakói használtak. A kutatók nemcsak megtalálták a kőeszközök alapanyagaként szolgáló speciális ásványok forrását, hanem még azok leginkább valószínű szállítási útvonalát is rekonstruálták. Az eredmények a Journal of Archaeological Science folyóiratban láttak napvilágot.

Az emberek útjai nem maradnak fenn a régészeti leletek közt, azonban egyes esetekben következtetni lehet arra, hogy hol is jártak elődeink. Erre lehetőséget nyújtanak például az ásványi festékanyagok vagy épp a kőeszközök alapanyagai, amelyeket kémiai összetételük alapján azonosítani lehet, és kideríthető, honnan is jutottak egy ősi közösség birtokába. Régóta bevett gyakorlat például az obszidián forrásainak azonosítása.

A kutatók most a korábban Szváziföld, ma Szvázi Királyság néven ismert kis ország területén vizsgálódtak és találtak rá számos különleges kőzet forrására. Például az élénk zöld kalcedon, a vörös jáspis, vagy a fekete kova természetes, felszíni előfordulási helyeit tudták azonosítani, ahova 20-100 kilométeres távolságból érkezett az őskori ember alapanyagért.

Ahhoz, hogy az egykori emberek útvonalait, mozgását rekonstruálni lehessen, az egész tájra szükség van. A Szvázi Királyság hagyományos fővárosa, Lobamba nemzeti múzeumában őrzött gazdag leletegyüttes, ősi tárgyak jelentették az alapot, s négy kőkori lelőhely kincseit vizsgálhatták a szakemberek.

A kőeszközök forrását neutronaktivációs analízissel (NAA) állapították meg. A régészet és a geológia területén egyaránt alkalmazzák ezt a rendkívül nagy pontosságú módszert.

E módszer során a vizsgálandó mintákat neutronokkal besugározzák, amelyek az anyag atommagjaival kapcsolatba lépve azokat gamma-sugarak kibocsátására késztetik. Az egyes elemekre jellemző sugárzást azután speciális, nagy érzékenységű eszközzel meg kell mérni, és ebből meghatározható, milyen összetevőket és miféle arányban tartalmaz a minta. Ez azután a térség kőzetein mért adatokkal összevetve megállapítható, valójában mely helyszínről, mely kőzetkibukkanásból származik az eszköz alapanyaga.

A kőeszköz lelőhelyeket és az ásványok lelőhelyeit térképre helyezve modellezték azután, hogy vajon a korabeli emberek a tájban milyen úton juthattak el a lelőhelyhez. Mind a jáspis, mind a kalcedon eszközminták a Mgwayjza-völgy kőzetkibukkanásaiból származtak, egy, a régészeti lelőhelyektől 20-100 kilométeres távolságban lévő területről.

Megvizsgálták azt is a kutatók, hogy vajon a terület két folyóján szállíthatták-e az eszközök alapanyagait, de arra jutottak, hogy csak egy rövid távolságon tehették volna meg ezt az őskori lakók, a legközelebbi régészeti lelőhelyig. A másik lelőhelyekhez még igen hosszú útra lehetett szükség.

„A színes, csillogó anyagokhoz vonzódhattak az őseink, gyakran készítették effélékből eszközeiket. Azt csak találgatni tudjuk, hogy esetleg a színeknek volt-e valami szimbolikus jelentőségük számukra” – magyarázta Gregor Bader, a kutatás vezetője. Hozzátette, a színek iránti vonzódás az idők során változott is ráadásul.

A tűzkő (ez az eszközkészítéshez világszerte használt szilícium-dioxid alapú kőzet) fehér és fekete változatai, valamint a zöld kalcedon is általánosan és hosszú távon kedvelt alapanyagok voltak a 40-28 ezer évvel ezelőtti időszakban. Azonban a vörös jáspis a kőkorszak későbbi szakaszában volt különösen népszerű. Mind a zöld, mind a vörös kőzet egy helyszínen, egymáshoz közel fordult elő, így a kutatók azt feltételezik, hogy az emberek szándékosan választottak ezek közül a kőzet színe szerint.