Ezért haltak ki a kardfogú macskák

Egy brazil kutatópáros  vizsgálta meg azt a komplex őslénytani, paleoökológiai helyzetet, amely elvezetett a kardfogú macskák kihalásához. A kardfogúak fő zsákmányát az amerikai antilopszerűek (Antilocapridae család) jelentették – e csoportnak mára egyetlen képviselője, a villásszarvú antilop maradt Amerikában. Az amerikai antilopfélék nem valódi antilopok, ezek az állatok a zsiráffélék közelebbi rokonságát képviselik az Újvilágban, a hasonlóságot az afrikai, valódi antilopokkal pusztán a konvergens evolúciónak köszönhetik.

Konvergens evolúció az, amikor a hasonló környezeti körülmények hatására, azokhoz alkalmazkodva egyes fajok anélkül válnak egymáshoz hasonlóvá, hogy a hasonlóságot indokló közeli rokonság fűzné össze őket. Ilyen például a valódi farkas és az erszényesfarkas közti hasonlóság.

A kardfogú macskák specialista vadászok voltak, hatalmas felső szemfogaik is ezt tükrözték, kimondottan a nagy termetű zsákmányállatok voltak az ideálisak számukra. Az eddigi elképzelések szerint e macskafélék kihalása a jégkori megafauna – részint az átalakuló klíma, részint az ember jelenléte miatti – eltűnésével párhuzamosan történhetett, 50-10 ezer éve. A kutatók most két külön  tanulmányt szenteltek e témának .

Felmérték a legutolsó 20 millió év klímájának változásait, összevetve ezt a kardfogúak ősmaradványaival, testméretének változásával, evolúciós történetével, és azzal, hogy mi hatott ezeknek a ragadozóknak a fejlődésére. Az elemzések arra mutattak rá, hogy a kihaláshoz vezető folyamat jóval korábbra vezethető vissza, mint a jégkor vége, vagy az ember megjelenése.

„A kardfogú macskák csoportjában számos faj már korábban kipusztult. Az eredményeink azt mutatták, hogy ezek a kihalások azon időszakokra estek, amikor a zsákmányfajok sokfélesége kicsi volt” – magyarázta João Nascimento, a kutatás vezetője.

A kardfogú macskák Amerikában 12, Eurázsiában 14 millió éve jelentek meg, az aranykoruk idején egyszerre 8 fajuk is élt bolygónkon. A fajszám sokáig stabil volt, és csak mintegy 6 millió éve kezdett csökkenni – eztán 5 faj maradt, amelyek végül 11700 éve haltak ki.

A hanyatlás egy olyan időszakra esett, amikor szárazabbá vált a klíma – ekkor a nyíltabbá váló területeken a fűvel táplálkozó fajok kezdtek elszaporodni. Az erdei fajok, mint a levelekkel táplálkozó amerikai antilopfélék hátrányosabb helyzetbe kerültek.

A másik tanulmányban az amerikai antilopfélék sokféleségét és evolúcióját vizsgálták a kutatók. Ezen vizsgálatok arra mutattak rá, hogy ezek az állatok egykor igen sok fajjal képviseltették magukat – mára csupán a villásszarvú antilop maradt fenn.

Az egyik családjuk akkor halt ki, amikor megjelentek az elefántfélék, amelyek az élőhelyekért versengtek velük. A másik család mintegy 6 millió éve indult hanyatlásnak – érdekes módon ez azzal a korszakkal esett egybe, amikor az újvilági nagymacskák sokfélesége nőtt.

Ekkoriban jelent meg az amerikai gepárd is, amely gyorsaságával vált specialista vadásszá. Valószínűsíthető, hogy a ma élő amerikai villásszarvú antilop amiatt vált a világ egyik leggyorsabb növényevőjévé, mert az amerikai gepárd gyakorolt evolúciós nyomást a faj fejlődésére. A kutatók szerint a macskafélék sokfélesége hatott az amerikai antilopfélék kihalására.

„Bár a kutatásunk nem tudott közvetlen kapcsolatot kimutatni a kardfogú macskák kihalása és a környezeti változások közt, ám közvetett módon mégis ezek hatottak rá azáltal, hogy csökkent az elérhető zsákmányállatok száma” – tette hozzá Nascimento. Míg az erdei amerikai antilopfélék kipusztultak, a legelő fajok egy ideig még húzták, ám végül ezeknek is befellegzett. A ragadozók gyarapodása hatására csökkenő zsákmánylétszám természetesen visszahatott a ragadozókra is – ez pedig a jelenkori kihalások várható jövőbeli hatását is előrevetíti.