Jelentős volt az ivari kétalakúság a korai emberelődöknél

Az Albany Egyetem antropológusa, Adam D. Gordon egy nemrégiben közzé tett tanulmányában arra jutott, hogy az Australopithecus afarensis és az Australopithecus africanus fajok esetében a hímek jóval nagyobb termetűek lehettek a nőstényeknél. Ez a méretkülönbség pedig arra utal, hogy ezek az ősi emberelődök olyan társadalomban éltek, ahol a hímek közt jelentős vetélkedés zajlott. Az egykori kelet-afrikai Australopithecus afarensis faj neves képviselője Lucy, a dél-afrikai rokon Australopithecus africanus fajból pedig a taungi gyermek a legismertebb.

Az antropológus újszerű megközelítéssel vizsgálta az ősmaradványokat. Sok ezek közül erősen hiányos formában maradt fenn, emiatt igen körülményes bármit is megbízhatóan megállapítani a termetükről. A kutató most arra jutott, hogy mindkét Australopithecus-faj esetében jelentősebb volt a két nem közti termetbéli különbség, mint a modern embernél, sőt, egyes esetekben akár a gorillákét is meghaladta.

„Nem mondhatjuk, hogy elhanyagolható volt a különbségük” – magyarázta Gordon. „Az Australopithecus afarensis hímek drámaian nagyobbak voltak a nőstényeknél, talán jelentősebb volt a különbség, mint bármely mai emberszabású faj esetében.

Ugyan mindkét emberelőd faj nagyobb ivari kétalakúságot mutatott a modern embernél, e tekintetben azonban egymástól is igencsak eltértek.

Ez arra utal, hogy változatosabb evolúciós nyomás hatott e két közeli rokon fajra, mint eddig gondoltuk.”

Miért is fontos az ivari kétalakúság?

Az ivari kétalakúság nem egyszerűen csak egy fizikai tulajdonság, ennél sokkal mélyebb összefüggésekről árulkodik a viselkedés és az evolúciós stratégiák terén. A nemi kiválasztódás elméletével összhangban a nagy ivari kétalakúság a mai főemlősök közt azzal jár együtt, hogy a hímek közt jelentős versengés alakul ki, és olyan társas berendezkedés, amelyben jellemző a több nőstényből álló hárem.

Azok a fajok, ahol kicsi az ivari kétalakúság, jellemzően egyenrangúbb partneri viszonyt ápolnak, párkapcsolatban élnek, és a hímek kevésbé versengenek a párzási lehetőségekért. A modern ember esetében kicsi vagy közepes a különbség a két nem termetében, átlagban ugyan nagyobbak a férfiak, ám egyedileg már jelentős átfedés van a nemek termete közt.

Még egy érdekes összefüggést tárt fel korábbi vizsgálataiban Gordon: az ivari kétalakúságot az erőforrások szűkössége is befolyásolja. Ha kevés táplálék áll rendelkezésre, akkor egy kisebb termetű nősténynek kevesebb eleség is elég és így nagyobb az esélye arra, hogy képes legyen felnőni és szaporodni, ez pedig halmozódva ahhoz vezet, hogy a nőstények egyre apróbb termetűvé válnak.

A kutató szerint a most vizsgált két Australopithecus-faj esetében is efféle ok állhat még a háttérben, így például a száraz évszak hossza, vagy épp a kevesebb gyümölcs is befolyásolta a nőstények termetét.

Míg a hímek nagyobb termete a versengés és a szaporodás miatt volt lényeges dolog, a nőstények kisebb termete az elérhető táplálékmennyiséget tükrözte.

A töredékes, hiányos leletek okozta problémán Gordon úgy tudott átlépni, hogy a leleteken geometriai átlag alapú méréseket végzett. Ez azt teszi lehetővé, hogy az egyes testrészek, csontozati elemek alapján meghatározza, mekkora lehetett a teljes egyed.

Az így kapott adatokat a kutató aztán összevetette ismert (teljesebb) maradványok, ma élő emberek és emberszabásúak csontozati arányaival, több ezer mintán végzett ellenőrzéseket. Így sikerült a módszer pontosságáról is megbizonyosodni.

A korábbi kutatásokban sokszor a kis mértékű vagy épp bizonytalan statisztikai hasonlóságot is jelentős bizonyítékként tüntették fel, Gordon módszere azonban sokkal precízebben képes felvázolni a különbségeket. Az A. afarensis esetében a kutatónak arra is volt gondja, hogy a testméret különbségeit időbeli eltérések szerint is megvizsgálta. Ezzel sikerült kizárnia, hogy az emberelőd termete evolúciós okból tűnik nagyobbnak egyes példányokon, vagyis bebizonyosodott, hogy nem a faj egyedei általánosságban váltak egyre nagyobbakká az idők során.

A 2,9-3,9 millió éve élt Australopithecus afarensist a modern ember közvetlen ősei közt, esetleg azzal nagyon szoros rokonságban álló fajként tartják nyilván. Ennek ellenére úgy tűnik, az eddig gondoltnál sokkal hierarchikusabb és versengőbb társadalmat alkothatott e faj. A 2,1-3,3 millió éve élt Australopithecus africanus kisebb ivari kétalakúságával talán egy emberszerűbb társas berendezkedésről tanúskodik.

Bár e két faj nagyon hasonló módon viszonyult a környezetéhez, azonban az adatok arra utalnak, mindketten inkább a gorillák, mint az ember társas viselkedéséhez hasonlóan élhettek. E két emberelőd közti eltérés valószínűleg inkább az olyan, különböző környezeti viszonyokat tükrözi, amilyennel a ma élő emberszabásúak körében nem találkozhatunk.