Így járkáltak a trilobiták 500 millió éve

A Burgess-pala kincsei mindig kecsegtetnek valami újdonsággal, nincs ez másképp a jól ismert, ám mégis rejtélyes trilobitákkal sem. Korábban ezeket az állatokat háromkaréjú ősrák néven ismertük meg, ám a külső hasonlóság ellenére nem rákok, így nem is lehet őket minden tekintetben a ma élő rákokkal összehasonlítani.

Mintegy 22 ezer trilobita fajt ismernek az őslénykutatók, ezek 270 millió éven át uralták bolygónk vizeit, azonban nem sok esetben sikerült eddig az állatok lábainak működésére nyomokat találni. A Harvard Egyetem kutatói azonban egy újonnan, a BMC Biology folyóiratban közzé tett tanulmányukban egy, a Burgess-palából feltárt faj, az Olenoides serratus lábait vizsgálták meg részleteiben.

A trilobiták lábai nemcsak a járáshoz voltak elengedhetetlen eszközei az állatoknak, hanem a táplálékszerzéshez is hozzájárulhattak, de érzékszervek is voltak egyúttal, és egyes vélemények szerint az állat kopoltyúinak tisztán tartásához is szükség volt rájuk. A legtöbb ősmaradványból azonban hiányoznak e végtagok, ebben a most vizsgált faj kivételt jelent. A Burgess-pala kiváló megtartású ősmaradványai közt néhány tucat e fajból is szerepel, és az így fennmaradt lábakat 28 példányon meg is tudták vizsgálni a szakemberek. Felmérték, miként, mennyire, milyen szögben hajlíthatta be őket.

Milyen is volt egy trilobita lába?

A vizsgált faj lábai két ágra osztottak – ezt valahogy úgy képzeljük el, mintha az ember combjából két lábszár nőne ki, amelyeknek eltérő feladat jut. A vízi ízeltlábúakra jellemző ez a fajta láb-kettéválás, és ennek köszönhetően tudnak egyszerre úszni és lélegezni, például. Az általunk gyakrabban látott szárazföldi ízeltlábúak lábai egyágúak (kivéve az ászkákat, amelyek gyakorlatilag rákok), ám ha például egy kis tóban, patakban élő bolharákot megnézünk, annak már látható e kettőssége.

A trilobita két lábszelvénye közt az egyik egy lapított rész, ami a légzést segítette, a másik pedig a járóláb, ez utóbbi 7 egyedi, egyenként hajlítható ízből állt (mintha nekünk 6 térdünk lenne). Az egyes ízek eltérő szögben tudtak egymáshoz képest elhajolni, és a mérések szerint a középső részek voltak a leghajlékonyabbak: ezek 132 fokos mozgástérrel rendelkeztek.

A legkevésbé a testhez közeli ízek voltak jól mozgathatók. Ez a felépítés azt tette lehetővé, hogy a trilobita akár maga alá is hajlíthatta a lábait, miközben a lábvégek kissé kilógtak oldalt az állat alól.

Járás, légzés, érzékelés, párzás

A kutatók összevetették a trilobita és a mai patkórákok lábait – ez utóbbi állatok azok, amelyek külsejüket tekintve leginkább hasonlítanak a rég kihalt őslényekhez. Az összehasonlítás szerint a mai patkórák (amely, ezt nem győzzük hangsúlyozni, nem leszármazottja a trilobitáknak) sokkal rugalmasabb végtagokkal rendelkezik.

A trilobitákról azt is mondhatnánk, hogy olyanok voltak, mint egy reumás patkórák. A vizsgálat azt is feltárta, hogy a trilobita lábának oldalán lévő tüskék, amelyeket korábban a kopoltyúk tisztítójának véltek, nem értek el a kopoltyúig, így valószínűleg csupán érzékszervi feladatuk lehetett.

A trilobita mozgását 3D modellek segítségével szimulálták a kutatók, ebből pedig feltárult, hogy például tudta változtatni, mennyire legyen magasan a hasa a tengeraljzathoz képest. Így alkalmazkodhatott a különféle aljzathoz, vagy épp a víz áramlásához.

Attól függően, milyen magasan tartotta a testét, más és más nyomokat hagyott maga után, amelyek eddig rejtélyt jelentettek az őslénykutatók számára. Kiderült, hogy képes volt a végtagjai segítségével a szájához vinni az élelmét, tudott mélyedést ásni az iszapban.

Kiderült az is, hogy külön végtagok szolgálták a párzást a hím trilobita esetében. Ezt nevezhetjük kapaszkodó vagy karoló lábnak, és az állat torának végénél helyezkedett el, e módosult láb arra szolgált, hogy a hímek a nőstényt átkarolva magukhoz szorítsák. E láb kissé rövidebb volt a járólábaknál, és erősebben, jobban is tudta az állat hajlítani.

Ebben a mai patkórákra hasonlíthatott, amely szintén efféle képletekkel kapaszkodik a nőstény hátára a párzás idején. Ez a felfedezés több dolgot is igazol: ivari kétalakúság jellemezte a trilobitákat, illetve komplex párzási viselkedésük lehetett.