Az ipari erdőgazdálkodás növeli a tűzvészek kockázatát

A Utahi Egyetem kutatói és munkatársaik vizsgálták meg, mi az oka annak, hogy ha tűzvészről van szó, a magánkézen lévő faültetvények és erdők sokkal veszélyesebbek, mint az állami kezelésűek. A számítások szerint a különbség másfélszeres, vagyis a magánkézen lévő területek ennyivel nagyobb eséllyel válnak a rendkívül nehezen oltható, nagy erővel tomboló tüzek áldozataivá.

Lehetne vállat vonogatni, hogy miért is érdekel minket az, milyen erdőtűz van Amerikában – azonban a füstje befolyással van az egész bolygó légkörére, klímájára. Másrészt hazánkban is vannak faültetvények, amelyek eddig csak a szerencsének köszönhetően úszták meg a másutt egyre gyakoribb tűzvészeket. A szerencsénk azonban egyáltalán nem fog kitartani, különösen akkor nem, ha nem sikerül az ország elrontott vízgazdálkodásán gyorsan és gyökeresen változtatni.

A kutatók rendelkezésére álltak olyan adatok, amelyeket egy nagy tűzvészekkel teli időszak előtt készítettek, lidaros mérésekkel, és amelyekből a terület erdőinek, faültetvényeinek 3D szerkezete feltárult.

A kérdéses kaliforniai területen 5 tűzvész volt, köztük a hírhedtté vált Dixie-tűz, amely egymagában közel 4000 négyzetkilométer (ez közel akkora, mint Győr-Moson-Sopron megye területe) erdőt pusztított el. Ez a korábbi felmérés lehetővé tette, hogy megismerjék, milyen volt a táj felépítése a tüzek előtt.

A vizsgálatok szerint az ipari célú erdők, pontosabban mondva faültetvények területein másfélszer nagyobb volt az intenzív, nagy erejű tűz esélye, mint az állami erdőkben. Az ok pedig az az egyszerű tényező, ami magát az erdőültetvényeket jellemzi.

A fákat szabályos rácsszerkezetbe ültetik, nagy egyedsűrűséggel. Egy ilyen homogén faállomány olyan, mintha egy köteg gyufaszál volna, amint a tűz belekap a lombkoronába, onnan villámgyorsan képes továbbterjedni, és akár kilométerekre is szóródhat a zsarátnoka.

Egy állami, közcélú erdő nem pusztán a fakitermelést szolgáló terület. Itt számos tevékenység zajlik, például legeltetnek, rekreációs célokat szolgál, és figyelembe veszik a természetvédelmi, vízgazdálkodási szempontokat is.

Azonban nem egyszer ezek az erdők is veszélyesen sűrűvé válhatnak, ha például a köz vagy a környezetvédelmi szervezetek nyomására nem ritkítják a faállományt. A mérések alapján ugyanis a fák egyedsűrűsége volt a legfontosabb tényező, vagyis az, hogy egy hektár területre hány fa jut. Ez még annál is nagyobb hatással volt a tüzekre, mint a klímaváltozás.

Ahol nagy intenzitású erdőtűz pusztít, ott az erdő ezt követően képtelen regenerálódni, jórészt csak cserjés bozót nő a helyén. A kis intenzitású tüzeket az erdő túléli, és néhány év elteltével újra erdőként működik.

A megoldást az jelenti, ha ügyelnek a fák sűrűségére, és megakadályozzák, hogy az aljnövényzet és a lombkoronaszint között afféle tűzhíd nőhessen. Míg az aljnövényzetet érintő, nem igazán nagy erejű tüzek mindig is részei voltak ezen erdők életének, addig az igazán végzetes, pusztító mega-tűzvészek egyre gyakoribbá váltak az elmúlt évtizedekben. Emellett a 19. század óta tartó erdészeti módszerek, és az, hogy betiltották az őslakosok korábban alkalmazott kontrollált égetéseit (akárcsak Ausztráliában), ideális feltételeket teremtettek ezekhez a mega-tűzvészekhez.

Az óriási, intenzív égésű erdőtüzek hője a sztratoszféráig emeli az égésből származó füstöt, koromszemcséket, és velük rengeteg olyan vegyületet, ami befolyásolja a légköri kémiai folyamatokat.

Forrás: Wikimedia Commons

Bár az ipari faültetvények helyzete sokkal rosszabb, van mit tenni az állami erdészeteknek is. Az erdők jövője azon múlik, mennyire cselekszünk most átgondoltan – ha elrontjuk, unokáink már nem fognak árnyas fák alatt sétálni.