Az ember miatt mennek össze a vadállatok

Francia kutatók több mint 300 dél-franciaországi lelőhelyen előkerült állati csontokon végeztek mintegy 80 ezer mérést – számolt be a CNRS, a francia nemzeti kutatási hálózat a PNAS folyóiratban megjelent tanulmány alapján. A kutatók arra jutottak, hogy az ember hatása az utóbbi évezrendben rendkívüli volt mind a házi, mind a vadállatokra.

Az elmúlt ezer évben az állatok méretében meghatározó tényező volt az ember, olyan környezetet teremtettünk, amelyben már az emberi hatások voltak a dominánsak. A háziállatainkból például szándékosan és egyre inkább a nagyobb termetűeket választottuk ki további tenyésztésre. Ennek következtében a házi nyulak, kecskék, birkák , marhák vagy épp disznók nagyobbakká váltak, több volt a tőlük kinyerhető hasznos anyag (hús, bőr, szőr, tej).

A vadállatoknál pedig a nagyok vadászata ahhoz vezetett, hogy a maradék állomány egyre kisebbé vált (ezt ma fokozottan tapasztaljuk a tengeri halak körében). Ezen felül az élőhelyek feldarabolódása és zsugorodása szintúgy a méretcsökkenés okai közé sorolható.

A középkort megelőző 7000 év során azonban még egyformán fejlődtek a házi- és a vadállatok, azaz ugyanazok a környezeti és éghajlati tényezők hatottak rájuk, az ember befolyása ekkor még nem volt tetten érhető.

A kutatók az elmúlt 30 év során végzett feltárások és lelet-elemzések adatait használták fel, ezek közt rendelkezésre álltak az őskörnyezeti és őséghajlati információk is. Az egyes állatfajok esetében ugyanazon csontok méreteit hasonlítottál össze a különböző időszakokban és eltérő lelőhelyeken élt példányok között.

Ezek az adatok megmutatták, milyen szoros kapcsolatban volt az ember és a környezete, és azt, hogy miként alakult, hogyan fejlődött e kapcsolat, s miként nőtt az állatokra kifejtett emberi hatás. Az így feltárt összefüggések pedig abban nyújtanak segítséget, hogy megértsük, miként fognak a jövőben változni, hogyan tudnak alkalmazkodni az állatok az egyre növekvő emberi nyomás hatásaihoz.