Levélutánzó volt a 165 millió éves szöcske

A Kínai Tudományos Akadémia számolt be egy különös felfedezésről: a jura időszakban élt, cikász-szerű növények leveleire igencsak hasonlított több ekkori szöcske-ős szárnya. A Nancsingi Geológiai és Paleontológiai Intézet (NIGPAS) szakembere vezette kínai-német kutatócsoport által vizsgált leletek Belső-Mongólia (Északkelet-Kína) területén kerültek elő, és a Prophalangopsidae családhoz tartoznak.

A felfedezésről a Geology folyóiratban számoltak be a szakemberek. A növényutánzó rovarok és a növények, amelyekre hasonlítottak, együtt maradtak fenn a lelőhelyen.

A Taohukou-bióta (angolos átírásban Daohugou-bióta) mintegy 165 millió évvel ezelőtti életközösség volt, amelynek már eddig is számos érdekes tagját ismerhették meg az őslénytan rajongói. Itt került elő az első vitorlázó emlős, a Volaticotherium antiquum, vagy épp az első, vidraszerű életmódú, hódfarkú vízi emlős, a Castorocauda lutrasimilis.

Számtalan madárszerű őshüllő, köztük a Yi qi, amely ötvözte a tollas madarak és a bőrszárnyú denevérek külső tulajdonságait. Rengeteg evolúciós szempontból izgalmas lelet otthona ez a lelőhely.

A középső jura időszakban minden bizonnyal erősen vulkanikus terület volt ez, a lelőhely kőzetrétegeiben a finom szemcsés vízi üledékek és vulkáni hamu és törmelék rétegei váltakoznak. A klíma szubtrópusi jellegű volt, meleg, párás erdőkkel, amelyekben tavak, folyók húzódtak meg. Tűlevelűek, páfrányok, zsurlók uralták az erdőket, ahol a kora mindenféle élőlénye előfordult.

A vízbe hulló vulkáni hamu és a vízi üledékek rendkívül finom szemcséi kiválóan megőrizték a rétegekbe zárt maradványok részleteit. Bár a növény-mimikri több rovarcsoport elődeiben is meglehetett, az első valódi bizonyítékot csak most sikerült előkeríteni.

A most megismert lombszöcske-rokonok közül a Aboilus stratosus szárnymintázata rendkívüli módon hasonlított egy Anomozamites nevű növény levelére. A másik ős-szöcskék szintén egy ilyen növény levelét utánozták, ám a levél más részére hasonlítottak, mégpedig úgy, hogy még a levél középső ere is látható a szárnyukon.

Az Anomozamites az egyik igen gyakori nyitvatermő volt a térség erdőiben, így a rovar számára kifizetődő lehetett, ha erre hasonlít. Ráadásul ebben a korban érte el csúcsát mind e növények sokfélesége, mind pedig az ezen ős-szöcskéket magában foglaló csoport sokfélesége, a kutatók szerint az egybeesés nem véletlen.

Az Anomozamites számos olyan levele maradt fenn, amelyen jól azonosítható e növényevő rovarok rágásnyoma.

A jura időszakban egyre nagyobbá vált a ragadozók okozta nyomás, vagyis a zsákmányállatok különféle trükköket kellett „kitaláljanak” önvédelmi céllal. Bár a madarak ekkor még ritkák voltak, de más, e rovarcsoportra vadászó állat akadt bőven.

Ilyen vadász volt a már említett vitorlázó „ős-repülőmókus”, vagy a fákon élő dinoszauruszok, illetve a kor egyes pteroszauruszai is. A dinók kihalása után a lombszöcskék és rokonságuk még kifinomultabb szintre emelte a növényutánzást, feltehetően a madarak és emlősök sokaságának hatására.

Jelenünk legelterjedtebb növényevő rovarai közt vannak az egyenesszárnyúak – ahova a sáskák, szöcskék is tartoznak. Az ősmaradványaik arról mesélnek, hogy már az ősidőkben is az épp rendelkezésre álló növényekhez alkalmazkodtak: eleinte a spórás növények, majd a nyitvatermők, végül a virágos növények voltak az egyenesszárnyúak tápnövényei.