Első alkalommal jelentették be a JATE-díj nyerteseit

A Karikó Katalin által alapított elismerést három kategóriában ítélik oda.

Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora és a JATE-díj alapítója október 13-án bejelentette: Ilia Mihály irodalomtörténész, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató kapják meg először az elismerést – számol be az MTI. Karikó Katalin az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori hallgatója 2023. október 12-én adta hírül, hogy alma materének adományozza fiziológiai és orvosi Nobel-díjának replikáját, valamint a kitüntetéssel járó több mint 500 ezer dollár pénzjutalmat. Az adományra alapozva a kutató és az SZTE létrehozta a JATE-díjat az egykori JATE emlékére, hírnevének megerősítésére, a kiválóság és a szegedi tudományosság elismerésére.
Karikó Katalin hangsúlyozta, nemcsak egykor, amikor az egyetem hallgatója volt, hanem egész pályafutása során fontos volt számára a JATE. A professzor kifejtette, kölcsönös bizalmat teremt, amikor valakivel találkozva kiderül, mindketten egykor a JATE hallgatói voltak.
A kutató felidézte, Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett a friss Nobel-díjas író, Krasznahorkai László is JATE-s volt, és hozzá hasonlóan 1973-ban kezdte el tanulmányait az egyetemen.
Az elismerés három kategóriájára – hallgatói, oktatói és egykori oktatói – az SZTE valamennyi polgára javasolhatott jelölteket.
Gácser Attila, az SZTE Biológia Intézet vezetője, a JATE-díj testület tagja elmondta, a három kategóriában 115 személyre 207 jelölés érkezett. Ennek ellenére gyorsan tudtak dönteni a díjazottakról.
- Hallgatói kategóriában Czikkely Márton Simon kapja az elismerést, aki orvosként szerzett diplomát az SZTE-n. Jelenleg doktoranduszhallgató, kutatási területe a bakteriális genommérnökség és az antibiotikum-rezisztencia. Tíz publikációja jelent meg vezető folyóiratokban, emellett fontos tudománykommunikációs munkát végez.
- Oktatói kategóriában elsőként Tóth Ágota vegyészprofesszor, a SZTE Fizikai kémiai és anyagtudományi tanszékének vezetője veheti majd át a JATE-díjat. Szegeden szerzett vegyészdiplomát, majd doktori fokozatot. Eredményekben gazdag amerikai kutatói időszak után tért vissza alma materébe. A nem lineáris kémiai dinamika elismert kutatója, társszerzőségével 117 nemzetközileg jegyzett cikk jelent meg, amelyre több mint 2 ezer hivatkozást kapott. A hallgatók szavazatai alapján háromszor nyerte el, az SZTE természettudományi kara legjobb oktatójának járó aranykréta díjat.
- A JATE-díj alumnus kategóriájának első kitüntetettje Ilia Mihály irodalomtörténész. Az egyszemélyes intézményként emlegetett irodalmár felsőfokú tanulmányainak kezdete, 1953 óta a szegedi egyetemhez tartozik. Irodalomtudósként közölt publikációi közül kiemelkednek a Nyugat folyóirat első nemzedékéről, valamint a Juhász Gyuláról és Ady Endréről írt tanulmányai. Fontosak a kritikái, amelyekkel az élő irodalmat kísérte, érzékenyen és empátiával. Tanári és szerkesztői tevékenysége teszi unikálissá a Tiszatáj folyóirat egykori legendás főszerkesztőjének munkásságát.
Az elismeréseket, amelyek az 1,7 millió forint pénzjutalommal, díszoklevéllel és egy, a díj szellemiségét jelképező kisplasztikával járnak november 14-én adják át egy gálaműsor keretében.































































































































































































