Delfin méretű halgyíkra bukkantak

Az őslénytan iránt érdeklődőknek nem kell bemutatni az Anglia déli részén húzódó Jurassic Coast (Jura-part) helyszínét, ahonnan már évszázadok óta kerülnek elő a különleges ősmaradványok. Itt fedezte fel Mary Anning is a világhírűvé vált halgyíkot . Itt lkerült elő 2001-ben az a halgyík is, amelynek vizsgálatát most végezte el, a Manchesteri Egyetem és a Bristoli Egyetem szakembere vezette csoport. A vizsgálatok, amelyekről a Papers in Palaeontology folyóiratban számoltak be, feltárták, hogy a szinte teljes csontváz egy eddig ismeretlen halgyíkhoz tartozott.

A delfin méretű állat a Xiphodracon goldencapensis nevet kapta, a név első fele kardos sárkányt jelent, a második fele pedig a pontos lelőhelyet, Golden Cap-et foglalja magában. A maradványa a jura időszak korai szakaszát képviseli, amelyből kevés halgyíkunk volt eddig, és utoljára 100 évvel ezelőtt fedeztek fel e korból származó új nemzetséget.

A most ismertetett példány evolúciós hézagot tölt be. Az állatot a felfedező Chris Moore fosszíliagyűjtő a kanadai Royal Ontario Museumnak adta el – e múzeum jelentős halgyík-gyűjteménnyel rendelkezik. A mostani példányt azonban egészen eddig nem tanulmányozták.

A kb. 3 méteresre nőtt állat maradványait 3D-ben őrizték meg a kőzetek. A 193-184 millió évvel ezelőtti, pliensbachi korszak, amikor ez az állat is élt, a halgyíkok számára különösen fontos evolúciós időszak volt. Ekkor számos családjuk kihalt, ám újak is kialakultak – gyakorlatilag lecserélődött a fauna.

Dr. Dean Lomax, a kutatás vezetője így jellemezte a maradványt: „a Xiphodracont nevezhetnénk a halgyík-kirakós hiányzó darabjának”. A faj közelebbi rokona a kissé később élt halgyíkoknak, mint a korábbiaknak. Ez azt jelenti, hogy a segítségével pontosítani lehet, hogy végül is mikor következett be az említett faunaváltás. A lelet alapján ez korábban történhetett, mint eddig gondoltuk.

„Több ezer teljes vagy szinte hiánytalan halgyík-fosszília ismert a pliensbachi korszak előtti és utáni rétegekből. A két időszak képviselői meglehetősen eltérnek egymástól, nincsenek mindkettőben előforduló fajok annak ellenére, hogy az ökológiai környezet nagyon hasonló volt. Nyilvánvaló, hogy a pliensbachi korszakban valamikor jelentős átalakulás történt a fajok körében. A Xiphodracon segít azt eldönteni, hogy mikor történhetett ez a változás – azt azonban még mindig nem tudjuk, mi volt az oka” – magyarázta Judy Massare professzor, halgyík-szakértő.

Az ősmaradvány az egykori halgyík egyedi sorsáról is mesél. Az egyed végtagcsontjai és fogai olyan deformációt mutatnak, ami súlyos, még az állat életében bekövetkezett sérülésből vagy betegségből adódhatott. A pusztulását egy ragadozó jelentette, ami feltehetően egy másik, jóval nagyobb termetű halgyík volt, a végzetes harapás nyomát az állat a koponyáján hozta magával a múltból.

A kutatók ezen felül több, a halgyíkokban eddig sose látott jellemzőt is azonosítottak. Ezek közül a legérdekesebb az orrlyuk körüli csont, amelynek kiálló, tüskeszerű szerkezete volt.