Meggyilkolt Árpád-házi herceg maradványait azonosították

Azonosították egy Árpád-házi herceg, Béla macsói bán maradványait az ELTE kutatói, ezzel évszázados régészeti és történeti kérdést oldottak meg. A Hajdu Tamás antropológus vezette kutatás résztvevői csontjainak elemzésével tudták megállapítani az elhunyt kilétét.

Amint a munkájukról készült új tanulmányból, valamint az ELTE közleményéből kiderül, Béla herceg maradványait még 1915-ben, a Margit-szigeten találták meg. Csontjai a domonkos rendi kolostor sekrestyéjéből kerültek elő, és már ekkor feltételezték, hogy a macsói bánhoz tartoznak, ám ezt biztosan megállapítani egészen mostanáig nem tudták.

Béla macsói herceg valamikor 1243 után született, anyai nagyapja IV. Béla király volt, apai ágon pedig a 9. századtól kezdve 7 évszázadon át számos kijevi nagyherceget adó északi, skandináv eredetű Rurik-dinasztiához tartozott. A 13. századi osztrák krónikák szerint a Héder nembeli „Kőszegi” Henrik bán, 1272 novemberében társaival merényletet követett el Béla ellen, akinek súlyosan összekaszabolt testét Margit (Béla testvére), valamint Erzsébet (Béla unokahúga), gyűjtötték össze, és a szigeten lévő domonkos rendi kolostorban temették el.

A feltárást követően a leletek a Budapesti Tudományegyetem Embertani Intézetébe kerültek elemzésre, majd évtizedekre teljesen feledésbe merültek. A szakértők úgy vélték, a maradványok a világháború alatt elveszhettek, ám a véletlennek köszönhetően 2018-ban kiderült, hogy a vázcsontok egy faládában a Magyar Természettudományi Múzeum több tízezres antropológiai gyűjteményébe kerültek, a koponya pedig az ELTE Embertani Tanszékén található.

Nem sokkal később alakult Hajdu Tamás vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport, amelyben antropológusok, genetikusok, régészek, archeobotanikusok, stabilizotóp- és radiokarbon specialisták, valamint fogorvosok vettek részt. Céljuk az volt, hogy a csontok segítségével minél pontosabban rekonstruálják a herceg életét és halálát.

A csontvázlelet azért is jelentős, mert III. Bélán kívül jelenleg Béla macsói herceg az egyetlen igazolt Árpád-házi leszármazott, akinek szinte a teljes csontváza megőrződött. Vizsgálatával ráadásul nemcsak az Árpád-ház, hanem a Rurik-dinasztia genetikai hátterére vonatkozóan is adatokat nyerhetünk.

A vizsgálatok eredményei szerint az elhunyt a húszas évei elején járt, életében nagy mennyiségben fogyasztott állati fehérjét, amelynek egy része vízi állatokból, halakból és talán kagylókból származott. Fogkövének elemzése emellett arról is árulkodott, hogy gyakran ehetett főtt búzadarét és sült búzakenyet is.

A szakértők azt is megállapították, hogy Béla herceg nem ott született és töltötte korai gyermekkorát, mint ahol eltemették. Eleinte a Magyar Királyság macsói bánságának területén, azaz a mai Horvátország vagy Szerbia északi részén cseperedhetett, késői gyermekkorában viszont másik régióba költözött, talán a mai Budapest környékére.

A genetikai adatok szerint macsói Béla herceg III. Béla király ükunokája (negyedfokú leszármazottja) volt, de voltak skandináv és kelet-mediterrán származású felmenői is. komponenseket, kis részben pedig kora középkori közép-európai komponenst is tartalmaz, ami bizonyítja Rurik-dinasztiához való kötődést, a keleti mediterrán kapcsolat pedig anyai nagyanyjától, IV. Béla feleségétől ered, aki a bizánci császár lánya volt.

A csontokon összesen 26 darab, a herceg halálával összefüggésbe hozható sérülést figyeltek meg, kilencet a koponyán és 17-et a vázon, amelyek mindegyike egyetlen erőszakos esemény során keletkezett. A sérülések három ember összehangolt támadására utalnak: az egyik elkövető elölről közeledett az áldozat felé, a másik kettő pedig egy időben balról és jobbról támadta az áldozatot. Béla a sérülései elhelyezkedése alapján nyílt összetűzésben nézett szembe merénylőivel, tudatában volt az agressziónak, és próbálta védeni magát. A gyilkossághoz a támadók két különböző fegyvert, szablyát és hosszúkardot használtak.

A tiszta és mély vágásnyomok alapján az áldozat a merénylet idején nem viselt páncélt. A támadási sorrend új rekonstrukciója arra utal, hogy az akció a fejet és a felsőtestet érő kardcsapásokkal indult, majd, miközben az áldozat megpróbálta blokkolni a további ütéseket, vágásokat, védekező sérüléseket szenvedett. A támadók végül további, oldalról mért csapásokkal tették végleg harcképtelenné az áldozatot. Folytatták a támadást, és amikor a herceg a földre zuhant, a merénylők halálos sérüléseket okoztak a fejen és az arcon. Az agresszió intenzitása, valamint a számos arcra mért vágás és ütés intenzív érzelmi érintettségre, hirtelen dühre, gyűlöletre utalt, míg a sérülések kialakításának összehangolt jellege az előre eltervezett gyilkosságot valószínűsíti. A fentiek alapján bár a macsói Béla herceg ellen 1272 novemberében végrehajtott merényletet részben vagy teljesen előre eltervezték, azt azonban semmiképp sem hidegvérrel hajtották végre.