Ez a valaha élt legészakabbi orrszarvú

Az orrszarvú belakta bolygónk jó részét a korábbi évmilliók során – Dél-Amerika és Antarktika kivételével. Az első rinocéroszok mintegy 40 millió éve jelentek meg, a 23 millió éve élt kanadai sarkvidéki állat maradványaira a Devon-szigeten bukkantak rá, egy egykori tómeder üledékrétegeiben. Ez a valaha talált legészakabbi orrszarvú ősmaradvány. Az Epiatheracerium itjilik nevet kapott ősállatról a kanadai kutatók a Nature Ecology and Evolution folyóiratban számoltak be nemrégiben.

„Ma csupán öt orrszarvúfaj él Afrika és Ázsia földjén, ám az ősmaradványaikat Észak-Amerika és Európa területén is megtalálták, mintegy 50 korábbi fajukat ismerjük” – mondta Dr. Danielle Fraser, a Kanadai Természettudományi Múzeum paleontológusa. „Ez az új, északi sarkvidéki faj segít megérteni a rinocéroszok evolúciós történetét.”

Jól ismerjük a beringiai földhíd összekötő szerepét a későbbi időszakokból, ez a rinocérosz azonban ennél sokkal előbb útra kelt Észak-Európából. Az Észak-Atlanti-földhíd (NALB) tette ezt lehetővé, amely kontinensünket és Észak-Amerikát összekapcsolta, ezt szigetek láncolata, és egészen sekély tengeri szakaszok alkották.

A tengeri szakaszok ráadásul télen stabilan befagytak, így száraz lábban át tudtak kelni az állatok a jelenkorinál egy kicsivel rövidebb távolságon. A most bemutatott orrszarvú esete arról is mesél, hogy ez a kapcsolat kontinenseink között a 34-21 millió évvel ezelőtti időszakban állhatott fenn. Az eddig ismert ősmaradványok alapján úgy tudták a szakemberek, hogy ennél előbb megszűnhetett az átjárási lehetőség.

Az orrszarvúfélék különböző méretűek voltak, az egészen mai fajokhoz hasonló, nagy testű, „orrszarvat” viselőktől az apróbb, tülök nélküli fajokig. A kanadai fajt a kutatók méretében a mai indiai orrszarvúhoz hasonlították – a felvételek alapján azonban annál jóval kisebbnek, maximum 2,5 méter hosszúnak tűnik, ám az indiaival szemben nem volt tülke.

Az állat csontjainak mintegy háromnegyede került elő, tradicionálisan inuit tulajdonú északi sarkvidéki területen. Ennek köszönhetően kapta az inuit eredetű itjilik, vagyis „fagyos” jelentésű nevet, a legészakibb kanadai inuit közösség vezetőjének bevonásával.

A csontmaradványok igen jó állapotúak, megőrizték 3D jellemzőiket, és köztük olyan fontos elemeket, mint a fogazat – a fogak alapján lehetett az állat rokoni szálait feltárni. Ezek a főbb elemek még 1986-ban kerültek elő, a sarkvidéki paleontológia úttörőjének számító pittsburghi Dr. Mary Dawson akkori expedícióján. Az ő munkája nélkül most nem lett volna lehetőség arra, hogy megállapítsák, új fajról van szó.

Ugyanazon a lelőhelyen került elő egy másik igen fontos lelet, egy korai, átmeneti fókafaj, a Puijila darwini is. Ez a fókaős még négy lábon járt, és ránézésre inkább vidrának tűnhet, ám egyértelműen egy korai fókaféle volt. A rinocérosz maradványainak további darabjait aztán a kutatók későbbi expedíciók során emelték ki.

A lelőhely, a Haughton-kráter, egy 23 kilométer átmérőjű egykori becsapódási kráter, amelyek a miocén időszakban tó töltött ki. Ez a legészakabbra elhelyezkedő miocén lelőhely bolygónkon. Ennek köszönhetően igen jelentős is, és régóta tanulmányozzák a tavi üledék között megőrződött állati és növényi ősmaradványokat.

Ezekből tudjuk, hogy a miocénban mérsékelt övi erdő állt itt, ahol most néhány nyári hét kivételével szinte egész éven át télies az idő. Miután az egykori üledékréteg megfagyott, a fagy és a nyaranta bekövetkező olvadás váltakozása miatt az ősmaradványok összetöredeztek, összekeveredtek.

Az állat fogából még korábban (mielőtt a faj új mivoltát publikálták volna) sikerült olyan mintákat venni, amelyeknek elemezhető fehérjetöredékek voltak. Ezek a fehérjetöredékek tudományos szempontból különösen nagy jelentőségűek.

Az Epiaceratherium itjilik összehasonlításához, rokoni kapcsolatainak, evolúciós útjának megállapításához a kutatók 57 másik orrszarvúféle maradványait vizsgálták meg, járva a múzeumi gyűjteményeket, majd áttanulmányozva a tudományos adatbázisokat és szakirodalmat. Az orrszarvú faj legközelebbi rokonai az Epiatheracerium nemzetség európai képviselői közt vannak. Ezen felül azonban még a többi rinocéroszféle elterjedését is sikerült felvázolni, az adatelemzések és matematikai modellezések révén.

Ennek során derült fény arra is, hogy az Észak-Atlanti-földhíd, amelyről korábban úgy vélték, valamikor 56 millió éve állhatott fenn kis ideig, jóval tovább biztosította a kontinensek közti átjárást. Ez azt is megerősítette, hogy az északi sarkvidéknek igen fontos szerepe volt számos ikonikus emlős evolúciójában és elterjedésében.