Rejtett mikrofosszíliák tanúskodnak az ordovíciumi életről

Az ősi, tengeri élővilág talán kevésbé népszerű, mint a dinoszauruszok vagy a mamutok, kardfogú macskák világa, ám ez a több százmillió évvel ezelőtti bioszféra volt a mostani alapja. Az ordovíciumban, 485-444 millió évvel ezelőtt a korábban lezajlott kambriumi robbanás élőlényeinek további fejlődése, alakulása zajlott.

Egy újonnan a PNAS folyóiratban közzé tett kutatásban az ordovícium két időszeletét is bemutatták. Észak-Dakota két olajlelőhelyén kiemelt furatokat átvizsgálva bukkantak rá a 475-490 millió éves rétegre, valamint a kissé fiatalabb, 460-470 millió évesre.

A furatokban az úgynevezett szenes mikrofosszíliák képviselték a korabeli sekélytengeri élővilágot. Több mint 4000 mikrofosszíliából 2181 állati eredetűként azonosítható darab volt, ezek részletes felmérését végezte el a kutatócsoport. Olyan lényeket azonosítottak, mint a telepes graptoliták, puhatestűek reszelőnyelvei (radulái), priapulid férgek, gyűrűsférgek szájszervei és sörtéi.

Ezek a leletek 470-485 millió évesek voltak. A fiatalabb, 460-465 millió éves rétegekben már korai ősrákok, fejlettebb rákfélék, illetve konodonták töredékei voltak, valamint a legősibb ismert eupterydák (nem túl szabatos névvel tengeri skorpiók) voltak – ezek a valaha bolygónkon élt legnagyobb termetű ízeltlábúak voltak.

A puhatestűek fosszilis reszelőnyelvei különböző táplálkozási módokról árulkodtak: voltak köztük algákat kaparó, üledéket szűrő és a zsákmányt szaggató típusok is. Ez arra utal, hogy már az ordovíciumi sekély tengerekben is sokféle életmód alakult ki, a növényevőktől a ragadozókig. A gyűrűsférgek apró, kemény szájszervei és sörtéi a ma élő rokonaikhoz hasonló felépítésűek voltak, a priapulid férgekről pedig kiderült, hogy mikroszkopikus szerves törmelékkel táplálkoztak a tengerfenéken.

A rákok szájszerveinek darabkái arra utalnak, hogy ezek az állatok már képesek voltak keményebb növényi vagy planktonikus részek feldolgozására. Az tengeri skorpiók maradványai pedig a csoport eddig ismert legkorábbi képviselői, amelyekről bebizonyosodott, hogy már ekkor megjelentek a sekély tengerek ragadozói között.

Úgy tűnik, míg a nagyobb méretű állati maradványok kevésbé tudtak megőrződni, azok kisebb töredékei, testrészei kiváló állapotban fennmaradhattak annak ellenére, hogy az ordovícium tengerei oxigénben gazdagok voltak. Úgy tűnik, a nagyobb tetemek leginkább az utólagos bolygatás, például a dögevők tevékenysége miatt nem tudtak fennmaradni e sekély tengeri környezetben. Ez amiatt fontos, mert az eddig megismert jelentős ordovíciumi lelőhelyek mélytengeri környezetben képződött fosszíliákat őriztek meg – hasonlókat, mint a korábbi, kambriumi lelőhelyek.

Azonban a sekély vizek élővilága más volt, ezért az a kép, amit az ordovícium tengereiről alkottunk, emiatt igencsak eltorzult. Valójában e korszak élővilága ugyan kambriumi gyökerekből fejlődött ki, ám modern szerveződésű, modern életmódú ökoszisztémák alkották. A korábban megismert mélytengeri területek Burgess-pala jellegű faunái voltaképp már marginálisak voltak.

A modern típusú tengeri élővilág a kontinensek belsejébe benyomuló sekélytengeri környezetekben alakult ki, és ez nem hirtelen következett be, hanem fokozatos átmenettel. Az ordovíciumi selftengerekben már léteztek azok az állatok, amelyek később a világóceán uraivá váltak.