Jelentős hatást gyakorolhatnak az okostelefonok a gyerekek egészségére

Egy új vizsgálat azt mutatja, hogy a korai mobilbirtoklás fokozhatja bizonyos egészségi állapotok kockázatát.

Egy friss tanulmány alapján a gyermekkori okostelefon-használat potenciálisan veszélyes egészségi állapotokhoz vezethet – írja a ScienceAlert. A kutatók szerint a 12 éves korban birtokolt mobil összefüggésbe hozható a depresszió, az elhízás és az alváshiány fokozott kockázatával.
A mostani tizenévesek olyan világban nőttek fel, amely okostelefonokkal van tele. Ran Barzilay, a Philadelphiai Gyermekkórház munkatársa szerint fontos felmérni, hogy az eszközök milyen hatással vannak rájuk.
A szakértők mintegy 10 600 gyerek adatait elemezték, ezek pillanatképet adtak a 12 év alatti alanyok egészségi állapotáról, megmutatva, hogy a mobilbirtoklás miként befolyásolja azt. Az elemzés során figyelembe vették az egyéb, az eredményeket potenciálisan torzító faktorokat, így a társadalmi-gazdasági státuszt.
Az adatok alapján azok körében, akiknek 12 évesen már volt telefonjuk, 6,5 százalék volt a depresszió aránya, míg a mobil nélkülieknél csak 4,5. Elhízás esetében az arány 18-12, míg az alvászavarnál 47-31 volt.
Ezek statisztikailag jelentős különbségek.
13 éves korban az eltérések még jelentősebbé váltak.
A kutatók megjegyezték, hogy a telefonhasználatnak lehetnek előnyei, ezt korábban számos vizsgálat igazolta. Barzilay szerint az eszközök többek között a társadalmi kapcsolatok és a biztonság jelenthetnek segítséget a fiataloknak, hatásaik megértéséhez azonban további vizsgálatokra lesz szükség.
Fontos hozzátenni, hogy a friss tanulmánynak megvannak a maga korlátai. A depressziót például a gyermekek bármely életszakaszában diagnosztizálhatták, akár akkor is, amikor még nem volt mobiljuk.
Ok-okozati összefüggéseket nem lehet egyértelműen levonni, az eredmények ugyanakkor további elemzésekhez vezethetnek. Felnőttek esetében azonban már ismert, hogy az okostelefonok hasonló hatásokkal járnak többek között a stressz növelése révén.

































































































































































































