Az ember is teremthet fajgazdag környezetet

Egy új, nemzetközi kutatásban a Boden-tó nyugati régiója növényzetének változásait vizsgálták meg a tó üledékfuratai alapján. A vizsgálatokban 4000 évre pillantottak vissza, főként azzal a céllal, hogy kiderüljön, az ember mekkora hatással lehetett a környezetre. A terület azért különösen jó efféle vizsgálatokra, mert három különböző bizonyíték is rendelkezésre áll.

Egyrészt az említett üledékfuratok a bennük lévő növényi szemcsékkel, virágporral; másrészt a régészeti maradványok gazdagok növényi darabokban; harmadrészt pedig a Sankt Gallen (számunkra oly jól ismert) kolostorában őrzött korabeli iratok történelmi tanúként számolnak be a korabeli világról.

A kutatást a Max Planck Geoantropológiai Kutatóintézete ismertette. Az üledékfuratok, a bennük talált pollen alapján 50 éves felbontással tudják bemutatni, milyen növények is éltek a tó környezetében. Ezekből megismerhető, mikor nőtt vagy épp csökkent a fajgazdagság.

Időszámításunk előtt 2000 és időszámításunk szerint 500 között stabilan alacsony volt a fajgazdagság, ekkor 27 taxont ( fajnál tágabb értelmű növénycsoportot) tudtak azonosítani a furatokban. Időszámításunk szerint 500-tól kezdődően növekedésnek indult e csoportok száma, és 1000-ig 27-ről 40-re nőtt. Ez az 1000 körüli időszak volt a növényi sokféleség csúcsa. A taxon, a növénycsoport ez esetben olyat jelent, mint például fűfélék, így a hozzávetőleges növényfajszám 200-300 körül lehetett.

Fontos itt megjegyezni, hogy nagyjából ebben a korszakban – 950 és 1250 között – egy éghajlati optimum is segítette Európa életét, legyen szó az emberről vagy a természetről. A korábbinál kissé melegebb időjárásban kedvezőbb volt a növényzet számára a helyzet, hosszabb vegetációs időszakkal és kissé több csapadékkal is járt ez.

A klímaoptimum nem pontosan ugyanakkor zajlott mindenhol, de általánosságban Európában ezt a kort érintette leginkább. A kutatók természetesen tisztában voltak ezzel, és emiatt külön figyelmet szenteltek a kérdésnek.

Bár valóban a klímaoptimum idejével együtt nőtt a növények sokfélesége, azt a meleg periódust követően is fenn tudták tartani, ez pedig arra utal, hogy nem az éghajlathoz köthető csupán a növekvő sokféleség.

A háttérben az állhat, hogy az ekkor meghonosodott mezőgazdasági módszerek hatására mozaikossá vált a táj, az átmeneti élőhelyek, amelyek ezzel kialakultak, többféle növény számára biztosították az életfeltételeket.

Ez azt tette lehetővé, hogy a különböző körülményekhez alkalmazkodott fajok megtalálják a nekik kedvező helyzetet, például a felnyílt erdők szélén, vagy a kaszálóréteken, de akár az ugaron hagyott földeken is más és más növények jelenhettek meg. (A modern, intenzív, monokultúrás mezőgazdaság ezeket a lehetőségeket teljesen megszüntette.) Emellett a kereskedelem növekedésével érkező új fajok is meg tudtak honosodni, sőt, még a mérsékelt emberi zavarás is pozitív hatással volt a fajok számára.

Jelenünkben különösen fontos megismerni azokat a módszereket, amelyekkel gazdagabb természeti körülményeket tudunk fenntartani, ahol a biológiai sokféleségnek, a vadon élő növényeknek, állatoknak éppúgy jut hely, mint a számunkra létfontosságú élelmiszereket adó fajoknak.