Edit, Ciprián2026. szeptember 16., szerda
Tudomány

Mesterséges hó segítheti a síelőket a klímaváltozás korában

National Geographic Magyarország

Az enyhébb, csapadékszegényebb teleken ma már ritkaság a megfelelő hótakaró kialakulása. Ezt mesterséges hó létrehozásával próbálja pótolni a síipar.

Forrás: Wikimedia Commons

A klímaváltozás egyre kevesebb helyen ad lehetőséget arra, hogy valódi hóban élvezhessük a téli sportokat, és olyan klasszikus síterepeken is hóágyúkhoz kell folyamodni, ahol előtte megbízhatóan érkezett a téli hótakaró. No de mi is voltaképp a hóágyú, hogyan működik, mire van szükség hozzá, és miféle környezeti hatásai lehetnek?

1950: a hóágyú születése

Az 1930-as években már volt mesterséges hó – bár ezt még nehéz hónak nevezni. Egészen egyszerűen jégdarabokat daráltak apróra, így a filmipart szolgálták ki, ez sportolásra azért még nem volt tökéletes. Nevezhetjük a későbbi hóágyúk előfutárának, és használták is néhány különleges eseményen, például télisport-kiállításon. 1938-ban ebből a jégdarálékból 350 tonnányi szolgált egy síugró verseny alapjául, +17 Celsius-fokos langyos időben.

Az első valódi mesterséges hó a véletlennek köszönhetően jött létre az 1940-es években. Egy kanadai mérnök, Dr. Ray Ringer azt vizsgálta munkatársaival, hogy miként fagy rá a jég a repülőgép hajtóművére. E munka során egy hűtött szélcsatornában üzemeltettek egy hajtóművet és közben vizet permeteztek a szélcsatornába, így utánozva a természetes körülményeket. Azonban ahelyett, hogy a víz zúzmaraként a motorra rakódott volna, mesterséges hó jött létre, és a kutatóknak még lapátolniuk is kellett.

Lándzsás hóágyú
Forrás: Wikimedia Commons

Három amerikai, Art Hunt, Dave Richey és Wayne Pierce 1950-ben építették meg az első hóágyút, 1954-ben jegyezték be rá a szabadalmukat. A teszteket 1949-ben a connecticuti Mohawk Mountain területén végezték el, így ez volt az első síterep a világon, ahol mesterséges hó borította a lejtőket. A módszerükhöz egy festékszóró kompresszora, a fúvókája, és egy egyszerű kerti slag álltak rendelkezésre.

A nagy nyomáson porlasztott víz megfelelő hidegben mesterséges hóként hullott alá- 1952-től már egy efféle, működő hóágyúval várta vendégeit egy szálloda New York államban, ám a módszer fénykora az 1970-es években köszöntött be, ekkor már ipari méretekben gyártották a hóágyúkat, és már több módszert is kifejlesztettek a mesterséges hó előállítására.

Mi kell a mesterséges hóhoz és hogyan készül?

Egyszerűen mondhatnánk, hogy „pénz, pénz és még több pénz”, azonban ez csak részben fedi a valóságot. Az azonban igaz, hogy három dolog kell: víz, energia és fagypont alatti hőmérséklet.

Három fő típusa van a hóágyúnak:

  1. Ventilátoros: egy nagy ventilátor fújja ki a levegőt, amelybe vízpermetet porlasztanak. A permet a levegőben megfagy, majd a talajra hull. A módszer előnye, hogy nemcsak a ventilátoron átfújt levegő, hanem annak tágabb környezete is megmozdul, így igazán nagy mennyiségű hó előállítására képes e berendezés.
  2. Sűrített levegős: ez a módszer kompresszor segítségével előállított sűrített levegőt fúj ki, s ez a levegő maga porlasztja a levegővel egy fúvókába vezetett vizet. A módszer előnye, hogy a kifújt porlasztott víz nagyon gyorsan hűl annak következtében, hogy a fúvókából kiszabadulva kitágul. E módszer kevesebb energiát igényel a ventilátoros módszernél, ám kisebb mennyiségben is képes havat előállítani.
  3. Lándzsás: ez a módszer a legkisebb teljesítményű, ám talán a legegyszerűbb. Ez egy magas oszlopra felszerelt csövön át, igen finomra porlasztott vízsugárral működik, a fő elv, hogy a mikroszkopikus cseppecskék megfagynak, mire a talajszintre hullanak. E módszer is megsegíthető sűrített levegővel, de nem ez a fő jellemzője.

Mi a különbség a valódi és a mesterséges hó között?

Balra természetes, jobbra húágyúból született mesterséges hó, elektronmikroszkópos képen.
Forrás: NASA

A hópelyhek, amelyek a felhőkben jönnek létre, szabályos kristályokat alkotnak. Általában a hatszögletes kis csillagocskákat nevezzük hópehelynek, ám a kristályformák ennél sokkal gazdagabbak. A környezeti körülményektől függően más- és más típusú hópehely alakul ki, így ezeket vizsgálva a légköri körülményekről is információt kaphatunk. Közös vonásuk azonban az, hogy térbeli szerkezetük miatt jelentős mennyiségű levegőt is magukban foglalnak, így a sűrűségük se túl nagy. A hótípustól függően egy köbméternyi 50-200 kilót nyom.

Néhány típusú természetes hópehely, hókristály
Forrás: Caltech

A mesterségesen előállított hó ezzel szemben nem más, mint egészen aprócska jéggömbök sokasága. Ezek a gömbök maguk tömörek, ám ahogy összetapadnak, közéjük is szorulhat némi levegő, de sokkal kevesebb, mint a természetes hónál. A mesterséges hó sűrűsége köbméterenként 300-500 kiló. Ez a nagyobb sűrűség és a gömbölyű alak azt is jelenti, hogy a mesterséges hó lassabban fog elolvadni természetes társánál, ez pedig a síterepek üzemeltetői és a síelők számára előnyt is jelent.

Mi a mesterséges hó hátránya?

Tájátalakítással jár, ha télen hóágyúzni kell a síterepeken.
Forrás: Wikimedia Commons

Könnyen érhető, hogy az, ha energiát kell befektetni az előállításába, eleve hátrányt jelent. A hóágyúzást is igyekeznek kisebb energiaigényűvé alakítani, de még mindig az energiaigény az egyik legnagyobb teher e módszerben. Minél kevésbé hideg az idő, annál több energia kell a mesterséges hó előállításához.

A második problémát az jelenti, hogy rengeteg vizet igényel. Egy köbméter vízből 2,5-3 köbméternyi mesterséges hó készülhet. Ha egy egy kilométer hosszú, 30 méter széles lejtőt szeretnénk hóágyúval már használható sítereppé varázsolni, akkor mintegy 3-3,6 millió liter (3000-3600 köbméter) vízre van szükség a minimum 30 centi vastag hóréteghez.

A víz tárolását általában, főleg a nagyobb síterepeken mesterséges tavakban oldják meg. Ahol van rá lehetőség és ahol ezt engedélyezik, ott a helyi folyók, patakok vizét használják, ám ez csak kevés helyen megoldható. Egyes síterepeken az olvadékvizet vissza tudják forgatni a hókészítésbe, de ez se egészen tökéletes megoldás. Mindenképp a természet átalakításával jár ez a folyamat, beleértve a csővezetékek, elektromos hálózat kiépítését is.

Maga a hó is átalakítja a területet, ahova szórják. Amint korábban szóba került, ez a tömör hóréteg jóval lassabban olvad a természetes társánál, és a nagy sűrűsége miatt jobban nyomja is a pálya alatti növényzetet. Az olvadása során se ugyanúgy viselkedik a mesterséges hó, nagyobb eróziós hatása lehet a nagy mennyiségű víznek, másképp szivárog a talajba is.

A későbbi olvadás azt is eredményezi, hogy itt a növényzet később tud kihajtani, ez pedig eltéréseket jelent a többi növényhez képest, vagy épp a beporzók életciklusához képest. Egyes sípályákon a hóminőség javítására különféle sókat, fehérjéket, vagy épp bakteriális eredetű mikroszkopikus szemcséket adagolnak, amelyek aztán hatással lehetnek (különösen a sók) a pálya környezetének növényzetére.

Tökéletes állapotú, tízezer éves masztodonfogat találtak

Tökéletes állapotú, tízezer éves masztodonfogat találtak

A masztodonfog egy San Francisco közelében fekvő természetvédelmi területen került elő, a leletet először kőnek nézték.

Kiderült: kojotvér is csörgedezik a csivavákban

Kiderült: kojotvér is csörgedezik a csivavákban

Úgy tűnik, a csivavák genomjának egy része vadon élő kojotoktól származhat, ami újabb bizonyítékot jelent a mexikói kutyafajták ősi észak-amerikai eredetére.

Kiborgcsótányok segíthetnének a romok alatt rekedteknek

Kiborgcsótányok segíthetnének a romok alatt rekedteknek

Egy Ausztráliában honos óriáscsótányt alakítottak kiborggá helyi kutatók azzal a céllal, hogy így az emberi mentőalakulatok számára nem elérhető sérültekhez is eljussanak.

271 napig élt egy ember beültetett sertésvesével

271 napig élt egy ember beültetett sertésvesével

Rekordhosszú ideig működött egy emberbe ültetett sertésvese.

66 millió éves tollat rejtett egy dinoszaurusz ürüléke

66 millió éves tollat rejtett egy dinoszaurusz ürüléke

A kiváló állapotban konzerválódott toll fontos elem a madarak történetének kirakósában.

National Geographic 2026. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

26 280 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlapNational Geographic 2025. júniusi címlapNational Geographic 2025. júliusi címlapNational Geographic 2025. augusztusi címlapNational Geographic 2025. szeptemberi címlapNational Geographic 2025. októberi címlapNational Geographic 2025. novemberi címlapNational Geographic 2025. decemberi címlapNational Geographic 2026. januári címlapNational Geographic 2026. februári címlapNational Geographic 2026. márciusi címlapNational Geographic 2026. áprilisi címlapNational Geographic 2026. májusi címlapNational Geographic 2026. júniusi címlapNational Geographic 2026. júliusi címlapNational Geographic 2026. augusztusi címlapNational Geographic 2026. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket