Új adatok: 60 ezer éve népesült be Ausztrália és Új-Guinea

Valamikor 70-65 ezer évvel ezelőtt Ausztrália, Tasmania és Új-Guinea már egybefüggő szárazulat volt, köszönhetően a jégkori alacsonyabb tengerszintnek, majd egészen 9000 évvel ezelőttig így is maradt. Ezt a szárazföldet Sahul néven emlegetik a szakemberek. Az első, Afrikát nemrég elhagyó modern emberek nem érkezhettek ennél korábban a térségbe.

Kétféle elképzelés van az érkezés idejére: az első szerint korán, valamikor 60-65 ezer éve, a második szerint jóval később, csak 47-51 ezer éve tette be a lábát az ember Sahul területére. Ez utóbbi időpont a legkorábbi emberi csontmaradványokat is jelenti egyúttal, míg a korábbi időponthoz emberi készítésű eszközök köthetőek. Maguk az őslakosok úgy hiszik, az idők kezdete óta itt élnek már.

Nemrégiben a Southamptoni Egyetem és más intézmények szakemberei egy több tudományterületet összefogó, nagy vizsgálatot végeztek, hogy megpróbálják pontosítani az érkezés idejét. A kutatásról a The Conversation  számolt be, az eredményeket a Science Advances folyóiratban publikálták. A korábbi genetikai vizsgálatok során vagy kizárólag Ausztráliát, vagy kizárólag Új-Guineát mérték fel, holott az érintett korban egybefüggő terület volt ez. A vándorlás folyamatát se lehetett csak az egyik vagy a másik alapján megérteni.

A kutatók elsődlegesen a mitokondriális DNS-t, vagyis az anyai ágon öröklődő DNS-t vizsgálták, közel 2500 mintán. Ebben a mintában a Dél- és Délkelet-Ázsián át tartó vándorlási útvonal, Ausztrália, Új-Guinea és a közeli szigetvilág (Nyugat-Óceánia) lakói is benne voltak. Ezeket az adatokat aztán az apai ági, Y-kromoszómás DNS-adatokkal, valamint a teljes genom adatokkal is kiegészítették, valamint számításba vették az éghajlati és földrajzi sajátosságokat.

A genetikai adatok összehasonlításával igyekeztek azt kiszámítani, hogy vajon mikor élhettek a közös ősök. Ehhez olyan módszereket használnak a szakemberek, amelyekkel a DNS mutációinak sebességét mérik, és ebből számítják vissza, mikori lehetett egy bizonyos változat eredetileg. Többféle genetikai órát is lehet használni e számításokhoz. Egészen egyszerűen ez azt árulja el, hogy egy ember elődjei körében meghatározott idő, pl. 10 ezer év alatt hány mutáció alakult ki. Az óra beállításához azonban kell egy pontosan ismert korú minta – régészeti lelet, csontmaradvány.

Nem mindegy azonban, hogy milyen népességhez tartozott a beállításhoz használt minta, ez sajnos eléggé eltorzíthatja az eredményeket. Ezért például a korábban európai embereken beállított genetikai óra rendre túl közeli múltba helyezte Ausztrália benépesítőit. E hibák kiküszöbölésére a kutatók most számos különböző genetikai órát is alkalmaztak, és az összes számításban kapott eredményt összehasonlították. Voltak köztük időbeli átfedések: ezek jelentették a leginkább valószínű adatokat.

Ezek a számítások pedig azt mutatták, hogy mintegy 60 ezer éve tette be az első ember a lábát Ausztrália és Új-Guinea területére.

A legtöbb egybeesés a legkorábbi régészeti leletekkel összhangban lévő, 60-65 ezer évvel ezelőtti kort adta meg. Ezért azt kijelenthették a kutatók, hogy a közelebbi időpontot favorizáló elmélet, a 47-51 ezer éves, minden valószínűség szerint helytelen lehet.

Az adatok azonban nemcsak az időről árulkodtak. Az is kiderült, hogy nem egy csoport tette meg ezt a hosszú utat Afrikától a Sahulig, hanem két külön csoport, két külön útvonalon. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a másik vitás kérdést – vajon melyik úton érték el az emberek a régiót – is sikerült így megválaszolni.

A genetikai adatok alapján az egyik csoport az északi, a másik csoport a déli útvonalat használta. Ez azt is megmagyarázza, hogy miért vannak jelentős különbségek az ausztrál és az új-guineai őslakosság genetikai adataiban annak ellenére, hogy mindkettő rendkívül ősi. Szót kell még ejteni arról a csoportról is, amely az Új-Guinea felé tartóból vált ki.

Ezek az emberek voltak a nyugat-óceániai szigetek (Bismarck- és Salamon-szigetek) őslakói kb. 60 ezer éve már elkülönültek az új-guineaiaktól. Ez azt jelentheti, hogy vagy már az elsőként érkező csoportból váltak ki és mentek tovább keletnek, vagy egy egész kicsivel követhették a legelső embercsoportot.

Szerencsére ezek a genetikai adatok annak ellenére is fenn tudtak maradni, hogy a későbbi évezredek során számtalan oda-vissza népességmozgás zajlott le a szigetek és Új-Guinea között. Ez a történetben külön azért is érdekes, mert e szigeteket kizárólag tengeri úton lehetett elérni.

A szigetek rendkívül fontos nyersanyaggal, obszidiánnal szolgáltak, amellyel már nagyon korán is kereskedhettek az ide megérkező emberek, vagy talán épp ez válhatott a szigetekre hajózás mellett szóló fő érvnek. Hatalmas távolságokra eljutottak az e helyszíneken bányászott obszidián eszközök – a kőzet kémiai összetétele ezt tudta igazolni.