Január asztrofotója: A sarki fény élménye megfizethetetlen

A fokozott napaktivitásnak köszönhetően az év egyik legszebb csillagászati jelensége ragyogott fel a Dunakanyarban.

Dombora Tóth Tamás számára a sarki fény fotózásának élménye örök értéket jelentett. Beszámolóját az alábbi sorokban foglalta össze.
„Néhány éve még nem gondoltam volna, hogy az otthonomtól 40 perc autózással kis túlzással megszokottá válik a sarki fény vadászat. Most mégis azt mondhatom, hogy már a harmadik alkalommal sikerült lefotóznom ezt a csodát itthon.
A kép készültének napján reggel kaptam a riasztást, hogy erős napkitörés volt, és jó eséllyel ismét látható lesz hazánkból is az északi fény. Estére ugyan elfelejtettem, de felrobbantak a közös fotós chatek, mindenki a webkamera képeket küldözgette, ahogyan világított a jelenség északi irányban.
Azonnal elindultam én is Dobogó-kőre, mert ez a spot a leggyorsabban elérhető és legjobb panorámát nyújtó hely, ami közel van hozzám. Lent még köd volt, de a pirosas fény így is átvilágított.
Vörösen derengett minden, egészen elképesztő látvány volt.
Dobogó-kőre felérve a parkoló tele volt, mintha egy szombat délelőtt lett volna. A kilátónál hemzsegtek az emberek, és állványok sorakoztak végig a korlát előtt. Pár másodperc és már az én gépem is készen állt, hogy ismét fotózhassam a sarki fényt itthonról. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer élőben láthassa!”






































































































































































































