Goethe hangyája: borostyánba zárt kincs az eocén korból

Johann Wolfgang von Goethe (1749–1832) igen sokszínű egyéniség volt, szerteágazó érdeklődéssel. Optika, botanika, zoológia, ásványtan terén is születtek elismert tudományos művek a tollából. Ezek legalább annyira fontos részei a róla alkotott elképzelésünknek, mint az irodalmi alkotásai: a tudós elme és a művész nem elválasztható egymástól. Munkájáról még ma, közel két évszázaddal halála után is születnek új felfedezések.

Egy ilyenről számolt be a Jénai Friedrich Schiller Egyetem vezette német kutatócsoport is. A jénai szakemberek Goethe borostyángyűjteményét vizsgálták át, és az egyik, mintegy 40 millió éves darabban egy hangya kiváló állapotú maradványát is felfedezték. A felfedezést a Scientific Reports folyóiratban ismertették a szakemberek.

A gyűjtemény kulturális és tudományos értékeket is hordoz

Goethe borostyánjait a weimari Goethe Múzeumban őrzik, a gyűjtemény 40 darabos, amelyek mind a baltikumi borostyánlelőhelyekről származnak. Két darabban is találtak – összesen három – rovarzárványt a jénai kutatók. A felfedezést a modern képalkotó technológia, a szinkrotron tette lehetővé, amellyel beláttak a borostyán belsejébe, és igen nagy pontosságú 3D képet készíthettek az abban rejtőző rovarokról.

A most bemutatott, kulturális jelentőségű hangya a kihalt Ctenobethylus goepperti fajba tartozik, amelyet már a 19. század vége óta ismernek a szakemberek – 1868-ban született az első tudományos leírása a borostyánok zárványaiból. Goethe valószínűleg mit sem sejtett a borostyángyűjteménye e rejtett kincseiről, mivel azok a csiszolatlan kőben szabad szemmel szinte észrevehetetlenek.

A vizsgálatokat a hamburgi DESY szinkrotronnal végezték el. Ez az eszköz fókuszált röntgensugárzás révén rendkívüli, mikrométernél is finomabb részleteket tud feltárni anélkül, hogy roncsolná a mintapéldányt. A vizsgálatokkal egy gyászoló szúnyog (Sciaridae), egy púposszúnyog (Simuliidae) családokba tartozó rovart, és a faji szinten is felismerhető hangyát (Ctenobethylus goepperti) azonosították.

A hangya, bár jól ismert faj, mégis a legértékesebb e felfedezések közt. Ez annak köszönhető, hogy soha nem látott részleteket sikerült megpillantani rajta, amelyek révén a fajról alkotott ismereteink jócskán bővíthetők. A kb. 3,5 milliméteres hangya dolgozó külsején lévő szőrszálakon túl az állat belsejébe is bepillanthattak és annak belső vázelemeit is felfedezhették.

Hangyák a fán

A kutatók a ma élő, erdőlakó Liometopum hangyanemzetséghez tudták hasonlítani a 40 millió éve élt hangyát (ennek egy faja, a tölgyfahangya – Liometopum microcephalum – hazánkban is honos). Ebből Goethe hangyájának életmódjára is következtethettek: az állat valószínűleg nagy, fákon, fákban épült bolyokban lakott. Ez azt is könnyen érthetővé teszi, miért oly gyakoriak a faj egyedei a borostyánokban. A kutatók a rekonstruált rovarokat 3D-ben mozgatható formában megjelenítették, ezeket itt megnézhetjük a képekre kattintva.

Goethe maga az élete során nem tanúsított túlzott érdeklődést a borostyánok iránt, eltekintve talán azok optikai tulajdonságaitól. Például színelméleti munkája során készített borostyánkőből csiszolt lencsét, amellyel megvizsgálhatta, miként bontja színeire a fényt ez az anyag. Az anyagokkal, s a bennük lévő ősmaradványokkal kapcsolatos szisztematikus kutatásra a 18. századtól terelődött rá a figyelem, és Goethe könyvtárában is voltak erről készült tanulmányok, könyvek.

Az azonban nem volt még ekkor világos, hogy a saját érdeklődési területeire milyen hatásuk lesz e korai tudományos munkáknak. Azt vallotta, hogy a gyűjtemények – amelyhez a sajátjait is sorolta – a tudományt kell szolgálják, nem pusztán az egyén birtoklási vágyát. Fontosnak tartotta az egyes példányokról folytatott tudományos levelezést, illetve a példányok cseréjét más kutatókkal. Ő maga a kora tudósóriásával, Humboldttal gyakran váltott e témákban leveleket.

Goethe bizonyára örömét lelte volna abban, ha tudja, miféle értékes információkat tudtak a jénai kutatók kinyerni a gyűjteménye darabjaiból, új, modern módszereinknek köszönhetően. Különösen, hogy a hangyákat még a leghíresebb irodalmi alkotásába, a Faustba is beleírta.