Szinte láthatatlan galaxist fedezett fel a Hubble űrtvácső

Az objektum 99 százalékban sötét anyagból állhat.

A világegyetem egyik legsötétebb ismert galaxisát azonosította a Hubble űrtávcső. A felfedezésről szóló tanulmány szerzői úgy vélik, a CDG-2 jelű objektum akár 99 százalékban sötét anyagból állhat.
Amint az Európai Űrügynökség (ESA) közleményében olvasható, az univerzumban található legtöbb galaxis kifejezetten fényes, néhányuk viszont annyira halvány is lehet, hogy még a legkifinomultabb műszerek számára is szinte láthatatlanok. Ezek közé tartozik a most felfedezett CDG-2 is, amelyben látszólag mindössze négy gömbcsillaghalmaz található. Összehasonlításképpen a Tejútrendszer 150 gömbhalmazt foglal magában.
Az ilyen sötét galaxisok felépítésében feltehetőleg a láthatatlan és rejtélyes sötét anyag dominál, amely nem bocsát ki és nem is ver vissza fényt egyáltalán.
Az ennyire halvány galaxisokat kifejezetten nehéz detektálni, a kutatóknak is három különböző obszervatóriumra volt szükségük hozzá: a Hubble űrteleszkóp mellett az Euclid űrtávcsövet és a Hawaiin található Subaru távcsövet is segítségül hívták.
Az eszközök megfigyeléseinek köszönhetően erős bizonyítékát találták egy sötét galaxis létezésének a tőlünk mintegy 250 millió fényévre található Perseus-galaxishalmazban. A CDG-2 fényessége nagyjából 1 milliószorosa a Napénak, ami elsőre soknak tűnhet, azonban sok galaxis több tíz milliárdszorosan is meghaladhadja csillagunk fényességét.





































































































































































































