Kocsibeállóba csapódó meteorit nyitott ablakot a Naprendszerre

A napra pontosan öt évvel ezelőtti, 2021. február 28-i este örökre emlékezetes marad a Wilcock család számára. Az Egyesült Királyságban ekkor sok más országhoz hasonlóan Covid-lezárások voltak, az emberek idejük nagy részét otthon töltötték, Wilcockék is winchcombe-i házukban időztek.

Ekkor történt, hogy helyi idő szerint 21:54-kor látványos tűzgömböt láttak az Egyesült Királyság déli része felett. A régió kameráiból a meteorvadászok arra jutottak, hogy ha volt törmelék, az Gloucestershire-re potyoghatott – eleveníti fel az IFLScience.

22:00 környékén a Wilcock család egyik tagja furcsa hangot észlelt kintről, Dr. Helena Bates, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa szerint a leírásban az szerepelt, mintha egy képkeret esett volna le a falról. Mint később kiderült, a család lett az első, aki hallhatta egy meteorit becsapódását.

Miért annyira különleges a  winchcombe-i aszteroida?

Az űrkőzet a kocsibejáróba zuhant, de csak reggel vették észre. A kis széndarabnak tűnő objektum egy aprócska krátert is hagyott.

A család begyűjtötte az anyagot, majd értesítette a Természettudományi Múzeumot. Wilcockék gyorsasága rendkívül értékesnek bizonyult, a winchcombe-i meteorit egyik különlegessége, hogy igen hamar összeszedték. „Nem esett rá eső, és bár a szennyeződés elég gyorsan bekövetkezhet, a minta olyan tiszta volt, amilyenről csak álmodni lehetne egy meteorit becsapódása után” – elevenítette fel Bates.

Az anyag lehetővé tette a legmodernebb eszközökkel való vizsgálatot. Kiderült, hogy egy nem túl ritka, de nem is gyakori CM-típusú, vízben gazdag szenes kondritról van szó – ez a típus az ismert meteoritok 4,6 százalékát teszi ki. „Frissessége” lehetővé tette az olyan elemzéseket, amelyek hasonlóak a JAXA Hayabusa-2 és a NASA OSIRIS-REx mintavételi küldetéséhez.

Ma is látható a meteoritbecsapódás helye

A Meteoritics and Planetary Science című folyóirat még különszámot is kiadott az űrkőzetnek szentelve. A különféle vizsgálatok számos izgalmas eredményt hoztak a Naprendszer történetével, tulajdonságaival kapcsolatban. Maga a meteorit primitív jellegéből fakadóan segített jobban megérteni rendszerünk korai történetét.

A történet abból a szempontból is érdekes, mert megmutatja a tudomány és emberi történetek összekapcsolódását, hogy a tudomány előrehaladásában kulcsfontosságú az emberi erőfeszítés. Ennek állít emléket a parányi kráter, amelyet máig megőriztek, ma a Természettudományi Múzeumban látható, míg a meteorit a Winchcombe-i Múzeumban van kiállítva.