Mégsem lesz Holdra szállás az Artemis-3 során

A NASA alaposan áttervezi a Holdat célzó Artemis-program menetrendjét.

Nem sokkal az Artemis-2 misszió újabb elhalasztása után, február 27-én a NASA bejelentette az Artemis-program drasztikus átalakítását – számol be a The Independent. Mint ismeretes, az Artemis elsődleges feladata, hogy több mint 50 év után ismét ember lépjen a Holdra, a program azonban egyelőre nem zökkenőmentes.
Jared Isaacman, a NASA igazgatója a február végi, a Kennedy Űrközpontjában megrendezett sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Artemis-3-mal a korábbiakkal ellentétben nem fog megvalósulni a történelmi landolás, ehelyett még egy előkészítő küldetést iktatnak közbe. Az űrhivatal továbbra is 2028-ra tervezi a landolást – az év elején és végén akár két leszállás is történhet.
Az újabb, a kereskedelmi holdkompok tesztelését szolgáló, alacsony Föld körüli pályára tervezett missziót 2027 közepén indítanák el. Isaacman szerint alapos újratervezésre van szükség. „Jelenleg a programunk lényegében úgy van felépítve, mintha az Apollo-8 után egyenesen a Holdra mennénk” – mondta, kiemelve: ez nem a sikerhez vezető út.
Amit Kshatriya, a NASA helyettes igazgatója hozzátette: a módosításokra azért volt szükség, hogy a küldetések biztonságosak legyenek. Úgy véli, a döntéssel stabilabb alapokra helyezték és reálisabb útra terelték a programot.
Mi lesz az Artemis-2-vel?
Az Artemis-2 már igen közel jár a felbocsátáshoz, a misszió révén az amerikai Reid Wiseman, Victor Glover és Christina Koch, valamint a kanadai Jeremy Hansen megkerülné a Holdat. A küldetés ugyanakkor már több halasztást is tapasztalt technikai okok miatt, jelen állás szerint legközelebb április 1-én, 3-án, 6-án és 30-án lesz lehetőség az indulásra.
Az előkészítő tesztmisszió, az Artemis-1 2022 november-decemberében sikeresen lezajlott. Ezen robotizált küldetésen emberek nem vettek részt, az űreszköz legénység nélkül kerülte meg égi kísérőnket.
Az Artemis-program hosszú távú célja az állandó emberi jelenlét biztosítása a Holdon, majd az égitestről indulva a Mars elérése.





































































































































































































